MOSZ kezdeményezések
Az érdekképvislet az elmúlt időszakban több területen is javasaltokat fogalmazott meg.
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége Tisztelt Látogató! A MOSZ honlapja hamarosan megújul! A tartalmak a megszokott helyen és módon elérhetőek maradnak és addig is frissülnek. Reméljük, hogy a későbbiekben is olvasóink között üdvözölhetjük!
Az érdekképvislet az elmúlt időszakban több területen is javasaltokat fogalmazott meg.
A Vidékfejlesztési Programban beruházási támogatásban részesült és kettős könyvvitelt vezető vállalkozások főkönyvelői most szembesültek azzal, hogy a részükre megítélt beruházási támogatást egyéb bevételként kell elszámolni.
A Kormány benyújtotta a jövő évi adócsomagot, mely részben 2019. július 1-től és részben 2020. január 1-től fog hatályba lépni. (az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat T/6351, valamint az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények uniós jogharmonizációs kötelezettségek miatt szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat T/6349). A cikk a MOSZ Hírlevél június 25-i számában jelent meg.
A korábbi évek gyakorlata idén sem változott. A jövő évi költségvetés tervezetét – és ezzel összefüggésben az adótörvényeket - június elején benyújtották az Országgyűlésnek, amit a szándékok szerint még a nyári szünet előtt elfogadnak. A cikk a MOSZ Hírlevél június 25-i számában jelent meg.