AKG és ÖKO pályázati felhívások megjelenése

2015. október 7.-én megjelentek a Vidékfejlesztési Program első felhívásai. Az agrár-környezetgazdálkodás és az ökológiai gazdálkodás támogatására 2015. november 7. és december 7.-e között lehet elektronikus formában pályázatot benyújtani. Az mvh.gov.hu honlapon elérhető felület ügyfélkapus azonosítást követően tölthető ki.

 

Bővebben...

A Vidékfejlesztési Program 2015. évi ütemezése

Október 6-án megjelent a Kormány 1721/2015.(X. 6.) határozata, mely a Vidékfejlesztési Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról szól. A közzététel napján hatályba léptetett határozat értelmében december végéig 32 különböző felhívást jelentet meg a miniszterelnökség, mintegy 712 milliárd forint forráskerettel.

 

Bővebben...

Aszályhelyzet közlemény

2015-ben súlyos aszály pusztított Magyarországon, amely jelentős károkat okoz a mezőgazdasági termelőknek. Az aszálykárokat a kárenyhítési alapból fizetett kárenyhítő juttatás mérsékelheti. Az elmúlt évek szerencsésebb időjárási körülményei okán az alap jelentős, mintegy 20 milliárd forintos forrásokkal rendelkezik. A kárenyhítő juttatásra való jogosultság azonban több tényező függvénye.

 

Bővebben...

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Az Európai Unió Bizottsága jóváhagyta a magyar kormány által az 2014-2020 közötti időszak Vidékfejlesztési Programjára (VP) benyújtott javaslatot. Ahogy arról korábban tájékoztatást adtunk, a javaslat sok elemében eltért az előző Új Magyarország Vidékfejlesztési Programtól (ÚMVP), sőt a benyújtás előtt megismert tervezettől is. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mit kell tudni a VP-ről.

 

Bővebben...