Az Európai Bizottságnak a Közös Agrárpolitika 2014-2020 közötti időszakára vonatkozó javaslatairól

Tartalomjegyzék

 Fiatal gazdálkodók támogatása

A közvetlen támogatás legfeljebb 2 %-át lehet a fiatal gazdálkodók támogatására fordítani. Azok a gazdálkodók vehetik igénybe maximum 5 évre, akik 40 évnél fiatalabbak.  A támogatás mértéke az alaptámogatáson felül, legfeljebb az adott tagállamban a támogatási jogosultságok egy hektárra vetített átlagának 25%-a lehet. Legfeljebb 25 hektár támogatásra jogosult terület után vehető igénybe.

 

Nemzeti tartalék

A közvetlen támogatási keret maximum 3% -át kötelezően el kell különíteni nemzeti tartalék céljára. Innen kaphatnak támogatási jogosultságot az új belépők, valamint ide kerülnek elvonásra a nem aktivált támogatási jogosultságok.

 

Kistermelők támogatása

Az összes közvetlen támogatás maximum 10 %-át lehet elkülöníteni a „Kistermelői támogatási rendszer” céljaira, ami teljesen elkülönülne az „Alaptámogatási rendszertől”. Azon gazdálkodók, akik saját döntésük alapján a kisgazdálkodók számára létrehozott támogatásban részesülnek, másfajta közvetlen támogatást nem vehetnek igénybe. A támogatás összege minimum 500, maximum 1000 euró kedvezményezettenként. Kevesebb adminisztrációval jár, a támogatás igénybevételéhez a termelő mentesül a kölcsönös megfeleltetés előírásainak betartása alól (ugyanakkor a vonatkozó jogszabályok megsértése miatt nemzeti hatáskörben büntetés róható ki, de az uniós támogatás e miatt nem csökkenthető.)

2014. október15-ig választható ez a támogatási forma, később már csak kilépni lehet belőle, csatlakozni hozzá nem.

 

Közvetlen támogatások csökkentése, felső határ bevezetése

                                                                

A jogszabálytervezet progresszív módon csökkentené, valamint maximalizálná az egy termelő által igénybe vehető közvetlen támogatások összegét.

 

EU-ból származó közvetlen támogatásnak minősül a 2014-től bevezetendő alaptámogatás, valamint a közvetlen támogatási keret terhére fizetett különleges támogatások (pl. tejtámogatás, szerkezetátalakítási támogatások stb.). 2014-től a piaci támogatások (ilyen például a magántárolás és exporttámogatás) kikerülnek az I. pillérből (részletesen később), így azokat itt nem kell figyelembe venni.  Elméletileg a top up támogatások is közvetlen támogatásnak minősülnek, de 2013 után top up már nem adható, így ezt sem kell figyelembe venni.

Az EU-ból származó egyéb támogatások (pl. tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás, cukorrépa termesztők diverzifikációs támogatása), az EMVA támogatások (pl. AKG, különböző fejlesztési támogatások), a nemzeti forrásból finanszírozott támogatások (pl. sertés és baromfi állatjóléti támogatások, állati hulla megsemmisítésének támogatása, állategészségügyi támogatások) nem tartoznak a közvetlen támogatások közé.