Agrárszereplõ a nemzeti csúcsról - Interjú a MOSZ fõtitkárával /Magyar Mezõgazdaság 2008. november 5

A vegyes sajtóvisszhangot kiváltott nemzeti csúcsra meghívást kapott Nagy Tamás, a Mezõgazdasági Szövetkezõk és Termelõk Országos Szövetségének elnöke is. A Magyar Tudományos Akadémián tartott nyilvános ülést megelõzõen az Országos Érdekegyeztetési Tanács tagjai külön is találkoztak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Veres János pénzügy, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági, valamint Szûcs Erika szociális és munkaügyi miniszterrel. Ez nem nyilvános ülés volt, így még inkább lehetõséget adott a közvetlen véleménynyilvánításra. Ezen a találkozón is részt vett Nagy Tamás, és ott volt Horváth Gábor, a MOSZ fõtitkára is.


Horváth Gábor szerint nincs értelme ezeket a találkozókat, azok sikerességét értékelni, hiszen a probléma megjelenési formái, tünetei különbözõ mértékben érintik az egyes szereplõket. Példának okáért az exportban érdekelt agrárosok számára a jelentõs forintgyengülés rendkívül jól jött, ráadásul drágul az élelmiszerek importja, tehát felértékelõdik a hazai termék a piacon. De közben a bankok hitelezési hajlandósága olyan mértékben csökkent, hogy tönkreteheti azokat az agrártermelõket, akik nem tudják eladni legfõbb terméküket, a gabonát. Nem lesz likvid bevételük a következõ év megalapozásához, s a vállalt állattenyésztési, környezetvédelmi beruházások beindítását is sokan kényszerülnek elhalasztani.
A fõtitkár szerint a javasolt és napirendre tûzött válságkezelõ intézkedések fogadtatása sem egyértelmû. Ezek közül kiemelte az adó és járulékcsökkentés elhalasztását. Milyen meglepõ, hogy a vállalkozók képviselõi - a munkaadók - lemondtak az eddig fennhangon követelt adócsökkentésrõl. Lehet erre azt a választ adni, hogy a nagyok (VOSZ, MGYOSZ) szólaltak meg elõször, mert nekik úgysem tetszett az olyan járulékcsökkentés, amely az alacsony béren foglalkoztatóknak adott volna igazán kedvezményt.
De a kisebbek sem ágáltak az adótörvények visszavonása miatt. Nehéz lenne egyértelmûen állást foglalni? Nem. Ha a bajok igazi magyarországi megjelenésérõl, azok fundamentumáról õszinte és világos tájékoztatást kapnának, akkor kevés gondolkodás is elég ahhoz, hogy a rendkívüli intézkedések támogatóivá lépjenek elõ, hangoztatta a fõtitkár.
A sors igazságtalansága, hogy ez a trauma akkor érte Magyarországot, amikor a költségvetési hiány csökkentésében érdemi eredmények születtek a lakosságot és a vállalkozásokat terhelõ megszorítások árán. A veszély, mint halljuk, külföldrõl jön, és ezt elhihetjük, mert látjuk a németek, az angolok, a franciák, szlovákok stb. radikális állami intézkedéseit. A baj az, hogy a magyar állam rendkívüli adósságokat cipel, amit eddig külföldi hitelbõl finanszíroztak. Most pedig nem akar a külföld hitelt adni, ami az állami fizetésképtelenség veszélyét hordozza magában. Ugyanakkor a gazdaság szereplõi az államtól várják a segítséget, attól az államtól, amelyik már bajban van. Kérik a lakossági betétek, a vállalati számlapénzek feletti állami garanciavállalást. Horváth Gábor furcsállja azt is, hogy a felhalmozott államadósság okát a nemzeti csúcson megszólalók többsége a költségvetés elmúlt 67 évi költekezésében vélte megtalálni. Ezt agrárközgazdászként több mint vegyes érzéssel fogadta. Nem lenne tisztességes elfelejteni, hogy a kormány akkori intézkedései között volt néhány tízmilliárdos agrárcsomag is. A megelõzõ 12 év agrárvesszõfutása után nagyon is kellett ez a hitelkonszolidáció, és hazánk uniós csatlakozásának áraként is felfoghatjuk. De ha ez nem ad elég felmentést az agráriumnak az adósság felelõssége alól, akkor álljon itt egy költõi kérdés! Ugye, az nem befolyásolta rossz irányba Magyarország eladósodását, hogy az agrárium a rendszerváltás után is minden évben egymilliárd euróval járult hozzá a nemzetközi fizetési kötelezettség teljesítéséhez? És az már nem kérdés, hogy a jövõben ennél többre is képes lehet! S tegyük hozzá, hogy ez a bevétel mással nem helyettesíthetõ.
A fõtitkár nem csak az érintettség okán nem ért egyet a válság fõ okának fenti megjelölésével, hanem azért sem, mert az igazságtartalma is kétes. A válság mélységét leginkább oda - és akkorra - vezeti vissza, amikor a nemzeti vagyont a privatizáció keretében fillérekért adták el, vették meg. Ez a vagyon fedezetet teremtett az akkori adósságra.
Hallható, hogy a magyar állam garanciát vállal a bankok egymás közötti hitelezéséért is. Ezzel egyetértünk, mert a banki hitelek nélkül a termelõ gazdaságok is ellehetetlenülnek. Szabad azonban megkérdezni, hogy a magyar állam a bankok megmentésére fordított, adófizetõktõl származó kincstári forintokat ugye nem köszönömért adja oda? A németek, az amerikaiak ugyanis tulajdonrészt kértek a bankokban a segítség fejében. A magyar államnak is érdemes lenne ezt igényelni, mert reményeink szerint a válság megoldódik és akkor a bankok megint a gazdaság erõs szereplõi lesznek. Nem is szólva arról, hogy zömük külföldi anyacég leányvállalata.
A nemzeti csúcson bizonyára éles vitát gerjesztettek volna ezek a felvetések, vélekedett a fõtitkár. De csak arra volt mód, hogy a pénzügyminiszternek javaslatot tegyenek. Ennek lényege: a legnagyobb probléma megoldása az lehet, ha az államadósságot hazai forrásokból finanszírozzák. Ösztönzést kell adni a hazai megtakarítóknak, hogy vegyenek állampapírokat, például adókedvezménnyel. Ez kevesebbe kerülne, mint a "hûtlen" külföldi tõke visszacsábítása - mondta végezetül Horváth Gábor.
H. GY,