Agrárstratégia nélkül nem megy - / beszélgetés a MOSZ fõtitkárával/
2009. január 22. AgrárHírek
Kérem, hogy jellemezze röviden a 2008. évet a magyar agrárgazdaság szempontjából!
Az elmúlt évrõl még csak rutinösszegzést mondhatok, mivel teljesebb körû számsorok az elsõ félév végén állnak majd rendelkezésre. A tényadatok alapján indokoltnak tartok egy igen alapos elemzést. Azt már most is meg lehet állapítani 2008-ról, hogy nem a legjobb évek egyike. Valószínûsítem azonban, hogy 2009. év rosszabb lesz. Az elõzõ év idõjárása kedvezõ volt és komoly kompenzációt jelentett a méregdrága inputokkal szemben. E két fõ tényezõ együttesen határozza meg az elmúlt évet. A piaci szereplõk az EMVA fejlesztési támogatásokra megnyílt pályázati lehetõségeket egyértelmûen pozitívan fogadták, bár azt is látni kell, hogy részben kényszerbõl pályáztak, a környezetvédelmi és állatjóléti elõírások kötelezõ teljesítése miatt. Az elmúlt évben nagy piaci csalódások következtek be, gondolok itt elsõsorban a korábbi kedvezõ gabonaárak drasztikus csökkenésére.
Melyek a 2008. év legfõbb tanulságai?
2008-ban felerõsödött a vertikumokon belüli jövedelem-osztozkodási aránytalanság. Az élelmiszer-árrobbanást követõen hamarosan visszaesetek a termelõi árak, de az élelmiszerek fogyasztói ára nem követte ezt a csökkenést. A piaci nehézségek az utcán is megjelentek különbözõ demonstrációk formájában. A termelõi bizonytalanság sajnos nõtt és tovább növekszik, mert nincs megfelelõ piacunk. A felvásárlói kör ebben a helyzetben igen differenciáltan viselkedett. Van olyan külföldi cég, amely kifizette a szerzõdéses árakat, de nem ez a jellemzõ, inkább azt mondom, hogy a szerzõdéses kapcsolatok amortizálódtak. Az EU pedig azt üzente, hogy megszünteti a piaci biztonság garanciarendszerét. Az agrárium egyik fõ kérdése a földtulajdonlás szabályozása, ez sajnos továbbra is politikai és spekulációs kérdés maradt, az állattenyésztõk számára pedig végül mégsem teremtõdött meg a földszerzési lehetõség. Összefoglalva a tanulságokat, az ágazat súlyvesztése ismét megjelent, a népességmegtartó képessége csökkent. A fejlesztési projektek iránti kezdeti ambíciók visszaálltak. Részben a piaci bizonytalanságok miatt, részben pedig azon egyszerû oknál fogva, hogy nincs elég saját forrás. Úgy látom, hogy a termelõket viszi a tehetetlenségi erõ, jönnek a területalapú támogatások, ez tartja fenn a békét a szektorban. De látni kell, hogy a régi tagállamok a magasabb támogatásokkal jobban bírják az új piaci kihívásokat is. A jövedelemhelyzet egészében véve nem alakult rosszul 2008-ban, de azért az egyes ágazatokat külön is indokolt megvizsgálni. A sertéságazat például jelenleg a ciklus tetején jár, de már elindult lefelé.
A gazdasági-pénzügyi válság várhatóan milyen hatással lehet a magyar agrárgazdaságra? Milyen új kihívásokra kell felkészülni?
A válsággal kapcsolatban többen úgy fogalmaznak, hogy az agrárgazdaság számára ez egy kitörési pontot, új lehetõséget jelent. Azzal érvelnek, hogy az élelmiszerek iránti igény nem csökken olyan mértékben, mint amilyen nagyságrendû termeléscsökkenés várható. Véleményem szerint megkérdõjelezhetõ ez a kitörési pont elmélet és alaposabban meg kellene vizsgálni, hogy a válság valóban milyen lehetõségeket kínál. Az új kihívásokhoz természetesen alkalmazkodnunk kell. Ilyennek tartom a fizetõképesség folyamatos fenntartásának követelményét. Ennek érdekében meg kellene újítani a tagi kölcsön intézményét, mint egy régi, jól bevált forrásbevonási módszert. Megjegyzem, hogy a fejlesztési támogatásokhoz nagyon nehéz hozzájutni, és ez ebben a válságos idõszakban különösen rossz dolog. A 2009. év legnagyobb kihívása egyébként a környezetvédelmi és állatjóléti beruházások megvalósításának vagy meg nem valósításának kérdése. Ehhez kapcsolódóan a kormányzatnak biztosítani kell a visszavonulás lehetõségét is. Ezen túlmenõen az államnak az ágazaton belüli kritikus területeken garanciákat kell vállalnia, ahogy ez más szektorokban is megtörténik.
A rövid távú gondok közül elsõként a tejtermelés válságáról kérdezem. A tejfeldolgozók sok termelõvel még nem szerzõdtek, a katasztrofálisan alacsony átvételi árakról nem is beszélve. Egyesek már a magyar tejtermelés jövõjét is erõteljesen megkérdõjelezik. Ön szerint mi lehet a kiút ebbõl a rendkívül nehéz helyzetbõl?
A tejtermeléssel kapcsolatban fordulóponthoz érkeztünk. A jelenlegi válságnak piaci okai vannak, s ezt a tényt komolyan kell venni. Az a véleményem, hogy csökkenteni kell a kínálatot, és meg kell teremteni a piacról való kivonulás lehetõségét. Ha nem történnek beavatkozások, sorozatos csõdök következnek. Túltermelési sokk van. Van, ahol a tejfeldolgozók nem is vásárolják fel a tejet. Véleményem szerint a szarvasmarha-ágazat megmentése érdekében kormányprogramra van szükség. Meg kellene õrizni a jelenlegi kapacitásainkat, de ha ez mégsem lehetséges, akkor segíteni kell az ágazat leépítését. A magyar agrárpolitika egyik fõ célja az állattenyésztés fejlesztése, és az ágazat most kritikus helyzetben van. Álláspontom szerint soha meg nem térülõ beruházásokba nem szabad belehajtani a termelõket. Emellett azt is hangsúlyozom, hogy Magyarország környezetvédelmi vállalása az EU felé teljesen megalapozatlan volt.
A kukoricapiacon furcsa helyzet alakult ki: miközben a kukoricát jelenleg csak 18-20 ezer Ft/tonna áron lehet eladni, a megközelítõen 26 ezer Ft/tonna árat garantáló intervencióra mégis mindössze 250 ezer tonna kukoricát ajánlottak fel a 3-4 millió tonna árukukoricából. Ön szerint mivel magyarázható ez az ellentmondás?
Egyértelmûen a piaci orientáció irányába megyünk, mert az EU kivonul a piacszabályozásból. Ez egy rossz válasz. Amit az EU tesz e tekintetben, az a tétlenség és a szellemtelenség. Vissza kell állítani a piacszabályozás bizonyos eszközeit! A régi tagállamok persze jobban kibírják a piacosítást, mivel már korábban megoldották az ágazati problémáikat, és ezekre bonifikációkat kaptak. A gabonát egyébként regionális kérdésnek tartom, ezért komoly pressziót kell gyakorolni az EU-ra, hogy a szabályozás is regionális legyen. Szakmai válasz kell arra, hogy az EU-n belül miért nem egyenlítõdnek ki az árak? Miért van az, hogy Spanyolországban a kukorica ára a magyar árakhoz képest 160-180%? Az is kérdés, hogy a termelõk miért nem ajánlották fel termésük nagyobb hányadát intervencióra? Ennek három okát látom, az egyik a 15 eurós letét, a másik a túlzott minõségi követelmények, és a harmadik, hogy hosszú az átfutási idõ, mert a termelõ csak fél év múlva jut a pénzéhez. A kukorica jövõjével kapcsolatban felmerül egy stratégiai kérdés is. Megtérül-e a szemes kukoricában a méregdrága gép és a többi magas inputköltség? Összesen egymillió hektár sorsáról van szó. Meg kellene vizsgálni az intenzív kukoricatermelés feltételeit és lehetõségeit, és mérlegelni kellene egy olyan változatot is, amelynek fõ célja biogáz-elõállítás silókukoricára alapozva.
Bizonytalanná vált az SPS 2009. évi bevezetése, pedig a mezõgazdasági termelõk számára több támogatást és nagyobb biztonságot jelent. Fõleg a nehéz helyzetben lévõ állattenyésztés pozícióját javítaná érdemben. Mit tehet a MOSZ és az agrártársadalom az Alkotmánybíróság döntése elõtt az SPS 2009. évi bevezetése érdekében?
A Köztársasági elnök indítványa durva beavatkozás az agrárium életébe. A gyakorlatban már kezdett stabilizálódni a földbérleti rendszer, ami most teljesen felborult. Az SPS erõsíti a bérlõi pozíciót, és javítja az állattenyésztés helyzetét. Ha nem sikerül bevezetni az új támogatási rendszert, ez óriási érvágást jelent a több tízezer dohánytermelõ családnak is. Azt is látni kell viszont, hogy az SPS önmagában nem gyógyír, hiszen az egyiktõl elvesz támogatást, és a másiknak adja. Azt a kockázati elemet is hangsúlyozom, hogy bizonyos döntések szubjektív módon születnek ebben a támogatási formában. A MOSZ mindenesetre az SPS 2009. évi bevezetése mellett van. A napokban készült el egy támogató vélemény, amelyet az Alkotmánybíróságnak küldünk meg, összesen 15 agrár-érdekvédelmi és civil szervezet aláírásával.
Nehéz idõszakokban az összefogásban rejlõ lehetõségeket is indokolt kihasználni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közelmúltban egy hosszabb távú stratégia kidolgozásának és egy társadalmi-gazdasági megállapodásnak a szükségességérõl beszélt. Ön milyen lehetõségeket lát arra, hogy az agrárgazdaságban egy olyan stratégia szülessen ez évben, amelyet a többség támogat?
A politikai erõk összefogására kevés esélyt látok, de a termelõk az egyes kérdésekben viszonylag közel állnak egymáshoz. A földkérdésben a MOSZ hajlik a kompromisszumra, most másokon a sor, hogy engedményeket tegyenek. A különbözõ együttmûködési formák (TÉSZ-ek, BÉSZ-ek, termelõi csoportok) 2008-ban sajnos befuccsoltak. Úgy látom, hogy ezekbe beletesszük a pénzt, ami aztán sajnos eltûnik. Szükségesnek tartom ezért a különbözõ integrációs formák mûködési tapasztalatainak áttekintését és szabályozásuk korszerûsítését. Fontos tanulságnak tartom, hogy még a legnagyobb integráló szervezetek sem képesek megvédeni tagjaikat a piaci válságoktól.
Ön szerint melyek a magyar agrárgazdaság legfõbb stratégiai kérdései?
Magyarországnak sajnos már régóta nincs agrárpolitikai koncepciója. Ennek hiánya azonban most különösen veszélyes, mivel a válság miatt nemcsak a fejlesztési, hanem esetenként a visszafejlesztési irányokat is ki kellene jelölni. Az agrárgazdaságról szóló törvény elõírja a piaci információs rendszer mûködtetését, amit a stratégia egyik fontos elemének tekintek. Ez azonban jelenleg abszolút hiányzik. Amit ebben az ügyben az AKI csinál, az nem adekvát a törvényi elõírásokkal. Egyébként Magyarországon nincs profi élelmiszer-kereskedelem és profi élelmiszeripar sem. Ha ilyenek lennének, akkor õk maguk csinálnák meg a piaci információs rendszert. Én nem tudok arról például, hogy az elmúlt 10 évben a magyar élelmiszeripar milyen új fogyasztói termékekkel jelent meg a piacon. Úgy gondolom, hogy egyértelmûen kimondhatjuk azt, hogy az az elv megbukott, hogy a befektetõ tõkét és piacot hoz. Megfigyelhetõ, hogy most már évek óta egyre kevesebb a külföldi tõke a magyar élelmiszeriparban.
A magyar agrárium egyik nehéz kérdése a generációváltás ügye. Az tekinthetõ egészséges aránynak, ha az ágazaton belül meghatározó szerepet játszik az a korosztály, amely 20-30 évre elõre tervez. E nélkül ugyanis csak tõkekivonás történik, és senki sem tesz be pénzt az ágazatba.
Végül megemlítem, hogy Magyarországon speciális agrár-mûszaki fejlesztésre lenne szükség. A fejlett országok gyakorlata egyértelmûen azt mutatja, hogy az a mûszaki fejlesztési irány, amely nálunk jelenleg zajlik, már nem versenyképes. Mi még a nagy traktorok korszakában vagyunk, õk pedig már egy sokkal hatékonyabb, korszerûbb, speciális technológiákat alkalmaznak. A mûszaki fejlesztés legújabb eredményeit adaptáló új technológiákra van szükség, amelyekhez meg kell teremteni a szükséges szakmai-személyi feltételeket is.