Szövetkezeti Emlékérem kitüntetésben részesültek 2023-ban

A szövetkezeti nap alkalmából a MOSZ, mint munkaadói érdekképviselet 2023. június 30-án kitüntetéseket adott át ünnepélyes keretek között a társas mezőgazdasági vállalkozások munkavállalóinak, dolgozóinak.

A kitüntetetteket Koncz Máté, a MOSZ ifjúsági tagozatának elnöke köszöntötte, aki beszédében az összefogás fontosságát és időtlenségét hangsúlyozta. Az összefogás olyan értékteremtő együttműködés, ahol az egyének teljesítménye nem csupán összeadódik, hanem többszöröződik. A szövetkezetek közösségépítésének alapja ez az értékteremtő folyamat volt, melynek öröksége a mezőgazdasági társas vállalkozásoknál a mai napig tovább él.   

Dr. Andréka Tamás az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a szövetkezetek, valamint a társas vállalkozások dolgozóit méltatta, akiknek kitartó munkája nélkül a magyar mezőgazdaság teljesítménye csupán töredéke lenne.     

Nagy Tamás, a MOSZ elnöke ünnepi beszédében felhívta a figyelmet a munkatársak elismerésének fontosságára, megköszönve azt a fáradtságos munkát, melyet az ágazati dolgozók könnyűnek egyáltalán nem nevezhető körülmények között, kihívások közepette is véghez vittek.

Dr. Nagy Frigyes volt agrárminiszter egészségügyi okok miatt nem tudott a rendezvényen jelen lenni. MOSZ-nak írt köszöntő levelében azt írja, „további összetartást kívánok a MOSZ-nak, amely számomra a mezőgazdaság krémje. Tagjai meg fogják állni a helyüket, bármilyen idők is várnak ránk. További sikereket és kitartást kívánok.” 

Az Országos Szövetkezeti Tanács által alapított Szövetkezeti Érdemrend kitüntetésben Kálóczi Mátyás, az Egax Kft ügyvezetője vette át Kósa Lajos OSZT Elnöktől és Bátor Árpád MOSZ alelnöktől.

 

A MOSZ elnöksége által adományozott MOSZ EMLÉKÉREM

érdekképviseleti kitüntetésben részesültek:

 

Baranya VÁRmegye

Apari Attila

a Belvárdgyulai Mezőgazdasági Zrt. borásza

 

Bayer Zoltán

a Bóly-Töttösi Zrt. mezőgazdasági gépésze

 

Bálintné Molnár Györgyi

a Sásdi Agro Zrt. baromfi ágazat vezetője

 

id. Goóg Gábor

a Belvárdgyulai Mezőgazdasági Zrt. traktorvezetője

 

Horváth Róbertné

a Duna Gyöngye 2000 Mezőgazdasági Zrt. bér- és tb ügyintézője

 

Huszár István

a Baranya megyei Nonprofit Növénybiztosító Egyesület igazgatója

 

Lajosbányai Zsolt

a Bóly-Töttösi Zrt. mezőgazdasági gépésze, raktárosa, gépműhely vezetője

 

Molnár János

a Pécsváradi Agrover Kft. traktor vezetője

 

Petri Károly

a Pécsváradi Agrover Kft. kombájn vezetője

 

Soós József

a Geresdlaki Mezőgazdasági Zrt. gépésze

 

BÁCS-KISKUN VÁRmegye

Bujdosó Csilla

a Charolais Kft. ügyvezetője

 

Herczeg Iván

az Orgoványi Gazdák Mezőgazdasági Szövetkezete növénytermesztési ágazatvezetője, növényvédő szakmérnöke

 

Nánai Csaba

a Haladás Mezőgazdasági Zrt. gépműhelyvezetője

 

Patakiné Kecskés Adrienn

a Haladás Mezőgazdasági Zrt. minőségbiztosítási vezetője

 

Végi Bálint

a Kossuth Mezőgazdasági Zrt. ügyvezető igazgatója

 

BÉKÉS VÁRMEGYE

Ancsin Péter

a Gyulai Agrár Zrt. vezérigazgatója

 

Balázs Zsolt Mátyás

a Dobozi Agrár Kft. ügyvezetője

 

Gyarmati László

a Csorvási Gazdák Zrt. szarvasmarha tenyészeti ágazatvezetője

 

Kovács Roland

a Csorvási Gazdák Zrt. növénytermesztési főágazat-vezetője

 

Molnárné Békési Erzsébet

a Dobozi Agrár Kft. főkönyvelője

 

ifj. Samu Gábor

az Agro-Déló Kft.  mezőgazdasági mérnök szakirányítója

 

Sipiczkiné Takács Annamária

a Bánhegyes-Agro Kft. ügyvezetője

 

Vörös András

az Agro-Rent Kft. mezőgazdasági irányítója-szaktanácsadója

 

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYE

Balogh Zoltán

a „Rákóczi” Agrár Zrt. nyugalmazott igazgatósági elnöke, felügyelőbizottság elnöke

 

Becskeházi István

a Kenézlő-Dózsa Mezőgazdasági Zrt. mezőgazdasági gépkezelője

 

Dankó András

a Kenézlő-Dózsa Mezőgazdasági Zrt. mezőgazdasági gépkezelője

 

Farkas István

a Sajó-Agrár Zrt. cégvezetője

 

Szendrei Róbertné

a Hejőmenti Mezőgazdasági Szövetkezet energetikusa

 

CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYE

Ágoston Éva

az Árpád-Agrár Zrt. földügyi ügyintézője

 

Hercz Sándorné

az Árpád-Agrár Zrt. zöldségtermesztője

 

Katona István

a Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet növényvédelmi szaktanácsadója

 

Libor Károly

az Agro-Gárda Zrt. arató-cséplőgép kezelője

 

Szalai István

a Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet műszaki ágazatvezetője

 

FEJÉR VÁRMEGYE

Polovics József

a Helianthus Kft. mezőgazdasági gépkezelője

 

Szloboda László

az Agroszervíz Szolgáltató Kft. tehergépkocsi-vezetője

 

Győr-Moson-Sopron VÁRmegye

Ádám László

a Cankó 2000 Kft készlet kezelője

 

Börzseiné Virágh Mária

a Kunszigeti Zöld Mező Mezőgazdasági Szövetkezet főkönyvelője

 

Fülöp László

a Mihályi Agrár Zrt. műhely vezetője

 

Gaál Tamás

a kónyi „Haladás” Mezőgazdasági Kft traktorvezetője

 

Hadarits Kálmán

a Növény Kft Nagylózs növényvédelmi szakmérnöke, ügyvezetője

 

Kertai Ernő

a kónyi „Haladás” Mezőgazdasági Kft. traktorvezetője

 

Nagy István

a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. mezőgazdasági gépvezetője

 

Nagy Józsefné

a Széchenyi István Mezőgazdasági Szövetkezet főkönyvelője

 

Szalay Győző József †

a Kunszigeti Zöld Mező Mezőgazdasági Szövetkezet volt elnöke

 

Hajdú-Bihar VÁRmegye

Elekné Kiss Erzsébet

a Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. közgazdásza

 

Hegyesi Sándor

a Hajdú-Bihar megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének Titkára

 

Kovács Gáborné

a Kokad-2000 Kft. könyvelője

 

Heves VÁRmegye

Kovács Istvánné

a Tarnamenti Mezőgazdasági Szövetkezet adminisztrátora

 

Kovácsné Juhász Ildikó

a Tarnamenti Mezőgazdasági Szövetkezet földügyi előadója

 

Simon Csaba

a Mezőgazdasági Szövetkezet Hort gépkocsivezetője

 

Tőkésné Kékesi Henrietta

a Mátra Kincse 2002. Kft. cégvezetője, főkönyvelője

 

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYE

Ecsédi András

a Mentész Zrt. mezőgazdasági, erdőgazdasági és növényvédőgép kezelője

 

Lévai Sándor

a Nagykun 2000 Mezőgazdasági Zrt. növénytermesztési erőgépvezetője

Szenczi Ferencné

a Nagykun 2000 Mezőgazdasági Zrt. titkárságvezetője

 

Terjék László

a Kossuth 2006. Mezőgazdasági Termelő Zrt. műhely vezetője

 

Nógrád VÁRmegye                             

Herceg Andrásné

a „Pusztavár” Kft növénytermesztője

 

Pest VÁRmegye

Elek Antal

a Szentmártonkátai Agrár Szövetkezet erőgépkezelője

 

Gemer Zoltánné

a Vörösmarty Mezőgazdasági Szövetkezet főkönyvelője, igazgatósági tagja

 

Somogy VÁRmegye

Bite Krisztián

a Kányai Mezőgazdasági Zrt. rakodógép kezelője, szárítógép kezelője

 

Cser Géza

az Agrária Zrt. anyagbeszerzője, gépkocsivezetője

 

Fajcsi Attila

a Kányai Mezőgazdasági Zrt. mezőgazdasági gépszerelője

 

Jakab Jenő

a Kányai Mezőgazdasági Zrt. villanyszerelője, szárítókezelője

 

Orbán Zoltánné

az Agrária Zrt. könyvelője

 

 

 

 

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

VÁRMEGYE

Lizenbold János Mátyás

a „Petri” Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet karbantartója

 

Mezei Lajos

a Szatmári-Ízek Kft. területi kertésze

 

TOLNA VÁRMEGYE

Enczel István

a Döbröközi Mezőgazdasági Zrt. magtárgazdálkodási ágazatvezetője

 

Szebényi Rudolf

a Döbröközi Mezőgazdasági Zrt. anyagbeszerzője

 

Vas VÁRmegye

Bodoricsné Dann Piroska

a Mezőgazdasági Termelők Vas megyei Szövetségének főkönyvelője

 

Bolla László

a Hetyei „Berzsenyi” Agrár-Szolgáltató Kft. állatgondozója

 

Rozmán Miklós József

a Jurisich Mezőgazdasági Zrt. raktárosa

 

Takács Gábor

a Savaria-Agrár Kft. műszaki vezetője

 

VESZPRÉM VÁRMEGYE

Horváthné Bácsi Alice

a Zánka és Környéke Élelmiszeripari Pinceszövetkezet pénzügyi előadója

 

Rőth Szabolcs

a Palota-vidék 2000 Zrt. mezőgazdasági erőgépvezetője

 

Szalai Sándor

a „Nemesszalóki Mezőgazdasági” Zrt. takarmánykocsi vezetője

 

ZALA VÁRMEGYE

Palvicz Imréné

a Hombár Zrt. főkönyvelője

 

MOSZ

Hajtun György

sajtómunkatárs