Sajtóközlemény: Drágítja az élelmiszereket az üzemtörvény

A MOSZ megdöbbenéssel olvasta a Magyar Nemzetben megjelent „Tönkretennék a nagyüzemeket” című cikket, amely kiszivárogtatott, senki által nem ismert, senkivel nem egyeztetett kétharmados üzemgazdálkodási törvényről, illetve annak hatásairól szól.

 

A MOSZ bízik abban, hogy a Parlamenthez benyújtásra kerülő üzemgazdálkodási törvény-tervezetben a leírtak nem fognak szerepelni. A cikk azt állítja, hogy a törvény hatálybalépését követően 5 éven belül az 1200 hektárt meghaladó földhasználat esetén az érintetteknek az ezt meghaladó földet a haszonbérbe-adónak vissza kell adniuk, miközben a bérbeadó a használónak ennél hosszabb időre adta bérbe a földjét.

Ha ez igaz, akkor a törvénytervezet sértené az alaptörvényt, valamint a jogbiztonság elvét. Ez olyan lenne, mintha valaki meghatározott időre bérbe adja a lakását, ingatlanát, majd ezt követően születne egy olyan törvény, ami kimondja, hogy a bérbe adó köteles utcára tenni a bérlőjét, holott ezt sem ő, sem a bérlő nem akarja.

A MOSZ azért is bízik benne, hogy a leendő üzemgazdálkodási törvényben ilyen szabályozás nem lesz, mert a jogalkotónak tisztában kell lennie azzal, hogy egy ilyen intézkedés megismételné a 90-es évek elejei drasztikus – akkor 40 %-os – mezőgazdasági termelés visszaesést, valamint az arra az időszakra jellemző, folyamatosan két számjegyű fogyasztói áremelkedést. Minden alapvető élelmiszer vonatkozásában csökkenne a hazai termelés, és ennek következtében drámain növekednének a fogyasztói árak, miközben a magyar gazdaság jelenlegi állapotában - a lakosság csökkenő fizetőképes kereslete mellett - ez elviselhetetlen terhet jelente, nem csak a legszegényebb rétegeknek, hanem a magyarországi középosztálynak is. Egy ilyen hatás bekövetkezéséért a jogalkotót terhelné a felelősség.

A MOSZ kéri a jogalkotókat, hogy a felesleges feszültségek elkerülése, a vidék békéjének megőrzése érdekében oszlassa el az üzemgazdálkodási törvény körüli bizonytalanságot és a lehető leggyorsabban bocsássa társadalmi vitára – amennyiben tényleg elkészült – az üzemgazdálkodási törvény tervezetét.

 

 

Budapest, 2013. február 20.                                          

MOSZ Sajtóosztály

További információ:                

Dr. Máhr András főtitkárhelyettes: 06-1-224-7403 / 06-30-9-527-920