Sajtóközlemény: Agrárkamarai választási színjáték – II. felvonás

Az agrárkamarai küldöttválasztáshoz kapcsolódóan egyre több információ és szervezet nyilatkozata erősíti meg a MOSZ korábbi aggályait.

 

Tény, hogy a választási szabályzatot kidolgozó agrárkamarai átmeneti elnökségben kizárólag egy szervezet, a MAGOSZ - országos elnökségének 13 tagjával - képviselteti magát. A mezőgazdaságban, vidékfejlesztésben, élelmiszer-feldolgozásban és agrárkereskedelemben érintett mintegy 130-140 szakmai szövetség, egyesület, társulat és érdekképviselet közül egy sem kapott lehetőséget arra, hogy tagjait képviselhesse az átmeneti elnökségben.

 

Megállapítható, hogy ez az egy szervezet rendelkezik kizárólagos döntési jogokkal és bennfentes ismeretekkel. Ennek a ténynek a következménye, hogy a küldöttválasztó közgyűlésekre csak ez az egy szervezet állított listát. Tekintettel a kialakult helyzetre - a látszat érdekében - nem listaállítóként, hanem úgynevezett támogatóként bevontak 12 szervezetet. Ezeknek a szervezeteknek a száma még a 10%-át sem teszi ki az agrárgazdaságban működő szakmai- és gazdasági képviseleteknek.

 

A józan megfontolás és a 2012. évi CXXVI. számú kamarai törvény is előírja az arányosság és kiegyensúlyozottság érvényesítését. Az eddig történtek nem igazolják ennek az előírásnak a teljesülését. Megállapítható, hogy a 450 000 fő potenciális kamarai tag közül csak 186 000 fő kapott választói jogot az átmeneti elnökségtől, vagyis 60%-uk eleve nem vehet részt a választásokon. További kérdés, hogy a 186 000 fő közül hányan mennek el egy olyan küldöttválasztó közgyűlésre, ahol csak egy listára lehet szavazni és a szabályok szerint a jelöltekről érdemi vitát folytatni nem lehet, új személyi javaslat megtételére nincs lehetőség, és a választás akkor is érvényes, ha a szavazásra jogosultak töredéke vesz csak részt rajta.

 

A MOSZ január 11-én kérte a vidékfejlesztési minisztert, hogy a választási szabályzattal kapcsolatos jóváhagyását vonja vissza. A mai napig nem kaptunk választ, úgy tűnik, javaslatunkra nincs fogadókészség.

 

Az Agrárkamara a gazdálkodóktól és a gazdálkodó szervezetektől regisztrációs díj címén eddig egymilliárd forintot „adóként” már beszedett. Ebben a helyzetben, amikor valódi választás helyett egy elnöki utasítással zajló kijelölési procedúra zajlik, megkérdőjelezhető, hogy van-e értelme egy több százmillió forintot felemésztő választási színjáték megtartásának. Félő, hogy a kialakult helyzetben sokan úgy teszik le a voksukat, hogy nem vesznek részt a szavazáson.

 

Az átmeneti kamarai választásokról folytatott vitát a dokumentumok és a tények alapján a gazdálkodók és a gazdasági szereplők széles körének véleménye alapján folytatjuk. Fontosnak tartjuk, hogy a tényekre és dokumentumokra alapozott felvetéseinkre választ kapjunk a vidékfejlesztési minisztertől. Bízunk benne, hogy jogi kifogásaink meghallgatásra találnak a köztársasági elnöknél, az alapvető jogok országgyűlési biztosánál és az ügyészségnél is.

 

Reméljük, hogy felvetéseinket figyelembe véve módosulnak a választási szabályok és alakulhat egy olyan agrár- élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamara, amelyben minden érdekeltnek biztosítják az arányos képviseletet és megalakulását követően sikeresen működhet a tagsága széles körű támogatásával.

 

 

Budapest, 2013. január 25.

 

 

MOSZ Sajtóosztály

  

További információ:

Dr. Máhr András főtitkár helyettes

Tel: 1-312-0525, 30-952-7920

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Tóth István titkár

Tel: 1- 312-0525, 30-961-4999

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.