Sajtóközlemény - Több milliárdos disznóság a sertéságazatban


Nem elég, hogy egy év alatt 30 %-kal megemelkedtek a sertéstartók takarmányköltségei, a felvásárlási árak pedig az elmúlt 2 hónapban 10 %-kal csökkentek, most már az is fojtogatja a termelőket, hogy a beszállított sertéseket egyes kereskedők és húsfeldolgozók nem fizetik ki.

 

 Eddig már mintegy 4 milliárd forintot meghaladó behajthatatlan követelése van a sertéstartóknak, amit – mondjuk ki – elloptak tőlük, kihasználva egyrészt azt, hogy a készre hízott állatokat kényszerűen értékesíteni kell, másrészt pedig azt, hogy a termelők bíztak a partnereikben, nem akarták felrúgni az üzleti kapcsolataikat.

 

Kormányzati ígéretek alapján már 5 hónappal ezelőtt egyeztetések kezdődtek a húsüzemeket érintő problémákról, stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánították a gyulai és kapuvári húsüzemet, de semmilyen érdemi intézkedés nem történt a megmentésük érdekében, mindkét cég felszámolás alá került. Minden csak ígéret maradt.

 

Időközben újabb két feldolgozó került bizonytalan helyzetbe, a termelők, ha meg is kapják a pénzüket, csak jelentős késéssel jutnak a beszállított sertések árához. Az ágazatot katasztrofálisan érintené, ha még több húsfeldolgozó zárná be a kapuit úgy, hogy nem fizetik ki a termelőket.

 

A sertéstelepek felszámolása, a húsipari üzemek bezárása az adófizetőknek, az államnak többlet költséget okoz és bevétel kiesést eredményez.

 

A húsüzemek leállásával nem csak az ott dolgozók veszítették el az állásukat, hanem eddig mintegy 1000 sertéstartásból élő család is elvesztette a megélhetését és további ezrek megélhetése forog kockán, tovább duzzasztva az amúgy is foglalkoztatási gondokkal küzdő vidéki térségekben élő munkanélküliek tömegét.

 

A felszámolások miatt a jelenleginél is kevesebb alapanyag kerülhet előállításra, aminek következtében egyre kevesebb ellenőrzött, jó minőségű, megbízható eredetű, a hazai fogyasztók által ismert és kedvelt magyar termék készülhet, így az import termékek növekvő aránya miatt gyors ütemű áremelkedéssel is szembesülnek a fogyasztók. A húsüzemek bezárásával sokak által keresett magyar termékek tűnnek el a boltok polcairól, hiába keressük a gyulai májast és kolbászt, vagy a kapuvári sonkát.

 

Sokszor halljuk, hogy kormányzati célkitűzés a hazai sertésállomány hét év alatt történő megduplázásra. Nem hét éves vízióra, hanem azonnali cselekvésre van szükség. A magas takarmányárak, a földtörvénytervezet szerinti szabályok és a kiszámíthatatlan értékesítési lehetőségek miatt egyre többen hagynak fel a sertéstartással.

Azonnali kormányzati beavatkozásokra van szükség, hogy a termelők hozzájuthassanak a ki nem fizetett sertések ellenértékéhez és tisztázni kell, hogy melyek azok a feldolgozók, ahová a termelők úgy szállíthatnak, hogy biztonsággal hozzá is jutnak a sertések árához.

 

A jelenlegi folyamatok mellett inkább csökken 3 millióról 2 millióra a hazai sertésállomány, mintsem nő a remélt 6 millióra.

 

Nem ígéretekre és ábrándos jövőképre, hanem tettekre van szükség.

 

Budapest, 2012. december 19.

 

  

                            MOSZ Sajtó                               Sertéstenyésztők Országos

                                                                                          Választmány

  

  

További információ:        Tóth István

                                     06-1-312-0525

                                     06-30-9-614-999