Felperzselt legelők, viharos Tejút

Kiégett legelők, elszáradt, kényszersilózásra ítélt kukoricatáblák jelzik országszerte az elmúlt hetek perzselő hőségének a következményeit. Egyes térségekben katasztrófa sújtotta helyzet alakult ki, a termelők nem tudnak elegendő szénát betakarítani, nem lesz elég szalma az almozáshoz, a silókukorica minősége – szemtermés hiányában – sok esetben csapnivaló. A katasztrófa mértékét jól jelzi, hogy egyes helyeken takarmányt kell vinni a legelőre, hogy az állatok éhen ne pusztuljanak.

 

 

A hőség hatására napi 1 millió literrel csökkent a hazai tejtermelés, ami milliárdos veszteséget okozott a termelőknek.

 

A gazdálkodók alig 80 forintot kapnak jelenleg egy liter tejért, a boltok polcain a hazai előállítású 2,8 %-os dobozos tartós tej fogyasztói ára ennek ellenére meghaladja a 280-300 forintot. Ráadásul, amíg a tej felvásárlási ára több mint 10 %-kal csökkent az elmúlt fél évben, addig a hazai előállítású tej fogyasztói ára tovább drágult. A fogyasztók jelenleg háromszor - négyszer annyit fizetnek egy liter tejért, mint amennyit a termelő kap érte.

 

A tej felvásárlási árának csökkenésével egy időben, a takarmányok, ezen belül a kukorica és szója ára folyamatosan emelkedik. A kukorica tőzsdei ára például az elmúlt 3 hétben 30 %-kal nőtt, ami rendkívüli mértékben növeli a tejtermelők költségeit.

 

A természeti és piaci problémákat tetézve, a gazdálkodók megdöbbenve értesültek róla, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium olyan módosítást kezdeményez a szabályozásban, aminek révén a gazdálkodók 2012-ben nem jutnak hozzá a szerkezetátalakítási támogatáshoz, az állatok jólétét biztosító kötelezettségeik ellentételezéséhez. Ez mintegy 7-8 milliárd forint kiesést jelentene az ágazatnak.

 

Ez azért is kétségbeejtő, mert egyes gazdálkodóknál ez jelenthetné a túlélést, míg más, szerencsésebb helyzetben lévő tejtermelőknek a most megnyitott fejlesztési támogatások önerejét biztosíthatná.

 

A tejtermelők körében rendkívüli bizonytalanságot és értetlenséget okoz az új földtörvény tervezete, ami a haszonbérlet korlátozásán és a foglalkoztatottsági előírásokon keresztül tömegével lehetetlenítheti el a
 - tejtermelés 80%-át adó - szarvasmarhatelepek működését
.  Ennek következtében a hazai tejtermelés akár 30 %-kal is csökkenhet.

 

A MOSZ Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya a kritikus helyzetre való tekintettel elengedhetetlennek tartja, hogy az EU-s közvetlen támogatások – köztük a különleges tejtámogatáselőrehozott módon, októberben kerüljenek kifizetésre. A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatást még idén folyósítsák. A tej top-up támogatást a lehetséges maximális összeggel, 2013 év elején fizessék ki. Az állattartók takarmányvásárlásának elősegítése érdekében azonnali hatállyal kerüljön meghirdetésre egy kamattámogatott hitelkonstrukció, és hozzanak létre állami takarmány alapot. A rendkívüli helyzetre való tekintettel a termelőket mentesíteni kell a támogatott beruházásokhoz kapcsolódó állattartási kötelezettség teljesítése alól. Ki kell kényszeríteni a tisztességes forgalmazói magatartást, meg kell szüntetni a diszkriminatív árképzést. Kerüljenek felfüggesztésre az állattartókat terhelő hatósági díjak. A MOSZ kéri az önkormányzatokat, hogy a bajba jutott termelőknek a helyi adókat mérsékeljék, engedjék el.

 

10.000 tehén kivágásával legalább fél ezer család veszíti el a megélhetését. Ha nem történnek azonnali intézkedések, sok tízezer tehén kerülhet a vágóhidakra, sok ezer mezőgazdasági foglalkoztatott pedig az utcára.

 

 

Budapest, 2012. július 25.

 

Bővebbe felvilágosítás:                    Krajcsovicz András

                                                        Választmány elnöke

                                                        30-2794-799 / 06-66-388-769

 

 

                                                        Oláh Endre

MOSZ tanácsosa

                                                        06-1-224-0823 / 06-1-312-0525