Sajtóközlemény - Elszólás vagy fenyegetés?

 

 A MOSZ Dr. Fazekas Sándor miniszter kijelentéséről

 

 Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a hét végén, egy Lakitelken tartott fórumon ismertette a tervezett új földtörvény koncepcióját. Ennek keretében kijelentette, hogy a törvény szerint az 500 hektár feletti termőföld használat már nagybirtoknak minősül, amit ugyan nem akarnak felszámolni, de állami támogatást nem kaphat.

A minisztérium által közzétett földtörvény koncepcióban ilyen kitétel még érintőlegesen sem szerepel. Nem lehet tudni, hogy ettől még van-e ilyen kormányzati szándék vagy a miniszter pillanatnyi hangulatában – talán mert az eredeti föld vagyonadó javaslatát a Kormány nem vallotta megáénak– rögtönözte ez a mondatot.

A MOSZ véleménye szerint a miniszter kijelentése megerősíti az érdekképviselet értékelését, hogy az új földtörvénnyel a kormány nem a külföldiektől akarja megvédeni a magyar termőföldet, hanem azt ürügyként használja egy újabb, a mezőgazdaságot felforgató átszervezéshez. A földtörvény koncepció sem titkolja, hogy az állam célja a „nagyüzemek” működési lehetőségeinek korlátozása. A miniszter demagóg kijelentése szerint a termőföld hatvan százalékát bérleti szerződésekkel használó társas vállalkozásokat és számos, ötszáz hektárnál nagyobb területet használó egyéni vállalkozó gazdaságát akár fel is számolhatnák a jogállamiság nagyobb dicsőségére – és a mezőgazdasági árutermelés tönkretételére, a foglalkoztatás további csökkentésére.

Az állami támogatások megvonása a nagyüzemektől – azon túl, hogy alkotmányellenes lenne a jogállami normák szerint – ugyancsak ezekkel a negatív következményekkel járna. A magyar mezőgazdasági támogatások meghatározó része az Európai Uniótól, az unió közös agrárpolitikája szabályai szerint érkezik a termelőkhöz, amiben a magyar államnak csak végrehajtó szerepe van. A magyar állami támogatások mára már szinte jelentéktelen méretre zsugorodtak és csak meghatározott – az unió által engedélyezett – célokat szolgálnak. Ezek jó része az állattenyésztéshez kötődő támogatás. Mivel az amúgy is drámaian lecsökkent állattenyésztés maradéka a nagyobb gazdaságokban található, ezeknek a megvonása még tovább gyorsítaná a hazai állattenyésztés összeomlását. Az agrárgazdaságért felelős miniszter részéről egy ilyen intézkedés kilátásba helyezése vagy hozzá nem értésnek vagy felelőtlenségnek a jele.

 

 Budapest, 2012. június 12.

  

MOSZ sajtó

További információ:

Dr. Máhr András főtitkár-helyettes

Tel: 1-224-74-03

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.