Sajtóközlemény- A MOSZ támogatja a MAGOSZ törekvéseit a tisztességtelen felvásárlókkal szemben

 

A MOSZ a korábban már ismertetett állásfoglalásával összhangban támogatja a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) törekvéseit az egyes, tisztességtelen piaci magatartást tanúsító felvásárlókkal és integrátorokkal szemben.

Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény kimondja, hogy jó erkölcsbe ütközik az olyan szerződési rendelkezés, amely az egyik felet ért elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt meg nem termett mezőgazdasági termény pótlására kötelez.

A MOSZ elfogadhatatlannak tartja azon felvásárlók és integrátorok viselkedését, aki jól ismerik a mezőgazdasági termelők helyzetét, mégis figyelmen kívül hagyják a természeti katasztrófák hatásait és a törvényi rendelkezés ellenére terményt, esetleg kötbért követelnek a termelőktől a megkötött szerződésre hivatkozva.

 Szövetségünk – ahogyan korábban is - ezután is segítséget kíván nyújtani azoknak a gazdálkodóknak, akik jogtalan követelések miatt kerültek nehéz helyzetbe, valamint támogat minden olyan kezdeményezést, amely a mezőgazdasági termelőket kívánja segíteni.

 Budapest, 2011. március 24.

                                                                            MOSZ Sajtóosztály