Sajtóközlemény SZOV ülésről október 28.

Sajtóközlemény

 

A tejtermelők több mint egy éve várnak rá, hogy végre ne csak a szavakkal és ígéretekkel, hanem valós intézkedésekkel segítsék a takarmányárak drasztikus emelkedése, a tömegtakarmány ellátás bizonytalansága, a hatalmas összegeket felemésztő környezetvédelmi beruházások hitelkamat terhei miatt rendkívül nehéz helyzetben lévő ágazatot.

 

A magyarországi tej felvásárlási árak a legalacsonyabbak közé tartoznak, az Európai Unió 27 tagállamából 23 országban magasabbak a termelői árak, mint nálunk. (Míg Magyarországon 25 euro cent volt az augusztusi átlagár, addig az EU 27-ek átlaga 31 euro centet volt.)  A termelés folyamatosan csökken, idén szeptemberben a felvásárolt nyerstej mennyisége több mint 20 %-kal volt kevesebb, mint 2 évvel ezelőtt. A termelés visszaesésével már munkahelyek százai szűntek meg, de megfelelő és időben meghozott döntések nélkül tovább folytatódik az ágazat leépülése, ami a következő egy évben akár 1500 további munkahely megszűnését jelenti.

 

A magyar termelők hiába kapnak kevesebbet az általuk megtermelt tejért, mint a szlovák, lengyel, német tejtermelők, a boltok polcain az onnan származó UHT tejek mégis jóval olcsóbbak, mint a hazai előállítási tejek. Így nem lehet versenyezni, így nem lehet a hazai fogyasztókat a magyar tej és tejtermékek felé orientálni.

 

A MOSZ Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmány elkeserítőnek tartja, hogy az ágazatban eddig igénybe vehető támogatások felfüggesztésre kerültek, és hogy a termelők - ilyen az elmúlt években soha nem fordult elő – még október végén sem ismerik a 2010. évi nemzeti kiegészítő tejtámogatás összegét.

 

A Választmány örömmel állapítja meg, hogy a korábban megfogalmazott igényének és az EU-s jóváhagyásnak megfelelően a különleges tejtámogatás előlege október hónapban folyósításra került.

 

A termelők ugyanakkor megdöbbenve tapasztalták, hogy a tejágazati szerkezetátalakítási támogatás – melynek meghirdetésére közel 1 éve várnak – legutolsó tervezete szerint az előzetesen megismert és pénzügyi terveikben kalkulált alaptámogatás a felére, harmadára csökkenne. Ez olyan, újabb elvonást jelent az ágazat számára, amelynek következményei most még felbecsülhetetlenek.

 

A MOSZ Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya az ágazat jövője szempontjából kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a szerkezetátalakítási támogatás, amelynek forrása az unió költségvetése, az eredetileg megismert támogatási összeggel kerüljön meghirdetésre.

A hazai tejtermelés legalább szinten tartása érdekében a tej nemzeti kiegészítő támogatást a lehetséges maximális értéken indokolt megállapítani és a felfüggesztett támogatási jogcímeket is újra kell nyitni. A takarmányszükséglet biztosítása érdekében kedvezményes forgóeszköz hitelt kell bevezetni.

 

Ezen intézkedések elengedhetetlenül szükségesek az ágazat további zsugorodásának megállítása és az import visszaszorítása érdekében.

 

Budapest, 2010. október 28.

 

További felvilágosítást ad:

Istvánfalvi Miklós  - 06-30-227-5569

Tóth István titkár   - 06-1-312-0525

- 06-9-30-614-999