Elõterjesztés a szövetkezés helyzetérõl a mezõgazdaságban
- A MOSZ alakuló kongresszusát (1989 december 10-12.) elõkészítõ munkabizottságok egyike, a szövetkezetpolitikai bizottság a kongresszus elé terjesztett jelentésében azt írta: "A szövetkezetek ma kétségtelenül gondokkal küzdenek, de ha a szövetkezet válságáról beszélünk, akkor ez a társadalom válsága."
A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized igazolta ezt a megállapítást. A gazdasági, társadalmi átrendezõdés terheit a politika jelentõs részben a mezõgazdaságra, fõként az ágazat pilléreit jelentõ szövetkezetekre hárította, rajtuk vezetve le a más módon kezelhetetlen feszültségeket. A rendszerváltáskor még a megújulásra, nagyobb lehetõségekre, önállóságra és szerepre készülõ mezõgazdasági szövetkezetek a puszta fennmaradásért küzdõ páriák, a mindenkori politika kinevezett bûnbakjai vagy jobb esetben nyûgjei lettek.
Így az érdekképviseletnek - amely a rendszerváltáskor még döntõen a szövetkezeteket képviselte - kezdettõl fogva nem csak a megújulásért, hanem a megmaradásért folytatott harc élére kellett állnia. A szövetkezeti mozgalom erõs társadalmi gyökereit, a szövetkezetek életképességét és támogatottságát bizonyítja, hogy ez a harc nem volt eredménytelen. A korábbi termelõszövetkezetek utódai még ma is a magyar mezõgazdaság meghatározó tényezõi és jelentõs részük még ma is megõrizte a szövetkezeti mûködési formát, a szövetkezeti értékeket és hagyományokat.
A MOSZ kongresszusai és közgyûlései napirendjén folyamatosan kiemelt témaként szerepelt a szövetkezés helyzetének értékelése és a sajátos érdekeik, igényeik megfogalmazása. Bár a tagsági körben a szövetkezetek aránya folyamatosan csökken, a szövetségnek továbbra is feladata és célja a mûködõ szövetkezetek megkülönböztetett képviselete és a szövetkezés megõrzése, erõsítése és megújítása a mezõgazdaságban.
Az elvi elkötelezettség mellett a tagságnak és az érdekképviseletnek folyamatosan szembe kellett néznie a realitásokkal, elsõsorban a szövetkezetellenes politika súlyos következményeivel illetve a megváltozott és változó társadalmi-gazdasági feltételekkel, követelményekkel. Ezt tükrözték a MOSZ közgyûléseinek és kongresszusainak állásfoglalásai, amelyekben azon túl, hogy elutasították a szövetkezetellenes vagy nem kellõen szövetkezetbarát kormányzati intézkedéseket, ajánlásokat tettek a szövetkezetek alkalmazkodására, a túlélésüket segítõ szervezeti, mûködési változtatásokra. Az alkalmazkodás lehetõségei közül különösen fontos volt a szövetkezetek gazdasági társasággá való átalakulása, aminek az értékelése a kezdeti tudomásul vételtõl az esetenként elkerülhetetlen önvédelmi lépésig változott.
A körülmények hatására lényegesen csökkent a szövetkezetek aránya az érdekképviseleti tagságon belül. Ez jelentõs részben a gazdasági helyzet következménye (csõd, felszámolás), másrészt tudatos - esetenként kényszerû - szervezeti átalakulás választásának az eredménye. Míg a rendszerváltáskor a MOSZ-t megalakító szövetkezetek száma 1260 volt, ez mára kb. 800-ra csökkent.
A szövetkezés szerepe, súlya a mezõgazdaságban általában is jelentõsen visszaesett, annak ellenére, hogy idõközben - az ösztönzõ támogatások hatására - számszerûleg több száz új szövetkezet alakult. Ezek közül meglehetõsen kevés tudott megerõsödni és érdemi gazdasági szerepet játszani. A szövetkezés ellen hatott - a politikailag "leértékelt" formától való tartózkodás mellett - az is, hogy az EU ezideig nem tulajdonított kellõ fontosságot a szövetkezeteknek a termelõi összefogásban.
A kormányzati ciklusonként változó (szövetkezeti) politika miatt az érdekképviselet is kénytelen volt folyamatosan újrafogalmazni, korrigálni a szövetkezetekkel kapcsolatos igényeket és javaslatokat. Ennek ellenére a MOSZ illetve a tagi fórumok állásfoglalásaira a folyamatosság és következetesség a jellemzõ, még akkor is, ha az egyes idõszakokban kiszámíthatóan változott ezek érvényesítésének a valószínûsége.
II. Az 1999. november 30-i Kongresszust követõ idõszakban - különösen az Orbán-kormány mûködése alatt - a szövetkezeteknek szembesülniük kellett azzal, hogy nem teljesültek a Kongresszus állásfoglalásában rögzített elvárások.
A Kongresszus által megfogalmazott igények, illetve ajánlások a következõk voltak:
1.) A Kongresszus kifejezte azon reményét, hogy a szövetkezetek kényszerû leépülésének folyamata még megállítható, stabilizálásuk, további mûködésük összeegyeztethetõ a már megindult változásokkal. Ehhez azonban az átalakult szövetkezeteket továbbra is gyakran érõ politikai támadások, a jogszabályokban megjelenõ diszkrimináció megszüntetése és valamennyi szövetkezeti típusra kiterjedõ, határozott, támogató szövetkezetpolitikai kormányprogram meghirdetése szükséges. A Kongresszus határozottan elítélte azokat a törekvéseket, amelyek szembeállították a tagokat és a külsõ üzletrész-tulajdonosokat, illetve, hogy ez utóbbiak érdekeire hivatkozva, a tagok rovására, alkotmányellenesen új kárpótlást akartak ráerõszakolni a szövetkezetekre.
A Kongresszus felszólította a Kormányt, hogy tegyen határozott nyilatkozatot, hogy nem kívánja kiszorítani a mezõgazdaságból a több évtizedes múlttal és tapasztalattal rendelkezõ szövetkezeteket. A Kongresszus álláspontja szerint a szövetkezetekrõl szóló 1992. évi I. törvény megfelelõ keretet nyújt a szövetkezetek mûködéséhez, így nem indokolt egy új szövetkezeti törvény napirendre tûzése.
2.) A Kongresszus ismételten felhívta a szövetkezetek figyelmét a változó körülményekhez való alkalmazkodás szükségességére, amelynek egyik lehetõsége a társasággá történõ átalakulás; továbbá leszögezte, hogy a részleges átalakulás esetén a megmaradó szövetkezet bázisa lehet a szövetkezeti újjászervezõdésnek.
3.) A Kongresszus kifejezte azon igényét, hogy a társadalom és az állam méltányolja és adókedvezménnyel is támogassa a szövetkezeteknek a szociális biztonság megõrzése (aktív munkahelyek fenntartása, nyugdíjas tagokról való gondoskodás, stb.) érdekében tett erõfeszítéseit.
4.) A Kongresszus javasolta a szövetkezeteknek, hogy éljenek az üzletrészek életjáradékra váltásának lehetõségével.
5.) A Kongresszus kifejezte azt a meggyõzõdését, hogy az EU csatlakozásra készülõ magyar mezõgazdaságnak hosszú távon is meghatározó szereplõi lesznek a társas vállalkozások.
6.) A Kongresszus felhívással fordult tagszervezeteihez és kérte, hogy a szövetkezeti szolidaritás eszméjének megfelelõen keressék az együttmûködés lehetõségét és vessék el a megosztásukra való törekvéseket.
A Kongresszus által megfogalmazott követelésekkel és elvárásokkal szemben az Orbán-kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a mezõgazdasági szövetkezeteket ellehetetlenítse. A szövetkezetek életébe történt legdurvább beavatkozás - amely szintén erre az idõszakra esik - a külsõ üzletrész-tulajdonosok üzletrészének megváltására elõírt kötelezettség és az új szövetkezetekrõl szóló törvény elfogadása volt. Az üzletrész-törvény Alkotmánybíróság által történõ megsemmisítését követõen a Kormány közpénzeket vetett be elõször a külsõ üzletrész-tulajdonosok, majd a nyugdíjas tagok és a felszámolt szövetkezetek üzletrészeinek megvásárlására, növelve a feszültséget ez elõbbi körbe tartozók és az üzletrész kifizetésére nem jogosult aktív tagok között.
Az ágazat szereplõinek megosztására irányuló kormányzati politika eredményeként a családi gazdaságok kerültek elõtérbe a társas vállalkozásokkal szemben. Ezzel a hatalmon lévõ politikai erõk az agrárágazat struktúrájának gyökeres átrendezésére nyílttá tették szándékukat.
A szövetkezetellenes politikai légkör és diszkrimináció miatt folytatódott a szövetkezetek társasági formába történõ "átmenekülése", ezen belül is a részleges átalakulások kerültek elõtérbe.
III. A 2002. május 15-i Közgyûlés megerõsítette a Kongresszusnak azt a megállapítását, hogy a mezõgazdasági szövetkezetek nem csak a termelésben, hanem a foglalkoztatásban, a vidék népességmegtartásának megõrzésében, az agrárszolgáltatásban és nem utolsó sorban a vidék társadalmi életében, a falu önszervezõdésében, tõkeerejüknél, jövedelmi lehetõségeiknél nagyobb arányban vállaltak és vállalnak szerepel. Azokon a területeken, ahol megszûntek a szövetkezetek, illetve a belõlük alakult társaságok, az átlagosnál kedvezõtlenebb helyzetbe került az érintett térség lakossága.
Megállapította, hogy annak ellenére, hogy az Agrártörvény és az egymást követõ kormányok programjai a mezõgazdaság tartós többszektorúságát és a különbözõ üzemformák egyenjogúságát deklarálták, a volt termelõszövetkezetek jogutódjait a politika - jogi, gazdasági eszközökkel - folyamatosan rombolja.
A Közgyûlés ismételten deklarálta, hogy a szövetkezeti ügyekbe való folyamatos beavatkozásokra az ürügyet az 1992. évi II. törvénnyel bevezetett szövetkezeti üzletrész szolgáltatja. Az 1998. évi kormányváltás után a külsõ üzletrészek léte adott alapot a szövetkezetellenes politikai támadásoknak. A vagyonkivitelrõl készült törvénytervezetek (kiválás újbóli lehetõvé tétele), majd az üzletrészek szövetkezetek által történõ kötelezõ megvásárlásáról elfogadott törvény az "üzletrész probléma megoldását" tekintette ürügynek az állami beavatkozásra.
A Közgyûlés leszögezte, hogy az " új szövetkezetekrõl" szóló törvény nem felel meg a hazai viszonyoknak és a nemzetközi szövetkezeti normáknak. A MOSZ kezdeményezte a törvény soron kívüli felülvizsgálatát, s annak biztosítását, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen a termelõ típusú együttmûködésekre is mód és lehetõség nyíljék a szövetkezés keretében.
A Közgyûlés álláspontja szerint támogatni kell a beszerzõ-értékesítõ szövetkezetek szervezését és mûködését is. A megfelelõ méretû és szervezettségû szövetkezetek kínálhatnak esélyt az egyenrangúságra a kereskedelmi láncokkal kialakított partneri kapcsolatokban.
(Tagjaink éltek is a beszerzõ-értékesítõ szövetkezet alakításának lehetõségével és szinte megyénként létrehozták a közös beszerzésre vonatkozó együttmûködést.)
Az Orbán-kormány szövetkezetellenes politikáját követõen tagjaink nagy reményeket fûztek a 2002-ben hivatalba lépett kormány mûködéséhez.
A Közgyûlés "Az érdekképviselet javaslatai az új Kormány elsõdleges intézkedéseire c. anyagban kérte a Kormányt, hogy az érintett szövetkezeti érdekképviseletek bevonásával azonnal kerüljön módosításra mindkét hatályos szövetkezeti törvény. Az 1992. I. törvény esetében a társasággá történõ átalakulás szabályainak a könnyítését szorgalmazta a Közgyûlés, míg az új szövetkezetekrõl szóló 2000. évi CXLI. törvénynek a külsõ üzletrész-tulajdonosok üzletrészének megváltására és a tagi üzletrészek részjeggyé történõ átalakítására vonatkozó szabályainak hatályon kívül helyezését kérte.
A Kormány ezeknek az ígéreteknek részben eleget tett. A Parlament 2003. decemberében hatályon kívül helyezte a 2000. évi CXLI. törvény fent hivatkozott rendelkezéseit.
A Kormány ezzel egyidõben felállította a Szövetkezetpolitikai Kollégiumot, amely felhatalmazást kapott egy új, korszerû, egységes szövetkezeti törvény megalkotására. A Kollégium Jogi Mûhelye elkészítette a tervezetet és azt az OSZT tagszervezetei körében társadalmi vitára bocsátotta. Ez a törvény-tervezet tág keretet és mûködési lehetõséget nyújtana mind az 1992. évi I. törvény alapján mûködõ, mind a 2000. évi XCLI. törvény alapján alakult szövetkezeteknek. A tervezet a tagok döntését tekinti elsõdlegesnek és ennek megfelelõen az alapszabályra bízza a mûködés feltételeinek meghatározását.
Ezzel párhuzamosan a Miniszterelnöki Hivatal is megbízást adott törvénytervezet készítésére. A törvény koncepcióját nyilvánosságra hozták.
Az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) - amelynek a MOSZ is tagja - számos kifogást emelt a MEH által készített tervezettel illetve koncepcióval szemben. Az alapvetõ véleménykülönbség, hogy a koncepció a szövetkezeteket a kialakulóban lévõ "szociális gazdaság" intézményének tekinti, míg a szövetkezeti érdekképviseletek a piacgazdaságban kívánják a szövetkezeti sajátosságok mellett a mûködésüket biztosítani.
Hasonló okból nem sikerült 1996-ban egy új szövetkezeti törvény elfogadtatása. A javaslat a realitásoktól elmaradva, a ténylegesen mûködõ szövetkezeteket átalakítási kényszerrel fenyegetve egy ideologizált szövetkezeti modellt kívánt bevezetni, kizárva a termelõ tevékenységet. A tervezetet a MOSZ nyomására vették le az Országgyûlés napirendjérõl. 2000-ben az Orbán kormány ezt a tervezetet "leporolva" fogadtatta el az "új szövetkezetekrõl" szóló törvényt.
Az OSZT - a MOSZ-al egyetértésben - elfogadhatatlannak minõsítette a koncepciónak illetve a hozzá tartozó kormányhatározat tervezetnek az üzletrészekre, azok megszüntetésére vonatkozó javaslatait is.
A szövetségek nem értenek egyet azzal sem, hogy a kormány az új törvény elkészítésének határidejét - a készítésére törvényben elõírt legkésõbbi idõpontra - 2005 végére tolja ki.
A MOSZ - és a többi szövetkezeti érdekképviselet - tapasztalata szerint a kormányzat a ténylegesen mûködõ szövetkezeteket nem csak a javasolt "új típusú" szövetkezéshez képest értékeli le, hanem ténylegesen is diszkriminálja a termelõi együttmûködések más formáihoz képest. Az állam évek óta jelentõs támogatást nyújt - indokoltan - a termelõi értékesítõ szervezetek, a beszerzõ-értékesítõ szövetkezetek, a termelõi csoportok alakításához és mûködéséhez. Ugyanakkor nem ismeri el a mûködõ szövetkezetek ilyen irányú szolgáltató-integráló tevékenységét, ami pedig a kistermelés jelentõs részének a háttere, fenntartója. A szövetkezetek jelentõs részének tevékenysége egyre inkább ebbe az irányba alakul át és várhatóan ez a tendencia tovább erõsödik. A szövetkezet bázisán ténylegesen termelõi közösségek jönnek létre, amelyek betöltik a "hivatalos" együttmûködések funkcióit, így joggal igényelhetik az azokkal egyenlõ elismerést. A termelési feltételek szûkülésével ez a tevékenység bõvülés a szövetkezetek számára is új perspektívát nyújt.
IV. A termelõszövetkezetekbõl "átalakult" szövetkezetek számára több mint egy évtizede folyamatos gondot és fenyegetettséget jelent a szövetkezeti üzletrész probléma.
Az u.n. "átmeneti törvény" végrehajtását követõen rövidesen kitûnt, hogy az üzletrészek létét a mezõgazdasági szövetkezetek felszámolására törekvõ politikai lépések megtételére lehet felhasználni. Elõször 1994-ben tettek erre lépéseket (mezõgazdasági szövetkezetek településenként is szétválhattak volna az üzletrész tulajdonosok kezdeményezésére) majd az Orbán kormány 2000-ben felelevenítette az 1994-ben félbeszakadt kísérletet a 2000. évi CXLI. (új szövetkezetekrõl szóló) törvény, valamint a 2000. évi CXLIV. (üzletrész) törvény meghozatalával. A szövetkezeteknek ez utóbbi szerint a külsõ üzletrész-tulajdonosoktól kellett volna névértéken felvásárolniuk az üzletrészt. Az új szövetkezeti törvény szerint 2005-tel bezáróan valamennyi külsõ üzletrész-tulajdonostól meg kellett volna vásárolni az üzletrészeket, illetve a tagok üzletrészét részjeggyé kellett volna átalakítani. Az üzletrész törvény végrehajtása olyan mértékû gyors tõkekivonást eredményezett volna, amit a szövetkezetek egy jelentõs része nem élt volna túl a pénzügyi összeomlás miatt. Az üzletrész törvényt az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte.
(Az új szövetkezetekrõl szóló 2000. évi CXLI. törvény fenyegetése változatlanul fennmaradt 2003 decemberéig.)
Az Orbán-kormány - választási meggondolásból - nem állt el az üzletrész törvényben megfogalmazott "ajándékozási" szándékától. Az Alkotmánybírósági határozatot követõen úgy döntött, hogy az állam vásárolja fel a külsõ üzletrész tulajdonosok üzletrészét. Az országgyûlési választásokat megelõzõ idõszakban kiterjesztették a felvásárlást a nyugdíjasok-, - a csõd- vagy felszámolás alatt lévõ szövetkezetek esetében pedig a teljes alanyi jogú üzletrész-tulajdonosi kör - üzletrészeire is. A 2002-es választásokig a megcélzott körrel az Orbán-kormány a szerzõdéseket megkötötte és nagyrészt pénzügyileg is teljesítette a kifizetéseket.
A több mint ezer mûködõ mezõgazdasági szövetkezet közül kb. 700-nál történt állami üzletrész felvásárlás. A felvásárolt üzletrészek tulajdonosa az ÁPV Rt. tulajdonába adott Üzletrészhasznosító Kft. Az üzletrészcsomag összértéke névértéken kb. 63 milliárd Ft., melybõl 41 milliárd forintnyi van a mûködõ szövetkezeteknél, 22 milliárd forintnyi pedig a csõd, felszámolás, végelszámolás alattiaktól felvásárolt.
A felvásárolt - állami tulajdonba került - üzletrészek jövõbeni sorsát mély hallgatás övezte, azt engedték sejtetni, hogy késõbb ezeket üzleti alapon értékesíti az állam.
A már állami tulajdonba került mezõgazdasági szövetkezeti üzletrészek aránya az érintett szövetkezetek üzletrésztõkéjének 40-70 % között változik. Emiatt számos szövetkezet SAPARD pályázatát elutasították, mivel a feltételek kizárták azokat a szervezeteket, amelyben közületeknek 25 százalékot meghaladó tulajdonrésze van. A MOSZ kezdeményezte ennek az elõírásnak a módosítását, de mint kiderült, a magyar kormány nem tett érdemi lépést ez ügyben. A MOSZ jelzése eredményeként a kis- és középvállalkozásokról szóló törvénybõl idõközben sikerült ezt a korlátot - a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával - az érintett szövetkezetekre nézve megszüntetni.
Az üzletrészek felvásárlásával keletkezett feszültség a 2002. évi választások témájává vált. Az MSZP, illetve a megalakuló koalíció a kormányprogramban ígéretet tett - jórészt a MOSZ 2002 május 15-i közgyûlésén megfogalmazott igényeknek megfelelõen - a rendezésre. A kormányprogram 14.4.11 pontja szerint: "a szövetkezeti üzletrészek felvásárlását befejezzük. Az alanyi jogú szövetkezeti üzletrészekre megkülönböztetés nélkül vételi ajánlatot teszünk, a felszámolt szövetkezetek üzletrész tulajdonosait kárpótoljuk. Az üzletrészeket - hosszú távú kedvezményes hitelek nyújtása mellett - a szövetkezetek, tagjaik, alkalmazottaik és az integrációban résztvevõk részére vételre ajánljuk fel."
Ettõl az egyértelmû ígérettõl eltérõen a kormány 2002 november végén hozott 2357/2002(XI. 28.) számú határozata határidõ nélkül elhalasztotta a felvásárlás folytatását és elsõbbséget adott a már felvásárolt üzletrészek értékesítésének. A határozatban megjelölt eladási feltételek csak a vételre jogosultak körének meghatározásában felelnek meg a MOSZ erre vonatkozó és a kormányprogramban elfogadott igényeinek, de az anyagi feltételek lényegesen kedvezõtlenebbek ennél.
A MOSZ elnöksége 2002 decemberében tárgyalt a kormány határozatáról. Az elnökség állásfoglalása szerint a kormány döntése lényegesen rontja annak esélyét, hogy az értékesítésre kerülõ üzletrészek a szövetkezetek távlati mûködését biztosító tulajdonosokhoz kerülhessenek. Ezért szükségesnek tartotta, hogy az érdekképviselet kezdeményezze az eladási ár kedvezõbb meghatározását.
A MOSZ a határozat megismerése után azonnal jelezte, hogy nem ért egyet az értékesítési ár meghatározásának módjával, mivel az a vagyonnövekménnyel rendelkezõ szövetkezeteknél a névérték fölé mehet. Kifogásolta, hogy a kormányprogram ígérete ellenére a szövetkezetek nem kapnak hosszú lejáratú és támogatott hiteleket a vásárláshoz. Kezdeményezte, hogy a kikiáltási ár meghatározásánál korrekciós tényezõként vegyék figyelembe a vagyonnal szembeni terheket, az eladósodás, kötelezettségek mértékét és ennek érdekében a kormányhatározat módosítását.
Az Üzletrészhasznosító Kft az értékesítést kizárólag üzleti szempontok szerint kívánta elvégezni. Ennek megkönnyítésére kezdeményezte a kormányhatározat módosítását. A javaslat szerint a vásárlók még kedvezõtlenebb feltételekkel és magasabb áron vehették volna meg az üzletrészeket.
A MOSZ minden eszközzel és úton fellépett a javaslattal szemben, ami akkor végül is nem került a kormány elé. Tárgyalást kezdeményezett az FVM-el, a PM, az ÁPV Rt-vel az eladás feltételeinek módosításáról, amire többszöri részletes javaslatot is készített. Az egyeztetéseket, illetve a szövetkezeti érdekek érvényesítését tovább nehezítette, hogy a 2004. évi költségvetési törvény jelentõs bevétel elérését írta elõ az üzletrészek értékesítésébõl.
Az egyeztetések illetve a MOSZ kezdeményezései nyomán és az FVM erõteljes támogatásának köszönhetõen a Kormány módosította a korábbi határozatát. A határozat (2139/2004.(VI.8.) vételár kedvezményt enged a készpénzes vásárlásra és további engedményt ad, amennyiben a szövetkezet ebbõl további vásárlást végez., Az engedmény terhére vásárolt üzletrész értékét a szövetkezet fel nem osztható vagyonként köteles nyilvántartani.
Az eredeti kormányhatározat szerint az üzletrészek eladásának feltételeit az illetékes miniszterek közös közleményben határozzák meg. Ennek határideje 2002 december 31-e, majd 2003 június 30. volt. A legutóbbi határozat a közlemény kiadását az Üzletrészhasznosító Kft-re bízta, határidõ nélkül.
Az érintett szövetkezetek a döntés halogatását károsnak sõt nyugtalanítónak tartják. Káros, mert a gazdasági döntéseket a bizonytalanság akadályozza és nyugtalanító, mert nem tartják kizártnak, hogy az üzletrészek - a kormány határozata ellenére vagy az értékesítés kudarca esetén - nem az érintett szövetkezetekhez kerülnek az államtól.
A szövetkezeti üzletrészek léte szélesebb körben is problémát okoz. Az átmeneti törvény alapján a vagyonnevesítést végre kellett hajtani az ipari szövetkezetekben és - részlegesen - a fogyasztási szövetkezetekben is.
Bár a politika ezeket a szövetkezeteket nem érintette a mezõgazdasághoz hasonló mértékben, az állami felvásárlás ezekben is feszültségeket okozott. Ezt erõsítette az állampolgári jogok országgyûlési biztosának az a megállapítása, hogy az állam alkotmányellenes helyzetet teremtett azzal, hogy csak a tulajdonosok egyik csoportjától vásárolta meg az üzletrészeket. Az ombudsman ajánlást tett a helyzet sürgõs rendezésére.
Az üzletrész kérdés megoldatlansága gyakorlatilag megakadályozza az új szövetkezeti törvény megalkotását. Abban általános egyetértés van, hogy az üzletrészek léte a szövetkezeti jelleggel nem egyeztethetõ össze. Ezért a törvény elõkészítésén dolgozó mûhelyek mindegyike javaslatokat dolgozott ki az üzletrész "eltüntetésére". Ezek azonban a létezõ szövetkezetek számára eddig elfogadhatatlannak bizonyultak, mivel vagy átalakulási kényszer írnának elõ (amit a mezõgazdaság esetében külön bonyolít az állami tulajdon), vagy vásárlási, kifizetési kötelezettséget.
V. Az 1992. évi I. törvény alapján mûködõ szövetkezetekre elkerülhetetlenül egy újabb alkalmazkodási kényszer vár az új szövetkezeti törvény elfogadását követõen. Ennek irányultsága, a változások mélysége ma még nem kiszámítható. Az üzletrész kérdés megoldása - különösen, ha annak eredményeképpen a közösségi célokat szolgáló, fel nem osztható alap jön létre a szövetkezetekben - mindenképpen stabilizáló hatású lesz, megkönnyíti a szükséges átmenetet.
Ugyanakkor félõ, hogy a jelenleg még a tulajdonosok kezében lévõ üzletrészek - akár állami, akár szövetkezeti - kivásárlása gyengíti a tagi kötõdést, érdekeltséget és a szövetkezetek tagsága radikálisan csökken.
A tulajdon koncentrálódása a szûkülõ tagi körben a szövetkezeti jelleg, a szövetkezeti elvek megvalósulása ellen hat.
Az új egységes szövetkezeti törvény szerinti mûködés ugyanakkor esélyt ad a - politikailag motivált - diszkriminációk esetleges kiújulásának megelõzésére és a szövetkezeti sajátosságok, értékek fokozatos erõsítésére is.
Erre akkor kerülhet sor, ha a szövetkezetek ismét képesek lesznek felvállalni a korábbi - tágan értelmezett - integrátori szerepüket és megnyitják a tagság lehetõségét az érdekeltek számára. Nyilvánvalóan igen nehéz lépés az eddigi tagság által létrehozott vagyon mûködtetésébe új szereplõket integrálni - ehhez mindkét oldalról alapvetõ szemléletváltásra, a szövetkezet szerepének újraértékelésére van szükség.
A szövetkezeti szerep újraértékelését és az esetleges változtatások iránti igényt erõsíteni fogja, hogy a szövetkezeti tagság, de elsõsorban a vezetõk körében szinte teljes generációváltásra lehet számítani a következõ években.
A MOSZ-nak aktív szerepet kell vállalnia a szövetkezeti megújulás elõmozdításában, részben a jogszabályi feltételek alakításában, másrészt az alkalmazkodás segítésében. Az érdekképviselet felelõssége ebben, hogy a folyamatok elemzésével, az események gyors értékelésével tájékoztassák a tagokat a döntései lehetõségekrõl és esetleges szükségességérõl. A szövetkezetek - a szövetkezeti tagság - jelentõs része ragaszkodik a megszokott és bevált mûködési formához és a korábbi kedvezõtlen tapasztalatok ellenére sem kíván ezen változtatni, amíg erre szorító kényszer helyzet ki nem alakul. Ennek a lehetõségét nem lehet kizárni, még ha jelenleg még nincs is ilyen kényszer. A szövetkezeteknek - elsõsorban a vezetõknek - addig kell felmérniük a változtatás szükségességét és felkészülni erre, amíg még idõ van és maguk hozhatják meg a döntéseiket.
VI. A szövetkezés, mint a globalizáció negatív hatásai ellensúlyozásának eszköze, egyre nagyobb súlyt kap a világszerte és az Európai Unióban. Az ENSZ Közgyûlése több alkalommal hívta fel a kormányok figyelmét a szövetkezetek társadalmi szerepére, fontosságára. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet közgyûlése 2002-ben ajánlással fordult a kormányokhoz a szövetkezés támogatására.
Az Európai Unió is változtatott a szövetkezést illetõ korábbi "semlegességén". Az elsõ lépést, a határokon túlnyúló szövetkezetekre vonatkozó, az Európai Szövetkezet Alapszabálya címû rendelet kiadásával tette meg az EU Bizottság. (Ez lényegében az Európai Társaságról szóló irányelv szövetkezeti megfelelõje). Míg ezt a dokumentumot az eltérõ nemzeti szabályozások ütközésének feloldása kényszerítette ki, a Bizottság 2003-ban a szövetkezésrõl kiadott közleménye már átfogó értékelést ad a szövetkezetek társadalmi szerepérõl, különösen az u.n. "szociális gazdaság" intézményeként. Ahogy Magyarországon, az Európai Unió (régi és új) tagállamaiban is különleges súlya van a szövetkezésnek a mezõgazdaságban és az élelmiszerek elõállításában. Ezt a kiemelt kapcsolatot tükrözi, hogy a mezõgazdasági szakmai szervezetek uniós szintû csúcsképviselete, a COPA, és a mezõgazdasági szövetkezetek hasonló brüsszeli képviselete, a COGECA (bár külön testületekkel mûködnek) gyakorlatilag egy szervezetként jelenik meg az uniós szintû érdekegyeztetésben. A MOSZ a csatlakozási szerzõdés aláírásával egyidejûleg (1992 decemberében) társult tagként csatlakozott a COPA/COGECA-hoz, 2004 májusától pedig teljes jogú taggá vált.
x x x
Az elõterjesztést az országos szövetség 2004 november 17-i ülésén megtárgyalta és jóváhagyta a kongresszus elé terjesztését.