Beszámoló a magyar mezõgazdaság helyzetérõl

Az agrárium, a vidék csupán eszköz volt a politikusok kezében. Az ágazat és az agrárnépesség viselte és viseli a rendszerváltás negatív következményeinek meghatározó részét. Az elõterjesztés az így kialakult helyzetet mutatja be, számba véve a problémákat és a jövõbe nézve felvázolva az EU csatlakozással megnyíló lehetõségeket, kihasználásuk feladatait és akadályait.

Elemzésünk elsõ részben bemutatjuk hova jutott 1989-tõl napjainkig a magyar mezõgazdaság. Munkánkat most is nehezíti az agrárgazdaság valós teljesítményének számbavételi nehézsége. A rendelkezésre álló adatok jelentõs bizonytalanságot rejtenek magukban, még a termelés alapvetõen meghatározó elemeit illetõen is.

A 2000. évi Általános Mezõgazdasági Összeírás (ÁMÖ), illetve 2003. évi Gazdaságszerkezeti Összeírás (GSZÖ) sem tisztította le alapvetõen a képet. 2004-tõl annyiban feltétlenül javul a helyzet, hogy az uniós és a nemzeti támogatásokra jogosult agrárvállalkozásokról a „regisztráció” teljes áttekintést nyújt.

         Elemzésünk második részében bemutatjuk, hogy a tervezetthez és a bejelentetthez képest várhatóan mennyi támogatáshoz és milyen ütemben juthatnak a termelõk 2004-ben, s ezt követõen. Uniós csatlakozásunk következtében alapvetõen megváltoztak a feltételek.

Az ágazat 2004. évi közgazdasági szabályozása már az uniós elõírásoknak megfelelõ. A támogatások közel fele ebben az évben már uniós forrásból származik.

Ezen túl kitérünk arra is, hogy a KAP támogatási rendszer – beleértve a piaci támogatásokat is – reformja, a WTO tárgyalások kimenetele várhatóan milyen kihatással jár legfontosabb ágazatainkra. 

Számba vesszük, hogy a nemzeti hatáskörben megmaradt támogatási címek közül melyekre kell minden körülmények között forrást biztosítani a költségvetésben.

Elemezzük az AVOP és az NVT keretében megvalósítható fejlesztéseket, s a SAPARD program áthúzódó hatásával együttesen mért, a következõ években elõre láthatóan megvalósítható fejlesztési lehetõségeket.

            A MOSZ, mint az ágazat meghatározó érdekképviselete az egész ágazatról, annak teljesítményérõl a tagjai alapvetõ érdekeinek megfelelõ szempontok szerint készítette el értékelését.

I.

A magyar mezõgazdaság - a rendszerváltástól az uniós csatlakozásig

1.     A mezõgazdaság súlya a nemzetgazdaságban

A mezõgazdaság nemzetgazdaságon belüli súlya a rendszerváltástól napjainkig folyamatosan csökken. A bruttó hazai termék elõállításban a mezõgazdaság részaránya a rendszerváltás körüli 12 – 13 %-os szintrõl az 1995 és 1998 közötti idõszakban 6,3 %-ra, az 1999 és 2002 közötti idõszakban pedig 3,5 %-ra csökkent. A 2003. évi rendkívül mostoha idõjárás következtében már 3 %-ra apadt ez az arányszám, ugyanakkor a 2004. évi kiemelkedõ növénytermelési eredmények következtében elképzelhetõ, hogy ismét a 4 % közelébe kerül.

Hangsúlyozzuk azonban, hogy a mezõgazdaság GDP termelésbõl való részesedése önmagában nagyon torz mutató, ami nem fejezi ki a mezõgazdaság társadalmi-, gazdasági súlyát, fontosságát. Torz, mert az ágazatban foglalkoztatottak jövedelemszintje, valamint a vállalkozási eredmények egyaránt rendkívül alacsonyak. E mellett ez a mutató nem tartalmaz értékben nehezen kifejezhetõ, de az ország, a lakosság számára felbecsülhetetlen teljesítményeket (például a vidék, a táj, a természeti környezet fokozatosan javuló harmóniáját).

Ugyanakkor a GDP mutatójában figyelembe kell venni a mezõgazdaság számára input anyagokat, eszközöket gyártó szektort, illetve a mezõgazdaság termékeit feldolgozó ágazatokat, élelmiszerkereskedelmet is.

Mindezen tényezõkkel együtt mérve ágazataink súlyát, a hivatalos mutató értékét többszörösen meghaladó, valós értéket kapunk.

A mezõgazdaságban foglalkoztatottak részaránya a rendszerváltás körül meghaladta a 17 %-ot, 1995 és 1998 között 8 %-ot tett ki, de 1999 és 2002 között már csak alig 6,5 % volt. 2003-ban, egy ismét nagyobb ütemû csökkenést követõen 5,5 %-ra csökkent, s ez a tendencia 2004-ben is folytatódik.

Az ágazat részesedése a nemzetgazdaság beruházásaiból a rendszerváltás idõszakában elérte, meghaladta a 10 %-ot, 1995 és 1998 között már csak 3,4 % volt, 1999 és 2001 között 3 % körülire, illetve e szint alá csökkent. A 2002-ben és 2003-ban megvalósult jelentõs beruházás élénkülés következtében 4 % közelébe került ez az arányszám.

Az élelmiszergazdaság aránya a nemzetgazdaság összes exportjából a rendszerváltás körüli 23 %-os arányról 1995 és 1998 között 16,5 %-ra, 1999 és 2002 között 7 – 8 % közé, 2003-ban pedig 6,5 %-ra süllyedt. Mindemellett ágazataink pozitív export egyenlege a „legrosszabb” években is meghaladta az 1 milliárd dollárt.

(Az elõzõekben részletezett arányszámokat az 1. sz. ábra, illetve a mellékletben az 1. sz. táblázat mutatja.)

1. sz. ábra

            Forrás: Magyar Statisztikai évkönyv (KSH)

Az agrár makrogazdasági mutatók miden fontos területen látványosan romlottak az elmúlt 15 évben, amiben  – ágazataink teljesítményének visszaesése mellett – jelentõsen közrejátszott az is, hogy a nemzetgazdaság makro-mutatói (különösen a GDP termelés és az export területén) jelentõsen javultak. Ebben a 15 évben a mezõgazdaság volt a legnagyobb munkaerõ kibocsátó ágazat. A tönkrement ipari tevékenységben foglalkoztatottak, majd a földalap elvonása után a mezõgazdaságban foglalkoztatottak is növelték az ágazatból elvándorlók számát.

A mezõgazdaságból kikerülõk adták az 1990-es évek közepéig a legtöbb munkanélkülit, akik aztán „kikoptak” a hivatalos statisztikákból. Ezen több mint fél millió emberbõl van aki idõközben nyugdíjas lett, a nagyobbik részük azonban már nem nyilvántartott munkanélküli, hanem „csak” inaktív a munkaerõpiac szempontjából.  A hivatalos munkanélküliségi mutató viszonylag jelentõs és folyamatos csökkenést mutatott. Az utóbbi években lelassult a munkanélküliség csökkenése. Az uniós viszonylatban alacsony munkanélküliségi rátánk, a magyar munkaképes korú lakosságnak az Unióban a legalacsonyabb gazdasági aktivitása mellett valósul meg.

A hazai fogyasztásban az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztási aránya kismértékben csökkent, a rendszerváltás körüli 35 %-os szintrõl mintegy 27 %-ra. Az élelmiszerárak szintje alacsony és napjainkban is alacsonyabb a hazai élelmiszerfogyasztási színvonal, mint volt a rendszerváltás elõtt. Ebben a mutatóban benne van az is, hogy a lakosság kevésbé tehetõs részénél - beleértve a nyugdíjasok közel három milliós rétegét - az élelmiszerfogyasztás aránya az összes fogyasztáson belül lassan csökken.

2.     A mezõgazdaság bruttó termelésének változása

A mezõgazdaság bruttó termelése 1990 és 1994 között egyharmadával csökkent. A mélypont 1993 volt (64,4 %). 1995 és 1998 között a rendszerváltás elõttinek átlagosan a 70 %-át tette ki a mezõgazdasági termelés, de ez az arány az 1999 – 2002 közötti idõszakban ismét átlagosan 65 % körülire süllyedt. 2003-ban a rendkívüli növénytermelési kiesések miatt már csak 60 % volt a bruttó termelés aránya az 1989. évihez képest. Igaz, 2004-ben a rekordtermés következtében ismét a 70 %-ot közelíti.

Mindez azt jelenti, hogy míg a 80-as évek második felében Magyarországon – egy a jelenleginél magasabb hazai hús- és tejfogyasztás mellett –, 16 - 17 millió ember élelmiszer szükségletét termeltük meg, addig ma már csak 13 – 14 millió emberét, miközben adottságaink alapján 20 millió embert lennénk képesek „európai” színvonalon ellátni. Ez a nagy visszaesés elsõsorban az állattenyésztés termelésének rendkívüli csökkenése miatt következett be.

A mezõgazdasági termelés bruttó termelésének rendszerváltás utáni alakulását mutatja a 2. sz. ábra (és a 2. sz. táblázat).

2. sz. ábra

*Elõzetes adat, MOSZ Információs rendszer                     Forrás: Magyar Statisztikai évkönyv (KSH)

a)     Növénytermelés

Az utóbbi öt évben (beleértve az ideit is) a növénytermelési ágazatok termelése, az idõjárás függvényében, rendkívüli ingadozást mutatott. 2000,  2002 és 2003 aszályos évek voltak, melyek közül a tavalyi volt a legsúlyosabb. 2000-ben és 2002-ben összesen 10 – 10 millió tonna körüli gabona termett, 2003-ban alig 8 millió tonna. A 2001. évi 15 millió tonnát, illetve az idei 16 millió tonnát meghaladó gabonamennyiség komoly értékesítési nehézségeket jelentett 2001, 2002-ben és jelent ez évben is. Az idei gabonaértékesítési gondok, nemcsak a rekordtermés, hanem a tovább csökkenõ állatállomány és uniós csatlakozásunk következményeként lényegesen nagyobb feszültséget jelentenek. Mivel nincs mód az export nemzeti támogatására, az uniós- gabonaintervencióra várható felajánlás megközelítheti az 5 millió tonnát.

Ez a mennyiség, különösen egy ország részérõl, meglehetõsen „szokatlan” az uniós gyakorlatban.[1]

A termésátlagok rendkívüli ingadozása a gabonafélék felvásárlási áránál is rendkívüli mértékû áringadozásokat okozott. Ebben az öt éves idõszakban kétszer ismétlõdött meg, hogy a gabonafélék árai egyik évrõl a másikra 40 – 60 %-kal változtak. A gabonafélék felvásárlási árait mutatja a 2000 – 2004-es idõszakban a 3. sz. ábra (és a 3. sz. táblázat).

3. sz. ábra

               + Elõzetes adat, MOSZ Információs rendszer                                               Forrás: KSH Statisztikai havi közlemények

Cukorrépa termesztés az utóbbi években 50-60 ezer hektár területen történt, a korábbi 80-100 ezer hektárral szemben. A lecsökkent termõterületen megtermelt 2-3 millió tonna répából a gyártók 250-400 ezer tonna cukrot tudtak elõállítani. Ez a termelés az évente meglévõ készletekkel együtt biztonsággal fedezte a hazai ellátást.

A felvásárlási átlagárak – a 2004. év kivételével – évi 10-12 %-kal emelkedtek, amelynek révén a kifejezetten aszályos évektõl eltekintve a jövedelmezõség kedvezõen alakult az ágazatban.

Az olajos növények közül a napraforgó termesztése a meghatározó, de eredményesen termeszthetõ a repce és a szója is.

Az utóbbi négy – öt évben az olajnövények vetésterülete 650 ezer hektár körüli szinten stabilizálódott, 1 millió tonna összes termés mellett.

A napraforgó termesztés területe kb. 500 ezer hektár, ami nagyjából megegyezik az agronómiailag kedvezõ felsõ határral. A korábbi termelés meghatározó része hazai feldolgozásra került. A kapacitások leállítása miatt a napraforgómag egyre nagyobb hányada magként kerül értékesítésre. Az elmúlt évtizedekben az egyik legkedvezõbb jövedelempozíciójú árunövény volt, az utóbbi években a termelés jövedelmezõsége – a felvásárlási árak csökkenése miatt – romlott.

A kertészeti ágazatoknak kiemelt jelentõsége van az agrárágazatban, mert több ezer család megélhetését, vagy jövedelem-kiegészítését teszi lehetõvé. Nagy szerepet játszik az ökológiai adottságok és a tájtermelés kihasználásában, valamint a vidéki foglalkoztatásban egyaránt.

A legfontosabb zöldségfélék aránya: csemegekukorica (29 %), paradicsom (14 %), görögdinnye (12 %), fejes káposzta (8 %), vöröshagyma és uborka (5 - 5 %).

Az összes zöldségtermelés a 2000. évi 1,5 millió tonnáról 2003-ra 2 millió tonnára (33 %-kal) nõtt, miközben a gyümölcstermelés ugyanebben az idõszakban 1 millió tonnáról 780 ezer tonnára (22 %-kal) csökkent.

A gyümölcstermelés mennyiségének 95 %-át 7 gyümölcsfaj adja. A legjelentõsebb a 70 %-ot kitevõ alma. Az almatermelés az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent, s emiatt gyümölcstermelésünk is kisebb lett.

b) Állattenyésztés

Magyarország állatállománya a rendszerváltás után folyamatosan csökken. A csökkenés 1994-ig drasztikus mértékû, mind a szarvasmarhánál, mind a sertésnél 43 %-os volt. Az ezt követõ idõszakban kisebb hullámzások mellett a folyamatos, lassúbb csökkenés a jellemzõ. A szarvasmarha állomány az utóbbi öt évben 860 ezerrõl 740 ezerre, a tehénállomány 400 ezerrõl 350 ezerre esett vissza.

A rendszerváltáskori állományhoz képest 2004-re kevesebb mint fele a szarvasmarha állomány, s ezen belül a tehénállomány is csaknem 50 %-kal csökkent. A fajlagos tejtermelés viszonylag jelentõs emelkedése miatt (5300 literrõl 6200 literre) a tejtermelés „csak” 30  %-kal esett vissza 2003-ig. 2004-ben viszont a termelés várhatóan további 10 %-kal csökken.

A sertésállomány az 1994. évi mélyponthoz képest 1998-ra több mint 1 millió darabbal emelkedett, ám azóta, kisebb ingadozásokkal, de folyamatosan csökken. Jellemzõ, hogy a jelenlegi sertésállomány már jóval kisebb, mint az 1980-as évek közepén csak a háztáji- és kisegítõ gazdaságokban, valamint az egyéni gazdáknál tartott sertések száma.

A sertéstermelés területén állandósultak a piaci zavarok, az idõbeni és megfelelõ intézkedések hiánya miatt rendkívüliek voltak az áringadozások, például az 1999. I. félévében mért átlagárat (170 Ft/kg) a 2001. év május-októberében mért 360 forintot meghaladó átlagár több mint kétszeresen haladta meg. Ezt követõen ismét zuhant a sertésár és tulajdonképpen két éven át tartó csökkenéssel a 2003. évi átlagár 230 forint körül alakult (amely alacsonyabb a 2000. évi árnál), ami az égbeszökõ takarmányárak mellett az ágazat rendkívüli veszteségességét okozta.  A 2004-tõl kissé emelkedõ ár ellenére a sertésállomány egyelõre „történelmi” mélyponton van.

Az év végi szarvasmarha- és sertésállomány rendszerváltás óta mért változását a 4. sz. ábra (és 4. sz. táblázat) mutatja be.

4. sz. ábra

                   Forrás: KSH Statisztikai havi közlemények                                                        Forrás: KSH Statisztikai havi közlemények

A vágóbaromfinál folyamatosan csökkenõ állomány mellett kiegyenlítettebbek voltak a változások. A felvásárlási árak is kisebb ingadozást mutattak, mint a vágósertésnél. A 2001. évi 240 Ft/kg-ot közelítõ átlagár 2002-re és 2003-ra 5 – 5 %-kal csökkenve a tartás jövedelmezõségének folyamatos romlását eredményezte. A 2003. év második felétõl és 2004-ben a Hajdú BÉT és a Bábolna Rt. „állapota” befolyásolta jelentõsen a baromfiágazatok helyzetét.

Az abrakfogyasztó ágazatok állományainak jelentõs csökkenése a megtermelt takarmánygabona belföldi takarmány felhasználását is jelentõsen tovább csökkentette. A gabonamérlegek adatai szerint a rendszerváltáskori takarmány célú gabona felhasználásunk 2003-ig mintegy 3 – 3,5 millió tonnával lett kevesebb. 2004-ben a takarmánycélú gabona felhasználásunk újabb, mintegy 0,5 millió tonnával kevesebb lesz!

Az állattenyésztés többi ágazatánál (juh, kisállat) is jelentõsen kisebbek a jelenlegi állományok, mint a rendszerváltás idejében voltak.

Ezek a tendenciák oda vezettek, hogy a 80-as években a növény- és állattenyésztési fõágazatok között állandósult 50 – 50 % körüli arány a növénytermelés javára változott meg, s most már inkább a 60 – 40 %-ot közelíti.

3.  A termelõerõk változása

a) A foglalkoztatás és a személyes jövedelmek változása

aa) A foglalkoztatás változása

Az ágazatainkban foglalkoztatottak száma a rendszerváltás óta folyamatosan csökken. Különösen drasztikus volt az 1990 és 1994 közötti idõszakban ez a csökkenés, közel 1 millió fõrõl alig 330 ezer fõre zuhant az ágazatban foglalkoztatottak létszáma. 1995-tõl napjainkig megmaradt ez a tendencia, 1996 kivételével, amikor 2 %-kal bõvült a foglalkoztatás. Az ágazatainkban foglalkoztatottak létszámának változását szemlélteti a 5 sz. ábra (és az 5 sz. táblázat).

5. sz. ábra

                + Elõzetes adat, MOSZ Információs rendszer                                                                   Forrás: Központi Statisztikai Évkönyv (KSH)

2000 és 2004 között ismét közel negyedével apad a mezõgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma. Ez 70 ezer fõt jelent (!), akiknek döntõ többsége – legalábbis „hivatalosan” – örökre elhagyta az agráriumot.

         Az ÁMÖ adatai alapján a népesség több mint egyötöde, több mint két millió ember folytatott valamilyen mezõgazdasági tevékenységet. Ez is azt bizonyítja, hogy ágazataink szerepe nem mérhetõ a hagyományos statisztikákkal. A részmunkaidõs foglalkoztatás, illetve a külföldi idénymunka igénybevétele, az atipikus foglalkoztatási formák, a hivatalosan más ágazatokban foglalkoztatottak, s a megélhetésüket „háztáji” termelésbõl is kiegészítõ  hobbikertészek és nyugdíjasok széles rétege számára biztosít kisebb-nagyobb jövedelemszerzési lehetõséget az agrárium.

Mintegy 270 ezer mezõgazdasági vállalkozó regisztráltatta magát 2004-ben. A regisztrált gazdasági társaságok, szövetkezetek száma tízezres nagyságrendû. A regisztrációba bejelentkezettek túlnyomó többsége õstermelõ, egyéni- és családi  vállalkozó. Ezen vállalkozások döntõ többségükben nagymértékben függnek a társas vállalkozások szolgáltató, integráló tevékenységétõl.

         A hivatalos statisztikai adatok szerint az agrárgazdaság az elmúlt 15 évben a nemzetgazdaság munkaerõ kibocsátásából több mint 50 %-kal részesedett. Ez még akkor is elképesztõ arány, ha figyelembe vesszük, hogy a rendszerváltás után igen gyors ütemben leépült, illetve „kivált” a mezõgazdasági nagyüzemek, elsõsorban a szövetkezetek – addig igen jelentõs mértékû – nem mezõgazdasági tevékenysége.

A kimutatott munkanélküliség (amely mutató „messze van” a valódi munkanélküliségi aránytól) azokon a területeken a legmagasabb, nem ritkán az országos átlag 6 – 8 vagy akár 10 szerese, ahol korábban és sajnos még ma is csak az agrárium kínál munka lehetõséget.  Az egyéni gazdaságok száma is jelentõs mértékû csökkenést mutat. A KSH adatai szerint a rendszerváltáskor még 1,4 millió egyéni gazdaság, 1994-ben már csak 1,2 millió, 2000-ben (az ÁMÖ adatai alapján) 960 ezer, s 2003-ban a GSZÖ szerint 765 ezer a számuk. Ez a tendencia megegyezik az Unióéval.

A fentieket mutatja be a 6 sz. ábra (és a mellékletben a 6 sz. táblázat).

A MOSZ-nak idõrõl idõre sikerült új elemeket „beerõszakolni” a támogatási lehetõségek közé. Ilyen a foglalkoztatási támogatás is, amelyet – egy korábbi kormányciklusban történt „bemutatkozás” után – a 2003. és 2004. évben is megkaptak mindazok a mezõgazdasági termelõk, akik az általuk foglalkoztatottak után megfizették a társadalombiztosítási járulékokat. A foglalkoztatási támogatás kismértékben ugyan, de csökkentette az adó- és járulékfizetés terén a foglalkoztató mezõgazdaság kárára fennálló jelentõs diszkriminációt.

Igaz, sajnos 2003 után 2004-ben is azonos sorsra jutott ez a támogatás, vagyis mindkét évben az év utolsó hónapjaira felfüggesztésre került – forráshiány miatt – a folyósítás.

ab) Az ágazatban dolgozók személyes jövedelmének változása

Az ágazatainkban foglalkoztatottak átlagkeresete a rendszerváltáskor 25 %-kal maradt el a nemzetgazdasági átlagtól.  1994-ben még csak ezt alig meghaladó (26 %-os) volt a lemaradás, ami 1998-ra 28 %-ra növekedett. Ezt követõen tovább nõtt az olló az agrár- és a nemzetgazdasági keresetek között, 2002-re már 32 %-os, de 2004. I. félévében már 35 %-os az agrárkeresetek elmaradása.

A mezõgazdasági és a nemzetgazdasági keresetek eltérõ alakulását mutatja a 7. sz. ábra (és a 7 sz. táblázat).

7. sz. ábra

Forrás: Központi Statisztikai Évkönyv

2001-ben és 2002-ben az ágazati kereseti arány minimálisan javult, ami kizárólag annak volt a következménye, hogy a minimálbér emelés a termelõ ágazatok közül ágazatainkat érintette a legnagyobb mértékben. Jelentõsen negatív hatásai is voltak: egyrészt a foglalkoztató mezõgazdaságban drasztikus létszámleépítéshez vezetett, másrészt a szakképzett és a szakképzetlen munkaerõ között „bértorlódás” alakult ki. Ugyanis a kötelezõ minimálbér emelés minden forrást „elvitt”, s emiatt nem volt lehetõségük a munkaadóknak a szakképzett munkaerõ bérének emelésére.

Pozitív hatás volt, hogy a minimálbéren foglalkoztatottak - akik 2002-ben már az összes agrárfoglalkoztatott több mint felét jelentették - átlagkereset szintje igen jelentõsen emelkedett.

A torz mezõgazdasági keresetarányok miatt ezekben az években arányaiban a mezõgazdaságban nõtt legnagyobb mértékben a kereset. Ám az alacsony ágazati átlagkereset bázis miatt a forintban mért elmaradás ebben az idõszakban is tízezer forinttal növekedett. 

A bemutatott számsoroknál is jobban szemlélteti az elmaradást, ha a havi átlagkeresetekbõl kiszámítjuk az éves kereseti szinteket, az agrárfoglalkoztatottak éves lemaradását.

Ezt mutatja be a 8 sz. ábra (és a 8 sz. tábla).

8. sz. ábra

A 2004. évi adatok szerint már több mint 610 ezer forint az egy mezõgazdasági dolgozóra jutó éves kereset elmaradás. Ez azt jelenti, hogy az ágazatainkban dolgozók alig kapnak többet egy évi munkájukért, mint amennyit „egy nemzetgazdasági átlag foglalkoztatott” 7,5 hónap alatt megkeres.

b) A földterület és a földhasználat alakulása

ba) A termõ- és a mezõgazdasági terület alakulása

A nyilvántartások szerint mintegy 5 %-kal csökkent az ország termõterülete, s ugyanilyen arányban kisebb  a szántóterület is. Ezzel a módosítással a korábbi idõszakban felhalmozódott, a valóstól eltérõ földhasználati nyilvántartások valós állapotot jobban közelítõ korrekciója valósult meg.

A korábbi földnyilvántartásokhoz képest a mezõgazdasági terület használata tekintetében is jelentõs változtatásra volt szükség az ÁMÖ adatai alapján. A 2000. évi tényleges földhasználati mutatók szerint az egyéni gazdálkodók szerepe csökkent a korábban kimutatottakhoz képest. Az ország összes földterületének a gazdasági formák szerinti megoszlását mutatja be a 9. sz. ábra és a 9 sz. táblázat.

9. sz. ábra

Forrás: Központi Statisztikai Évkönyv                                          Forrás: Központi Statisztikai Évkönyv

Az ország földterületébõl 2000-ben, illetve 2003-ban a gazdasági szervezetek egyaránt 41 %-kal, míg az egyéni gazdálkodók 43, illetve 45 %-kal részesedtek. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a statisztikai adatok csak a hivatalos kategóriák alapján mutatják az arányokat. Azaz a gazdasági szervezetek által mûvelt területhez hozzá kell számítani a szövetkezetek (gazdasági társaságok) által tagjaik számára integráció keretében 100 %-ban megmûvelt területeket, ami a termõföld használat - termõföld mûvelés tényleges arányát a két tulajdonos csoport között megfordítja.

A gazdasági szervezetek földhasználatán belül, a szövetkezetek tömeges társasággá alakulása következtében, a gazdasági társaságok javára tolódik el a földhasználat aránya.

A szántót használó gazdasági szervezetek száma 2003-ban 1996-hoz képest közel duplájára növekedett. Ugyanebben az idõszakban a gazdasági szervezetek által használt szántóterület közel egyötödével csökkent. Ebbõl következõen az egy  gazdasági szervezet által használt szántóterület mérete az 1996. évi 874 hektárról kevesebb mint felére, 412 hektárra csökkent.

Tart tehát az egy szervezet által mûvelt terület csökkenése, s ezzel együtt jár versenyképességük romlása.

Az egyéni földtulajdonosok egy tulajdonosra jutó átlagos földmérete az 1990-es évek elején mért alig 1 hektárról kb. két hektárra növekedett.

bb) Földtulajdon - földhasználat

         A mezõgazdaság legfontosabb termelõeszköze, a föld tekintetében a társas vállalkozások – a volt állami gazdaságok  privatizált (és sok tekintetben privilegizált) jogutódjait kivéve – a rendszerváltást követõ években gazdaságilag és jogilag kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A kárpótlási, átalakulási, földkiadási törvények elvonták tõlük a föld tulajdonát és jelentõs mértékben a használatát, majd 1994-ben még a tulajdonszerzés lehetõségét is. Szétvált a föld tulajdona és használata. A földbérleti rendszer a magyar viszonyok között nem csak újabb – egyre növekvõ – költségtényezõvé, hanem állandó bizonytalansági tényezõvé is vált, a politika és az azt követõ jogalkotás fordulatai következtében.

         Különösen élesen megmutatkozott ez az elõzõ kormányzati ciklusban. Az akkori kormánykoalíció olyan törvénycsomagot fogadtatott el, ami durva beavatkozást jelentett a földhasználati viszonyokba, a legnagyobb – kényszerû – földbérlõk, a társas vállalkozások rovására.

         A 2002-ben hatalomra került kormánykoalíció hatályon kívül helyezte ugyan a földhasználat elvesztésével fenyegetõ haszonbérleti szabályozást, de nem vállalkozott a földhasználat biztonságát megteremtõ törvénymódosításra, a társas vállalkozások legalább minimális, célhoz kötött földtulajdon szerzésének lehetõvé tételére. A birtokpolitikai országgyûlési irányelvekbe bekerült ugyan kiemelt célként az állattartó telepek földhasználatának a biztosítása, de érdemi lépés ennek érdekében sem történt.

         Az elõvásárlási és fõként az elõ-haszonbérleti jogok szabályozása összességében ma is a korábbi birtokpolitikai célokat szolgálja. A Nemzeti Földalap eddigi mûködése – a törvény alapvetõ módosítása ellenére – nem hozott érzékelhetõ változást, eredményt a birtokpolitikában. A külföldiek tulajdonszerzésének megakadályozására hivatkozó politikai hisztériakeltés gyakorlatilag megakadályozza a szükséges tõke bevonását a mezõgazdaságba és teret enged a spekulációs földszerzésnek.

Az Európai Unióhoz való csatlakozást követõen váratlanul bevezetett területalapú támogatási rendszer és még inkább a majd helyébe lépõ egységes kifizetési rendszer tovább rontja a földbérletre épülõ árutermelõ gazdálkodás lehetõségeit, aminek a hatásai ma még alig kiszámíthatóak.

         A stabil  földhasználat hiánya gyakorlatilag lehetetlenné teszi számos, az EU csatlakozással vállalt (sok esetben  „túlvállalt”) környezetvédelmi, állatjóléti, stb. követelmény teljesítését is, ami rövid idõn belül újabb állattartó telepek bezárásához vezethet.

         A koncepciótlan földtulajdoni rendezések egyik következménye az u.n. „részarány tulajdonok” máig tartó rendezetlensége.  A MOSZ nem ért egyet a gyakorlatilag hasznosíthatatlan méretû tulajdonrészek természetbeni kimérésével, különösen a jelenlegi törvényi szabályozás mellett, amely elõnyben részesítené a kimérés kezdeményezõit. A MOSZ álláspontja szerint a gazdaságilag indokolatlan kimérés egyértelmûen a spekulációs célú felvásárlásoknak kedvezne, miközben radikálisan csökkenti az árutermelésre alkalmas területméreteket.

         A földtulajdon nyilvántartásnak alkalmasnak kellene lennie a területalapú támogatások igénylésére. Ezzel szemben ezek az adatok nem egyeznek a légifelvételek alapján, illetve a mûszeres (mûholdas) mérésekkel készített felmérések adataival. Ez a támogatások igénylését megnehezíti, a támogatási összegek kifizetési idõpontját jelentõsen hátráltatja.

A szövetkezetek használatában lévõ földek földhivatali nyilvántartását rendbe kell tenni.

A földtörvényben meglévõ kijátszási lehetõségek is jelentõsen elbizonytalanítják a nyilvántartás hitelességét.

         A föld bérletéért verseny folyik. A földalapú támogatások is emelik a földbérleti díjakat.  A termõföld bérleti díja 2004-ben - átlagos minõségû föld esetén - 1000 Ft/AK körül alakul, míg az állami tulajdonú földek bérleti díja jelenleg mindössze 400 Ft/AK. A külföldiek pedig az 1000 Ft/AK bérleti díjra is könnyen „ráígérnek”.

4.     A mezõgazdasági termékek áralakulása, agrárolló, a termelés jövedelmezõsége

a) A mezõgazdasági termékek áralakulása

A mezõgazdasági termékeink felvásárlási árai a rendszerváltás óta rendkívül hektikusan változtak. Ez az utóbbi években is így történt.  Ezt jól szemlélteti az ágazat összes termelésének csaknem 60 %-át kitevõ kalászos gabona és kukorica, valamint a vágósertés és a vágóbaromfi felvásárlási árának alakulását bemutató 10. és 11 sz. ábra ( valamint a 10. és 11. sz. táblázat).

10. sz. ábra                                                           11. sz. ábra

  + Elõzetes adat, MOSZ Információs rendszer        Forrás: KSH           + Elõzetes adat, MOSZ Információs rendszer                             Forrás: KSH

Az egyes években a mezõgazdasági árak, illetve a növénytermelési és állattenyésztési fõágazatok árváltozásai nemcsak kiugróak, hanem jellemzõen egymással ellentétes irányúak voltak. Nyilvánvaló, hogy nem engedhetnénk meg magunknak, hogy alapvetõ mezõgazdasági termékeink áringadozása ennyire kiszámíthatatlan legyen. A fõbb termékek áralakulása nagyobb ingadozásokat mutatott, mint az idõjárásnak, piacnak sokkalta jobban „kitett”, ún. mezõgazdasági idénycikkek áringadozása.

Ez a jelenség jól tükrözi piacszabályozásunk tökéletlenségét. Ismét „visszaköszön” a következetesség és az agrárstratégia hiánya, pedig elvileg a törvényi és más jogszabályi feltételeknek ezen folyamatoknak gátat kellett volna szabniuk.

Az alapvetõ mezõgazdasági termékek garantált árait az 1998. évi szint alatt tartották. 

Különösen jellemzõ, hogy a búza és a kukorica garantált ára 1999-tõl 2002-ig nominál áron alacsonyabb volt (!), mint az 1998. évi ár. A bemutatott jelenség nemcsak a garantált áras növényi termékekre, hanem a tejre, vágómarhára és vágósertésre is igaz.

2003-ban az aszály miatt 30 forint/kg közelében volt mind a búza, mind a kukorica átlagára. A legfontosabb vágóállatok és állati termékek árai jelentõs mértékben romlottak az elõzõ évhez képest. A vágósertés ára 17 %-kal, a vágócsirkéé 4 %-kal csökkent, s a tehéntej ára is 1 Ft/literrel alacsonyabb volt.

2004-re ismét „visszakorrigálás” történt, a fõbb gabonafélék árai éves átlagban legalább egynegyedével csökkennek.

         A 2004-ben kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy augusztus hóban a takarmánykukorica ára 50 %-kal meghaladta az élelmezési célú búza árát!

A kalászos gabonák árai a betakarításkor és az azt követõ idõszakban csak az elõre meghirdetett intervenciós lehetõség, s az intervenciós ár (kb. 25 Ft/kg)  szintje miatt nem zuhantak 20 Ft/kg alá.

A vágósertés ára várhatóan kb. 20 %-kal, a vágóbaromfié mintegy 5 %-kal emelkedik, ugyanakkor a tehéntej ára – az ismert gondok miatt – legalább 10 %-kal csökken.

         Szomorú tény, a vágóállat árak javulása az állattartók jelentõs hányadát már nem vigasztalja, mert a 2003. évi, idei év eleji reménytelen helyzetben állattartásuk felszámolására kényszerült.

         Az állati termékek közül a tehéntej a meghatározó. Ez a termék adja az állattenyésztés termelésének csaknem egyharmadát, az összes mezõgazdasági termék termelésnek mintegy nyolcadát képviseli. A 2003. év második felétõl az év végére, illetve 2004. év elejére – az ismert okokból – kialakult helyzet miatt összedõlt a tejpiac. A tehéntej – az egyetlen jelentõs olyan mezõgazdasági termékünk, amelynél addig nem volt jellemzõ az árhullámzás – ára 2004-ben a négy évvel ezelõtti árszint alá esett! A 72 Ft/lt 2003. évi átlagárral szemben 2004-ben várhatóan a 65 Ft/lt-t körül alakul a tej átlagos felvásárlási ára.

Ez a helyzet a tejtermelõk tömeges ellehetetlenülését, a tehénállomány felgyorsuló csökkenését, az ország jóváhagyott tejkvótájának kétharmados szintje alatti tejtermelést jelent.

A tej, a vágósertés és a vágóbaromfi termeléssel kapcsolatos problémák fontos pontjait képezték a 2004 februári agrárdemonstrációnak, s az ezt követõ „Megállapodásnak”. Az ezzel kapcsolatos követeléseket, ígéreteket, intézkedéseket külön anyagunkban mutatjuk be.

b) Az agrárolló alakulása

         A rendszerváltás elsõ éveiben 1993-ig az agrárolló rendkívüli nyílását, s az ezzel együtt járó jövedelemvesztést élte át a mezõgazdasági termelõ. 1993-ra négy év alatt, több mint 50 %-kal nagyobb mértékben emelkedtek a termeléshez felhasznált iparcikkek, beruházási javak árindexei, mint a mezõgazdasági termelésé. 1994 és 1998 között elõször 10 % pontos agrárolló csukódás, majd 1998-ra közel 20 %-os újabb „nyílás” következett be. Ezt követõen 1999-ben nyílt a legtágabbra az agrárolló (166,5 % 1989-hez mérten), majd három éven keresztül, 2001 és 2003 között 162 % körül alakult!

2004-ben - az elõzetes adatok alapján - további agrárolló nyílás következik be. A gabonafélék és az ipari növények igen jelentõs árcsökkenését nem tudja kompenzálni az állattenyésztési fõágazat összességében kismértékben növekvõ árszintje. Ennek következtében a mezõgazdasági felvásárlási árak színvonala – megismételve, de mértékében felülmúlva a 2002. évi 1 % körüli árcsökkenést – 2004-ben ismételten csökken!

Ugyanakkor a felhasznált ipari anyagok, illetve a mezõgazdasági beruházások árindexe várhatóan legalább 1 - 2 % ponttal meghaladja az elõzõ évit. Ennek következtében elõreláthatóan a rendszerváltás utáni legtágabb agrárolló (170 %) „nyírbálja” 2004-ben az ágazat jövedelmét. Ezt mutatja be a 12. sz. ábra (és a 12 sz. táblázat).

A rendszerváltást követõ tizenötödik évben tehát a mezõgazdasági felvásárlási árak 5,4 szeresükre, míg az input anyagok, eszközök árai 9,3 szeresükre emelkedtek!

c) A mezõgazdasági termelés jövedelme

         Az ágazat jövedelemtermelõ képességének alakulását a mérleget készítõ vállalkozások adatai alapján tudjuk – dokumentálható módon – nyomon követni. A rendszerváltás után igen hektikusan alakult a mezõgazdaság jövedelem termelése. Az 1986 – 1990-es évek átlagához képest a jövedelemtermelõ képesség rendkívüli mértékben romlott. Ezt mutatja be a 13 sz. ábra és a 13 sz. táblázat.

13. sz. ábra

                  Forrás: Központi Statisztikai Évkönyv

         Az egyes években megtermelt mezõgazdasági jövedelmeket csak úgy tudjuk összehasonlítani, ha ezeket változatlan értékre átszámítjuk. Ezért a vizsgált idõszakra kiszámítottuk az 1989. évi értéken a mezõgazdasági jövedelmeket. Az 1980-as évek utolsó négy évében átlagosan meghaladta a 30 milliárd forintot a mérleget készítõ vállalkozások eredménye.[2]

         A rendszerváltást követõ elsõ kormányzati ciklusra esett az agrárgazdasági foglalkoztatotti létszám kétharmados, a termelés egyharmados, benne az állattõke közel 50 %-os csökkenése, a magyar élelmiszeripar „java részének” privatizációja, az agrárolló 50 %-os nyílása, a támogatások drasztikus leépülése. Mindezek tartós mértékû, jelentõs pénzügyi veszteséget, tõkevesztést okoztak ebben a ciklusban.

A négy év közül három jelentõsen veszteséges volt, az idõszak átlagos vesztesége (1989. évi áron) megközelítette az évi 6 milliárd forintot. (Ez, a „vágtató” infláció miatt a három veszteséges évben folyó áron átlagosan 20 milliárd forintot meghaladó veszteséget jelentett.)

Az 1994 – 1998-as idõszakban „csendes” konszolidáció következett be: a termelés az 1993-as mélyponthoz képest 6 – 7 %-kal növekedett (15 – 20 %-kal nagyobb lett a sertésállomány), az agrárolló nyílása mérséklõdött, a támogatások szintje emelkedett. Mindezek ellenére az 1989. évi változatlan áron számolt évenkénti jövedelem a rendszerváltás elõttinek a töredéke volt.

1998-2002 között a rendszerváltás utáni második legellentmondásosabb idõszak következett be, amely, igaz teljesen más okokból és hangsúlyokkal, de 2003-2004-re is áthúzódott. 1999-ben, majd 2003-ban ismét jelentõs veszteséget könyvelhettek el a mezõgazdasági vállalkozások. E két idõpont között az eredményes évek pozitív eredménye pedig elsõsorban nem a gazdálkodás tényleges jövedelmezõsége javulásából adódott.

A javulás döntõ részben azon „külön programoknak” köszönhetõ, amelyek a MOSZ határozott kezdeményezései eredményeképpen ezekben az években legalább 50 milliárd forint mértékû eredményjavulást jelentettek csak a mérleget készítõ vállalkozások számára. Ezek az intézkedések természetesen a társas vállalkozásokon kívüli szektorban is több tíz milliárd forint eredményjavulást hoztak.

Melyek voltak ezek a programok, amelyek nemcsak az elõbbiekben jelzett évek mezõgazdasági eredményeire, hanem még a következõ évek eredményeire is pozitív kihatással lesznek?

ca) Kibontakozási hitelprogram

A 2000. évi „Agrárbéke” megállapodás eredményeképpen valósult meg a MOSZ III. Kongresszusa által is követelt Kibontakozási hitelprogram. E konszolidáció eredményeképpen a társas vállalkozások, szövetkezetek, õstermelõk és egyéni vállalkozók csaknem 40 milliárd forintnyi éven túli hitelterhének állami támogatással történõ kiváltása a 2004. évben fejezõdött be.

A kibontakozási hitelprogram keretében elfogadott mintegy 2500 pályázatból 1100-at gazdasági társaságok, 300-at szövetkezetek, ezernél valamivel többet pedig õstermelõk, egyéni vállalkozók nyújtottak be. A program keretében végül a pályázók 85 milliárd forint összegû hosszú lejáratú hitelébõl 40 milliárd forintnyit alakítottak át kibontakozási hitellé. A program eredményességét jelzi, hogy ebbõl végül közel 38 milliárd forintot állami támogatással ki is válthattak az érintett termelõk. Ennek az összegnek csaknem 90 %-át, azaz mintegy 35 milliárd forintot a program résztvevõ gazdasági társaságok és szövetkezetek, valamint az árutermelést folytató egyéni vállalkozások kapták meg.

A hitelkonszolidáción túl lehetõségük nyílt a termelõknek, hogy amennyiben a számukra hitelt folyósító (átvállaló) kereskedelmi bank is elfogadja kérelmüket,további „pótlólagos” hosszú lejáratú hitelekhez jussanak. Ennek keretében mintegy 15 milliárd forint összegû éven túli lejáratú „új” hitel került folyósításra, melynek nagyobb részét szintén a társas vállalkozások, szövetkezetek és a nagyobb egyéni vállalkozások vették igénybe.[3]

         A kibontakozási program jól szolgálta a jelentõsen eladósodott mezõgazdasági termelõk lélegzethez jutását, s „normál” körülmények között megalapozhatta volna – természetesen a további kezdeményezéseink alapján megvalósult hitelkonszolidációs csomagokkal együtt – az uniós csatlakozás sokkalta jobb pénzügyi feltételeit.

A kibontakozási hitelprogrammal kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy az Orbán-kormány agrárminisztere az „Agrárbéke-megállapodást” – mint annyi más megállapodást is – felrúgta, s az eredeti megállapodásban foglaltakkal szemben csak a hosszú lejáratú hitelterhek csökkentése történt meg. A megváltoztatott intézkedések keretében ugyanakkor „Gazdahitel” program meghirdetésére is sor került. Ebben mindazok részt vehettek – s a MOSZ kezdeményezésére a kis- és középvállalkozásnak minõsülõ társas vállalkozásokat, szövetkezeteket sem zárták ki – akik a kibontakozási programban nem vettek részt.

cb) Éven belüli hitelek konszolidációja

A „Kibontakozási program” keretén belül csak az éven túli hitelek konszolidációjára került sor. Ezért a MOSZ 2002 májusi Közgyûlésének egyik legfontosabb követelése volt a rendkívüli mértékben felgyülemlett éven belüli hitelek konszolidációjának (és a kedvezõtlen adottságú térségekben gazdálkodók éven túli hitelei konszolidációjának) elérése.

Ezek a hitelkonszolidációs programok is megvalósultak, bár ezek is az eredeti elképzelésektõl némileg eltérõen. Közbejött ugyanis a 2002. évi igen kedvezõtlen idõjárás. A természeti csapások okozta kiesések részleges megtérítése és az éven belüli hitelek konszolidációja ily módon összevonásra került, s a nagyobb mértékû aszálykárt (25 %-on, illetve 32 %-on felül) szenvedett termelõk számára elemi káruk egy részét az e programba szánt forrásokból térítették meg.

Az éven belüli hitelkonszolidáció során a programban résztvevõk rövid lejáratú – beleértve az integrátorok által nyújtott, illetve az integrátorok közremûködésével nyújtott – hiteleinek rendezésekor a rövid lejáratú hitelállomány 40 %-ának rendezésére került sor. A hitelek és az elemi károk rendezésére 60 milliárd forintot biztosított a 2002-ben hatalomra került új kormány.

A MOSZ-nak az éven belüli lejáratú hitelek adósságrendezési programja esetében is számos ponton sikerült módosíttatnia a program feltételeit, a termelõk számára kedvezõbb körülményeket kialakítani.

A legfontosabbak ezek közül: sikerült elérni, hogy a program keretében adott támogatás ne legyen az adóalap része, s ennek következtében legalább 10 milliárd forint összegû forrás maradt a termelõknél; az aszálykár számítási módszer hibáinak lehetséges mértékû kiküszöbölése; a 30 – 31 napos (egy hónapos) hitel, illetve megtakarítás kérdésének kedvezõbb megoldása; a hitelmutató számítási kötelezettségnél annak elérése, hogy ne a 2002. év, hanem a 2000 – 2002. évek közül a pályázó számára legkedvezõbb év legyen a bázisa a számításnak; stb.[4]

A program véglegesen 2006-ban záródik, 2006. június 30-ig kell utoljára a 2005. évi hitelmutatóról jelentést készíteni. A jelenlegi feltételek szerint abban az évben, amelyben a programban résztvevõk nem tudják teljesíteni a „hitelmutató elõírást”,  elesnek a támogatástól. Ezt elõidézheti az is, hogy a vállalkozások nem a várt ütemben kapják meg a területalapú támogatásokat, illetve az, hogy nem jutnak „idõben” hozzá az intervenciós gabonaértékesítésbõl származó bevételeikhez. A 2004. és 2005. évre adott támogatásokat visszafizetési kötelezettség terhelheti, amennyiben a termelõk éven belüli hitelállománya kedvezõtlenül alakul.

cc) Kedvezõtlen adottságú térségekben gazdálkodók hosszú lejáratú adósságainak rendezése

2003 tavaszán kidolgozásra, s meghirdetésre került a MOSZ által a közgyûlésén ugyancsak igényelt, a kedvezõtlen adottságú térségekben gazdálkodók hosszú lejáratú adósságainak csökkentését célzó hitelkonszolidáció.

A kormány 12,5 milliárd forint összegû támogatás fedezetét biztosította az érintett térségekben gazdálkodók hiteleinek csökkentésére, azaz – 50 %-os támogatási arány mellett – a program keretében 25 milliárd forint éven túli hitel kezelésére nyílott lehetõség. A program feltételei meglehetõsen szigorúak voltak, s hiába érvelt a MOSZ azzal, hogy amennyiben a könnyítések esetén túlhaladná az igény a rendelkezésre álló forrást, úgy a konszolidáció mértékén lehetne változtatni, s ami a nyilvánvaló célunk volt, hogy eközben az érintettek szélesebb körén lehetne segíteni.

Sajnos igazunk lett, az elvi lehetõségnél 3 milliárd forinttal kisebb (mintegy 9,5 milliárd forint) támogatást kaphatnak végül e konstrukció keretében a gazdálkodók, vagyis kb. 19 milliárd forint összegû éven túli hitelük kerülhetett bevonásra a programba.

A hitelkonszolidáció keretében mintegy ezer pályázatot fogadtak be. Ezek között a négyszázat meghaladta a gazdasági társaságok, szövetkezetek által beadott pályázatok száma, ugyanakkor ez a kör a pályázott támogatásoknak közel 80 %-át kapta (kapja) meg. Elsõ alkalommal 2004. év végén jutnak hozzá a sikeresen pályázó vállalkozások a támogatáshoz, a program kifutása pedig a 2006. év vége, amikor a harmadik részletet kapják meg az érintettek.[5]

         A Kibontakozási program, az éven belüli hiteleknek és a kedvezõtlen térségekben gazdálkodók éven túli hiteleinek konszolidációs programjai nélkül a mezõgazdaság 2000 – 2003 között elért, a mérleget készítõk eredményeiben a számszerûen is mérhetõ eredmények (és természetesen a szigorú elszámolásra nem kötelezettek eredményei is) lényegesen kedvezõtlenebbek lettek volna.

Kizárólag ezen programoknak köszönhetõ, hogy a 2002. évi jelentõs és a 2003. évi rendkívüli elemi károk következtében 2002-ben még jelentõs pozitív eredmény született a mezõgazdasági vállalkozásoknál, illetve,  hogy 2003-ban nem lett sokkalta nagyobb a veszteség.[6]

d.) A mezõgazdasági vállalkozások hitelállományának változása

         A magyar mezõgazdaságban az utóbbi 15 év során folyamatosan az egyik legkényesebb probléma az volt, hogy „csak” jelentõsen vagy „még annál is jobban” el volt adósodva. Az utóbbi hat év (év végi) mezõgazdasági hitelállományát mutatja be a 14 sz. ábra és a 14. számú táblázat.

14 sz. ábra

Forrás: FVM, Kereskedelmi Bankok

Nyilvánvaló, hogy 2004 végére „még annál is jobban” eladósodott helyzetben van a magyar mezõgazdaság. A számok a kereskedelmi bankok által nyújtott kamattámogatott mezõgazdasági hiteleket tartalmazzák. Természetesen ezeken a hiteleken kívül piaci kamatozású hitelek felvételére is rákényszerültek a mezõgazdasági vállalkozások, ezek pontos mértékét nem tudjuk, de nagyságrendileg elmaradnak a bemutatott, kamattámogatott hitelállomány mögött.

Az 1999. évi mezõgazdasági hitelállomány összetétele tiszta képet mutat. A termelés folyó finanszírozására adott éven belüli forgóeszköz hitelek az összes hitelállomány 40 %-át, az éven túli forgóeszköz hitelek szintén 40 %-át, a fejlesztési hitelek – beleértve az éven túli tagi kölcsönt is – 20 %-át teszik ki az összes hitelállománynak.

A szövetkezeti tagi kölcsön szép karriert futott be. A konstrukció utolsó éveire, az 1990-es évek végén azt is sikerült elérnie a MOSZ-nak, hogy nemcsak éven belüli tagi kölcsönt, hanem éven túli kölcsönt is nyújthattak a tagok fejlesztési célra a szövetkezetüknek, s ehhez is járt a kamattámogatás. 2004-ben ezek a tagi kölcsönök is „kifutnak”.

2000-tõl „beindulnak” a különbözõ programok, a kibontakozási és gazdahitel program, 2002-ben és 2003-ban az éven belüli, illetve az éven túli hitelek konszolidációja (ez utóbbi a kedvezõtlen adottságú térségekben), s 2004-ben az Agrár Európa Terv hitelprogram.

Ezen programok, a 2000., 2002. és 2003. évi természeti károk, ezek miatti rendkívüli árbevétel kiesések hatására gyökeres változás következik be a mezõgazdasági vállalkozások által felvett hitelek tömegében, illetve az egyes hiteltípusok arányában. 1999 és 2002 között még 40 – 50 % a támogatott éven belüli forgóeszköz hitelek súlya, 2003-ban már csak 16 %, s 2004-re gyakorlatilag „kifut” ez a támogatott hitel. (Már a 2003. évben megszûnt ezen hitelek kamattámogatása, csak az „áthúzódás” miatt maradtak ilyen hitelek.)

2004-ben a támogatott hitelállomány csaknem egésze éven túli hitel. A 2004. év végi mintegy 480 milliárd forint összegû hitelteherbõl 260 milliárd forint az Agrár Európa Terv hitelprogram 200 milliárd forintnyi hitelébõl és a 2004. évi új forgóeszköz- és beruházási hitelekbõl tevõdik össze. Ez egyben azt is jelenti, hogy erre a hiteltömegre egyelõre törlesztési moratórium van érvényben. 2004. év folyamán tehát „csak” a többi, 220 milliárd forint összegû hitelállományra van tõketörlesztési kötelezettsége a mezõgazdasági vállalkozásoknak. 2005. II. negyedévétõl azonban az egész hitelállományt törleszteni kell, ami azt jelenti, hogy a 2004-ben jelentkezett 50 – 60 milliárd forint összegû tõketörlesztési kötelem helyett a 150 milliárd forintot is megközelítheti a törlesztendõ hiteltartozás mértéke.  (A 2004. évi hitelállományon belül nem ismeretes az éven túli forgóeszköz, illetve beruházási hitelarány, mert a legnagyobb hitelcsomagnak, az Agrár Európa Terv hitelprogramból felvett 200 milliárd forintnak a pontos összetétele nem ismeretes.)

Megállapíthatjuk, hogy egyik legfontosabb célkitûzésünk a hitelezés területén teljesült: a különbözõ kedvezményes hitelkonstrukciók révén az éven belüli hitelek aránya lényegesen lecsökkent.

Nem sikerült elérnünk, hogy a középtávú hitelek mellett ennél hosszabb futamidejû forgóeszköz, illetve fõként beruházási hitelek is teret nyerjenek.

Több alkalommal tettünk javaslatot legalább 7 – 10 éves futamidejû hitelek bevezetésére, például az Agrár Európa Terv hitelkonstrukció kialakítása során is.

Erre irányuló javaslataink nem valósultak meg, pedig a 2002. évi közgyûlésünk határozata alapján az új kormány programjába is bekerült, hogy a szövetkezeti üzletrészkérdés megoldásakor legalább 15 éves futamidejû, kedvezményes kamatozású kölcsönt biztosít a kormány.

Jelenleg csak a családi gazdaságok rendelkeznek – a kormány 2001. évi döntése alapján – több tízmilliárd forint összegû hosszú lejáratú hitellel.

5.     Beruházás, fejlesztés

A rendszerváltás után a beruházások szintje erõsen csökkent, 1992 – 1993-ban a mezõgazdasági beruházások reálértéke az 1989. évi szint 14 %-át érte csak el!

Az 1994 – 1998-as kormányciklus alatt az elsõ három év mérsékelt reálérték növekedése után 1998-ban megközelítette a beruházási szint az 1989-es érték 70 %-át.

1999-tõl 2001-ig újból a rendszerváltáskori reálérték 60 %-a alá süllyedt a mezõgazdasági beruházások értéke.

2002 – 2003-ban a közeli uniós csatlakozás miatt „beruházási pánik” tört ki.  Ennek eredményeként a változatlan áras beruházási színvonal mindkét évben meghaladta, 2002-ben közel 25 %-kal, 2003-ban 20 %-kal az 1989. évi beruházási szintet.[7] Ezt mutatja be a 15. sz. ábra és a 15. sz. táblázat.

Örvendetes tény, hogy csatlakozásunk elõtt valamelyest sikerült csökkenteni technikai lemaradásunkat. A beruházás szerkezetbõl kitûnik, hogy igen magas, 50 %-on felüli a gépbeszerzések aránya, míg az épület-, építmény beruházások, korszerûsítések (állattartó telepek, intervenciós raktárak, , stb.) a szükséges mértéktõl messze elmaradtak.

Meggyõzõdésünk, hogy a nagyarányú gépbeszerzések sok esetben -a vállalkozás méretéhez képest- túlgépesítettséghez, ezért kapacitás kihasználatlansághoz vezettek. (A kapacitások gyakran számla nélküli szolgáltatást végeznek, rontva a legális szolgáltatók helyzetét.)

2004-ben az uniós csatlakozás miatt jelentõsen megváltozott a támogatások szerkezete. Ennek következtében ebben az évben a várható beruházási színvonal az elõzõ évi szint közel felére csökken. A kizárólag nemzeti forrásból támogatott beruházások aránya már ebben az évben is csak marginálisnak minõsíthetõ, s a következõ években is ez várható.

         A magyar mezõgazdaság jövõjét alapvetõen – az Uniótól kapott területalapú közvetlen kifizetések igénybevételi arányán túl – az határozza meg, hogy eszközállományunk mennyisége, összetétele és minõsége milyen lesz. Amennyiben a fejlesztésekhez, korszerûsítésekhez nem lesz elegendõ támogatás, illetve a mezõgazdasági vállalkozások nem tudják biztosítani a saját forrásokat (akár hitelbõl is), akkor mezõgazdaságunk versenyképessége romlik. Elemzésünk második részében mutatjuk be, hogy a SAPARD elõcsatlakozási programból zömében csak a 2005. évtõl megvalósuló beruházások, valamint az AVOP és NVT forrásaiból – a jelenlegi ismereteink szerint – megvalósítható fejlesztések milyen beruházási színvonalat tesznek lehetõvé a következõ években.

6.  Közteherviselés, támogatás

Európában és a világban – nemcsak a fejlett mezõgazdasággal rendelkezõ országokban – a széles körben alkalmazott jelentõs támogatásokon túl, számottevõ adó-, járulékfizetési kedvezményeket kap a mezõgazdaság. Magyarországon az elmúlt 15 évben az agrárium adó- és elvonási kedvezményei a társas vállalkozásokat illetõen kivétel nélkül megszûntek!

Az elmúlt évek tapasztalatai egyértelmûen bebizonyították, hogy a közteherviselési, illetve a támogatási feltételek együttes megváltozása igen erõteljes motiváló vagy visszatartó hatással volt az agrártermelõkre.  Az állam döntései durván megváltoztatták az ágazat egyes szereplõi közötti versenyhelyzetet.

A közteherviselésben a társas vállalkozások mellett csupán az árutermelõ egyéni vállalkozások kisebb hányada vesz részt, a mezõgazdasági õstermelés esetén gyakorlatilag teljes a mentesség.

A támogatások esetében az elmúlt években a társas vállalkozásokat teljes egészükben és az egyéni mezõgazdasági vállalkozók egy részét diszkriminatív szabályok sújtották. A MOSZ az 1998 – 2002-es kormányzati ciklus középsõ évére feldolgozta a rendelkezésre álló közteherviselési és támogatási adatállományokat.

Az elvonásokban és a támogatásokban alkalmazott megkülönböztetések az egész korábbi kormányzati ciklusban hatottak. A jelenlegi kormányciklusban a támogatási megkülönböztetések gyakorlatilag megszûntek, de az elvonások terén minden maradt a régiben.

Ezen megkülönböztetések tartós megléte visszahatott a mezõgazdaság vállalkozási szerkezetére, jelentõs hatása volt abban, hogy az árutermelõ, foglalkoztató, adófizetõ mezõgazdaság aránya csökkent, s egyben a szürke- és a feketegazdaságban tevékenykedõk aránya emelkedett.

2004-tõl további intézkedés csökkenti a termelõk forrásait. Az egyes támogatott tevékenység esetében, a támogatási hányadra esõ áfa adólevonási jog nem érvényesíthetõ. Ez a döntés ágazatainkat legkevesebb 20, de esetleg 30 milliárd forint elvesztésére ítélte volna.

a)     Közteherviselés

A mezõgazdasági társas vállalkozások, az egyéni vállalkozók, illetve az õstermelõk számára alapvetõen különbözõek a fõbb adó-, járulék (és egyéb) befizetési kötelezettségek. A mezõgazdaság társas- és egyéni árutermelõ vállalkozásai – a nemzetgazdaság más vállalkozásaihoz hasonlóan – minden létezõ befizetési kötelezettséget teljesítenek, míg az õstermelõi szektor gyakorlatilag mentes minden befizetési kötelem alól. A mintegy 600 – 700 ezer õstermelõ közül alig haladja meg a százezret azoknak a száma, akik adóbevallásukban egyáltalán feltüntették e tevékenységüket. A kedvezmények mértéke, a mentességi határok közben évrõl – évre folyamatosan, az infláció mértékét többszörösen meghaladóan növekedtek.

Ez a helyzet teljes mértékben indokolható a mezõgazdasági tevékenység jövedelemtermelõ képességével. A problémát az okozza, hogy a többi mezõgazdasági termelõnek is ugyanennyire kedvezõtlen a jövedelemhelyzete vagy a nagyobb arányban bérelt földön történõ gazdálkodás, s ennek következtében a bérleti díj fizetési kötelem miatt még kedvezõtlenebb. 

Nyugdíjjárulékot a személyi jövedelemadót fizetõknél is jóval kevesebb õstermelõ fizet, alig többen mint tízezren. A nyugdíj- és egészségbiztosítást nem fizetõ százezrek nem járulnak hozzá a biztosítási alapokba történõ befizetésekhez. Ezzel szemben a szociális - társadalmi gondoskodás révén az állam az ún. alapellátást ezen réteg számára is biztosítja, illetve az önkormányzatok kénytelenek a rendelkezésükre álló forrásokból ezt megtenni. A tömegesen nyugdíj nélkül maradók száma évrõl évre jelentõsen növekedni fog, elviselhetetlen terhet téve az önkormányzatokra, végsõ soron az államra.

Az agrár társas-vállalkozások helyzetét tovább rontotta a tételes egészségügyi hozzájárulás bevezetése. Emiatt esetükben egységnyi bérre 2 % ponttal magasabbak a közterhek a nemzetgazdasági átlagnál.

Több mint tíz éve – a privatizáció kezdete óta – tartó tendencia, hogy a többi termelõ ágazatnál rosszabb jövedelemszintû mezõgazdaságban a társas agrárvállalkozások átlagos társasági adó terhelése jelentõsen – a 90-es évek második felében 6 - 7 % ponttal, az elmúlt években és ma is 3 - 4 % ponttal – az ágazatunkban nem érvényesíthetõ adókedvezmények miatt meghaladta, meghaladja a nemzetgazdasági átlagot. A különbözõ vállalkozási formákhoz tartozó adó- és járulékfizetési kötelezettséget a 16. sz. táblázat mutatja be.

16. sz. táblázat

     Jelmagyarázat:       *       csak a foglalkoztatottak után

                                   +       fizet

                                   -        nem fizet

                                   -V     gyakorlatilag nem fizet

b)    Támogatás

A támogatási rendszerben 2003-ig jelen volt megkülönböztetések 2004-re ugyan csak csírájukban maradtak meg, de a korábbi évek diszkriminációi igen jelentõsek voltak. Ezek közül a legjellemzõbbek 

-         különbözõ, „sávos” rendszer szerint adott földalapú támogatás;

-          támogatási „plafon”, amely akadályozta, hogy az átlagost meghaladó méretû társas vállalkozások akár csak megközelítsék fajlagos támogatottság mértékében az esetenként nagyságrenddel kisebb termelési kapacitású termelõket;

-         2002-ben a „családi gazdálkodói státusz”, földvásárlás, beruházások, forgóeszköz beszerzések esetén rendkívüli elõnyökkel járt a „mezei” õstermelõkkel, egyéni vállalkozókkal szemben; stb.

A piaci támogatások körében is jogszabályok „biztosították” 1999-tõl 2002-ig a megkülönböztetéseket: a csak bizonyos termékmennyiségig, valamely országrészben, régióban, megyében külön szabályok alapján adott támogatások (a Torgyán-féle „búzabomba” hatástalanítás; a „vizidisznók” felvásárlása; MIZO „rendezés”; 500 tonnáig terjedõ intervenciós felvásárlási határ; stb.).

         A közterhekben és a támogatásokban meglévõ megkülönböztetések igen jelentõsen befolyásolják, torzítják az egyes vállalkozási formákban az elérhetõ jövedelmet. A korábbi kormányciklusban az volt a jellemzõ,  hogy a társas vállalkozások elvonásai több mint kétszeresen haladták meg a támogatásuk mértékét. Ezzel szemben az egyéni vállalkozóknál kb. kétszeres volt a támogatások összege az elvonásokhoz képest, míg az õstermelõknél hétszeres volt ez az arány.

Ebben a ciklusban az is tény volt, hogy az agrárgazdaságinak titulált támogatásoknak alig több mint fele jutott el a mezõgazdasági termelõkhöz és az erdõgazdálkodókhoz. A többi támogatást az élelmiszeripar és kereskedelem kapta.

         Fentiekbõl következõen a mezõgazdasági termékkibocsátáshoz viszonyított támogatottság, illetve nettó támogatottság ebben az idõszakban úgy alakult, hogy az árutermelést folytató vállalkozások támogatottsága fele volt a jellemzõen nem árutermelést folytató õstermelõkének. Az egyes vállalkozási típusok nettó támogatottságát az elvonások és támogatások ezer forint termékkibocsátásra jutó egyenlegét (erre az idõszakra), illetve a támogatások és elvonások 1 hektárra jutó egyenlegének mértékét a 16. és 17 sz. ábrák mutatják be. A nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékot is elvonásként kezeljük.

16. sz. ábra                                                                17. sz. ábra

    Forrás: MOSZ Információs rendszer                                                  Forrás: MOSZ Információs rendszer

         Az 1 hektárra jutó elvonás - támogatás egyenleg abszolút értékben 20, illetve 25 ezer Ft/ha eltérést mutatott a társas vállalkozások kárára, az egyéni vállalkozókkal, illetve az õstermelõkkel összehasonlítva.

         A két különbözõ szektor közötti megkülönböztetések folyamatosan befolyásoló hatással voltak és vannak a mezõgazdasági vállalkozások szervezeti forma módosulására, szervezeti forma választására.[8]

7.     Agrár-külkereskedelem

Agrár-külkereskedelmünk évtizedek óta jelentõs pozitív egyenleget mutat. Igy volt ez az elmúlt 15 évben is. A nemzetgazdaságnak alapvetõ szükséges van az agráriumban megtermelt külkereskedelmi többletre. E nélkül a külkereskedelmi mérlegünk deficitje, illetve a nemzetközi fizetési mérlegünk hiánya elviselhetetlen lenne. A maastricht-i kritériumok teljesítése errõl az oldalról is óriási veszélybe kerül.

A rendszerváltás körüli 2 milliárd dollár pozitív egyenleg helyett az Antall- és az Orbán kormányok idején az 1 milliárd dollárt felülrõl közelítette, az 1995 – 1998-as idõszakban 1,5 – 2,0 milliárd dollár között alakult, 2003-ban valamivel meghaladta az 1,5 milliárd dollárt, a 2004. évi teljesítmény ennél valószínûleg rosszabb lesz.

Mértékadó intézmények számításai szerint az agrárgazdaság pozitív külkereskedelmi egyenlegét jelentõsen, akár a 3,5 – 4 milliárd dollár értékig emelni lehetne. Ezzel szemben 2004-ben elõfordulhat, hogy az agrárium kiviteli többlete 1 milliárd dollár alá esik!

Az 1980-as évek második felében és a rendszerváltás idején is az agrárgazdaság exportteljesítménye a nemzetgazdaság exportjának közel negyedrészét tette ki. Ezzel szemben az ágazataink behozatala az összes behozatal 6 – 8 %-át érte csak el. Ebben az idõszakban az agrárgazdasági kivitel 3,5 – 4 szeresen haladta meg a behozatal mértékét, az export rendszeresen 3 milliárd dollár, míg az import 0,7 – 0,8 milliárd dollár körül alakult.

A rendszerváltást követõ elsõ kormányciklus végére a termeléscsökkenés és a piacvesztés együttes következményeként az export mértéke 2 milliárd dollár, míg az importé 0,8 – 0,9 milliárd dollár nagyságrendben alakult. Ez azt jelentette, hogy exportunknak az importunkhoz viszonyított aránya már csak 2,5 szeres volt.

1995 és 1998 között 3 milliárd dollárt közelítõ agrárexport mellett folyamatosan növekedett agrárimportunk, s az idõszak átlagában 1 milliárd dollár fölött volt.

1999 és 2002 között az éves exportunk átlagteljesítménye 2,5 milliárd dollár, míg importunké 1 milliárd dollár fölött zárt.

2003-ban 3,2 milliárd dollárt meghaladó export mellett közel 1,7 milliárdra nõtt az importunk. Ez egyben azt is jelentette, hogy míg 2002-ben exportunk még valamivel több mint kétszeresen haladta meg importunkat, addig 2003-ban ez az arány tovább romlott, importunk már több mint fele lett az exportunknak, igaz, ismét 1,5 milliárd dollár fölé kerülõ pozitív egyenleg mellett. (Ezt mutatja be a 18. sz. ábra és a 17. sz. táblázat.)

18. sz. ábra

      Forrás: Központi Statisztikai Évkönyv

A csatlakozást közvetlenül megelõzõ években folyamatosan növekedett az uniós országokba irányuló külkereskedelmünk aránya. Ez a tendencia 2004-ben tovább folytatódott azzal a számottevõ változással, hogy az újonnan az Unióhoz csatlakozott országok Magyarországra irányuló exportja (a 2004. májusától eltelt idõszak tapasztalatai legalábbis ezt mutatják) számottevõ növekedést mutat. A 2004. évi magyar agrárexport teljesítményt várhatóan kedvezõtlenül befolyásolja, hogy  a rekord gabonatermésbõl csak 2005-ben  számolhatunk jelentõs mértékû exporttal.

A fenti adatok értékelésénél természetesen figyelembe kell venni, hogy az elmúlt évek során jelentõsen megváltoztak a forint/dollár, forint/euró és nyilvánvalóan a dollár/euró árfolyamok. A csatlakozás elõtti idõszakban rendszeresen dollárban mutattuk ki az ágazat agrár-külkereskedelmi értékfolyamatait. Ehhez maradtunk hûek most is.

Természetesen ezek a változások igen jelentõs átrendezõdést okoztak az agrárexport dolláros és eurós relációi között, esetenként jelentõsen módosítva az export jövedelmezõségét is.

         A rendszerváltás óta eltelt 15 év nem egy „diadalmenet” volt a mezõgazdaság számára. Az 1990-1994 között elszenvedett rendkívüli veszteségek, áldozatok erre az egész korszakra rányomták bélyegüket.  A rendszerváltás idõszakában politikai eszköz volt a mezõgazdaság, nem pedig törõdésre, odafigyelésre, jobbításra méltó gazdasági cél.

Egyes kormányciklusok idején fel sem merült az átalakítás igénye, csak az volt a fontos, hogy a kitûzött célpontok lerombolásra kerüljenek. A hamis értékeket közvetítõknek sokan hittek és nagy reményekkel kezdtek bele a gazdálkodásba. Nagyon sokan, nagyon megbánták ezt, megtakarítottuk pénzük, vagyonuk veszett oda.

A végeredmény a versenyképesség csökkenése, a falusi munkanélküliség igen magas szintje, a vidék népességmegtartó képességének szinte már elviselhetetlen mértékû romlása.

E helyzet kialakulásában a leginkább meghatározó tényezõk:

- a „kiárusító” jellegû privatizáció,

- a keleti piacok könnyelmû feladása,

- az ország számára hátrányos szerzõdések (GATT és elõcsatlakozási) megkötése

- az élelmiszerárak, s ezzel együtt a mezõgazdasági felvásárlási árak tartósan alacsony szintje és az agrárolló tágra nyílása,

- a támogatások 1990-1994 közötti leépítése,

- a hitelezésben a „zöldhitel” megszûntetése, a középlejáratú hitelek kései meghirdetése,

- a földtörvényben a társas vállalkozók negatív megkülönböztetése.

Ezeknek az éveknek az uniós csatlakozásra való felkészülés jegyében kellett volna eltelniük. E helyett az alacsony termelési szint és a romló fajlagos hozamok miatt az adottságainkból adódó lehetõségtõl, az uniós támogatások bázisaként lényegesen alacsonyabb referencia szintjeink „keletkeztek” mind a termelési kvóták, mind a bázishozam tekintetében.

Ez a helyzet nemcsak a múltra és a mára jelent évente euró százmilliókban mérhetõ veszteséget, hanem a következõ generáció is viseli ennek következményeit. Legjobban és legközvetlenebbül  a vidéken élõk, a magyar agrárnépesség.

II.

Az agrárgazdaság a csatlakozás után

A csatlakozási megállapodást megismerve, a csökkentett mértékû támogatások diktátumát kényszerûen elfogadtuk. A magyar gazdálkodók ezt azzal a reménnyel tették, hogy 2004-ben részeseivé válnak egy több évtizede sikeresen mûködõ, kiszámítható agrárszabályozási rendszernek. A szerzett ismeretek és tapasztalatok alapján vélelmezhetõ volt, hogy a közös agrárpolitika stabil célokkal és kipróbált eszközökkel rendelkezik.

Nem számítottunk arra, hogy a felkészülésünkkel és a tárgyalásokkal egyidõben az EU elõrehozta az agrárpolitika reformját gyorsító intézkedéseit, aminek részleteirõl csak a csatlakozás után szerezhettünk konkrét ismereteket.

Utólag derült ki, hogy a WTO megállapodás kényszerítõ hatásán túlmenõen az EU elérkezettnek látta az idõt, hogy olyan jelentõs belsõ kényszerítõ tényezõkre való hivatkozással, mint az EU csökkenõ világpiaci versenyképessége, az eddigi agrárreformokkal szembeni termelõi- és fogyasztói elégedetlenség, a meglehetõsen ingatag piaci egyensúly, a túltermelés ténye, az agrárrendtartás magas költségei, a költségvetési többletforrások hiánya és az egyre hangsúlyosabban megjelenõ fogyasztói- és környezetvédelmi igények gyökeres változásokat indítson el.

A csatlakozást követõ fél év tapasztalatai alapján csalódással kellett megállapítani, hogy a felkészülési idõszakban és a tárgyalások során megismert, a szerzõdéskötéskor még érvényes agrárpolitika céljai és intézkedései az elmúlt néhány hónap alatt alapvetõen megváltoztak.

Az új agrárpolitika céljai között prioritást kapott a versenyképesség növelése, amit elsõsorban az intézményes árak és a kvóták csökkentésével, a terméktámogatásokat felváltó egységes gazdaságtámogatással, valamint a források vidékfejlesztési célú átcsoportosításával kívánnak elõsegíteni.

Ez a váltás további váratlan kihívásokat és újabb alkalmazkodási kényszert jelent a hazai gazdálkodók számára. Különösen nagy jelentõségû a szabályozás és a támogatási rendszer várható változásainak az ismerete, hiszen elõre kiszámítható közös- és nemzeti agrárpolitika nélkül nincs stratégiai tervezés.

Az elõbbieken túlmenõen, összefüggésben az elõzményekkel, szembesülnünk kellett azzal, hogy a termelõk felkészítéséhez szükséges idõ nem állt rendelkezésre, az utolsó pillanatokban ismerhették meg a legfõbb jogszabályokat.

Ugyanakkor fél év eltelte után is hiányoznak olyan jogszabályok, illetve hiányzik a nemzeti jogszabályok harmonizációja, amelyek a szabályozásban való részvétel sikerét és a támogatások idõben történõ igénybevételét lehetõvé teszik.

Az intézményrendszert mûködtetõ hivatalok formálisan felállításra kerültek ugyan, de a mûködésükben komoly zavarok vannak, lassú az ügyintézés és ennek következtében késik a támogatások kifizetése és az intervenciók eredményes végrehajtása.

Teljesen indokolatlanul elhúzódott a SAPARD program. Az AVOP és az NVT olyan késéssel került meghirdetésre, hogy 2004-ben ezekben a programokban nem került sor a fejlesztések megvalósítására támogatások kifizetésére.

A területalapú támogatások igénylését és folyósítását nagymértékben akadályozza, hogy a támogatás alapjául szolgáló földterületek különbözõ forrásokban megtalálható adatai nem egyeznek.

A tulajdonosok birtokában lévõ, az eddig a földbérlet alapjául szolgáló tulajdoni lapok adatai eltérnek a mûszeres mérések alapján származó adatoktól. Ez a kettõsség nem tartható.

Az ismert jogszabályok, dokumentumok és tanulmányok alapján tekintsük át a KAP reformja során hozott intézkedések várható hatásait.

1. Közvetlen kifizetések

Magyarország jelenlegi rendszer szerinti közösségi költségvetésbõl finanszírozott közvetlen támogatásai (18. sz. táblázat)

18. sz. táblázat

  Forrás: MOSZ Információs rendszer

A közösségi költségvetésbõl származó támogatások aránya évrõl-évre nõ az összes támogatáson belül. Ezek a támogatások nincsenek termeléshez kötve.

A termeléshez nem kötött támogatások növekedésétõl várható, hogy a komparatív elõnyökkel nem rendelkezõ területeken a termék elõállítása csökken, javulhat az Unión belül a piaci egyensúly és növekszik a gazdálkodók döntési szabadsága, a termelés folytatása, illetve szerkezetének alakítása kérdéseiben.

Ugyanakkor a piaci egyensúlyra veszélyt jelenthet a termelés regisztrálatlan, kiszámíthatatlan mértékû megszüntetése, illetve újbóli megindítása.

Az EU-15-ök gazdálkodóival szemben fennálló versenyhátrányok mérséklésére a közvetlen közösségi kifizetéseket kiegészítõ nemzeti támogatás adható, amit a nemzeti költségvetésbõl évente maximum 30 % ponttal (tej esetében 60 %) lehet kiegészíteni. Az ehhez szükséges forrásokat mindenkor az éves költségvetési törvényben kell rögzíteni.

Kezdeményezésünk eredményeképpen országgyûlési határozat született arról, hogy a benyújtásra kerülõ költségvetési törvényjavaslatokban a kormány biztosítson fedezetet a folyósítandó közvetlen mezõgazdasági támogatások  30 % pontnyi kiegészítésére.

Az azóta készült két költségvetési törvénytervezet alapján nem állítható, hogy a stratégiai döntéseknél 100 %-os biztonsággal lehetne számolni azzal, hogy az összeg garantáltan rendelkezésre fog állni.

A jelenleg érvényes átmeneti rendszer (SAPS) szerint 2010-ben érhetjük el az EU-15-ök támogatottságát 30 % pontos nemzeti kiegészítéssel és 2013-ban nemzeti kiegészítés nélkül.

A csatlakozást követõ idõszakban hirdette meg a Bizottság a KAP reformját, mely szerint az új, egységes gazdaság támogatási rendszerre (SPS) kell áttérni, amelyben  egy-egy gazdaság meghatározott bázisidõszak alatti, különbözõ jogcímeken kapott támogatásait egy összegben, mintegy „történelmi jogon” élvezheti, akár növénytermesztés, akár állattartás nélkül is.

Az új rendszert az EU-15-ökre vonatkozó döntés szerint 2005-2007. között kell bevezetni. Tíz ország már döntött a 2005. évi bevezetés mellett, a többieknek megfelelõ indokok esetén lehetõségük van arra, hogy 2007-ig még a standard rendszerint szerint fizessenek.

Magyarország számára az új, egységes gazdaságtámogatási rendszerre (SPS) való áttérés végsõ határideje 2009. január 1. Az áttérést kötelezõ érvényûvé teszi, hogy annak hiányában a 2008. évi még csak 50 % pont mértékû, közösségi közvetlen támogatási szinten befagyasztásra kerülne a támogatás.

A jelenlegi egyszerûsített (SAPS) rendszerrõl elvileg már áttérhetnénk 2005-ben az új, egységes támogatási rendszerre, de a jelenlegi gyakorlatot három évig automatikusan alkalmazhatjuk is és egy+egy év további haladékot kérhetünk megfelelõ indoklással.

Az áttérés idõpontjának korai ismerete nagy jelentõséggel bír. A helyes, megalapozott stratégiai döntések meghozatalához már 2005-ben kellene tudni, hogy mely évtõl alkalmazza Magyarország az egységes gazdaság támogatási (SPS) rendszert.

A kormánynak az áttérés javasolt idõpontját meghatározó döntését megelõzõen állást kell foglalnia azokban a kérdésekben is, amelyek az új rendszer alkalmazása esetében nemzeti hatáskörbe kerültek.

Az egységes gazdaságtámogatás kialakítása során a támogatások termeléstõl való teljes elszakítása, kompromisszumok eredményeként nem valósult meg, több választható támogatási jogcím maradt érvényben.

Választható (részben) termeléshez kötött támogatások:

§        a növénytermesztési szektorban:

-         a GOFR növények területalapú támogatásának legfeljebb 25 %-a, vagy

-         a durumbúzára a tradicionális termesztõ körzetekben fizetett területalapú kiegészítõ támogatás legfeljebb 40 %-a,

-         a vetõmagvak közvetlen támogatásának 100 %-a,

-         a dohányprémium legfeljebb 60 %-a (2006-2010 között),

§        az állattenyésztési szektorban:

-         a vágási támogatás (borjú) 100 %-a, vagy

-         a húshasznú-tehén-prémium 100 %-a, vagy

-         a speciális vágómarha-prémium 75 %-a,

-         a juh (és kecske) után fizetett közvetlen támogatások legfeljebb 50 %-a (a kedvezõtlen adottságú területeken nyújtott kiegészítõ szubvenciókkal együtt).

A részben termeléshez kötött támogatások nem kerülnek be az egységes rendszerbe, gyakorlatilag az adott termék elõállítójánál maradnak és ebbõl a támogatásból nem részesülnek olyan támogatásra jogosult igénylõk, akik, vagy egyáltalán nem folytatnak termelést, vagy nem állítják elõ az adott terméket.

A reform szerint termeléshez kapcsolt támogatási jogcím marad:

§        a durumbúza minõségi,

§        a rizs termék-specifikus,

§        a fehérjenövények területalapú kiegészítõ,

§        a szárított takarmányok feldolgozási,

§        a héjas gyümölcsök területalapú,

§        az energianövények,

§        a dohány

          támogatása.

Nemzeti hatáskörben eldöntendõ alapvetõ kérdés, hogy a magyar gazdálkodók számára milyen módszerrel történik az új, egységes gazdaságtámogatás konkrét mértékének a megállapítása.

Az EU-15-ök esetében a bázis a 2000-2002. közötti években használt üzemi terület. A kalkulált támogatási összeget elosztják a referencia területtel és így számítják ki a jövõbeni kifizetéseket megalapozó támogatási jogosultságot.           

A hektáronkénti támogatási jogosultságok gazdaságonként különböznek abban, hogy a gazdaságok milyen referencia hozamú régióban találhatók, a referencia idõszakban a GOFR növényeken kívül milyen egyéb, közvetlen támogatásra jogosult növényeket termesztettek, mennyi prémiumra jogosult állatot tartottak és az állatprémium kalkulálásához mennyi tömegtakarmány termõterület került beszámításra.

Az EU-15-ök esetében történelmileg jelentõs támogatásbeli különbséget eredményezett a regionalizáció.

Az új rendszerre való áttérésnél 2005. és 2007. között 11 ország választotta a regionális rendszert, ami náluk gyakorlatilag összhangban van az üzemi támogatottság különbözõségeivel. Négy ország vegyes rendszert alkalmaz, ami a regionalizált és az üzemsoros támogatások kombinációját teszi lehetõvé.

A regionalizáció tulajdonképpen azt jelenti, hogy a referencia idõszakra vonatkozó összes támogatást felosszák a régió mezõgazdasági területére és a gazdálkodók az általuk használt „mûvelt” hektár alapján kapják meg a támogatási jogosultságokat, az egész régióban azonos hektáronkénti támogatás formájában.

A regionalizáció alkalmazása már a reform elsõ évében sok gazdaságban a jövedelemviszonyok jelentõs megváltozását eredményezi. A gazdaságok egy részét jelentõsen túlkompenzálhatják, miközben a gazdaságok másik része drasztikus jövedelemkieséssel kell hogy szembesüljön. A nem kívánt hatások elkerülése és megelõzése érdekében indokolható az üzemsoros támogatások kombinálása a regionalizációs módszerrel, valamint a támogatások termeléstõl történõ elválasztásának fokozatos bevezetése.

Magyarország számára a 2000-2002. évek közötti bázisidõszak értelmezhetetlen, hiszen nem voltunk tagjai az EU-nak ezen idõ alatt, ezért a 2007. év elõtti áttérés esetén csak a regionalizációs módszert lehetne alkalmazni.

Ugyanakkor 2004-2007. között regisztrált területek képezhetnék az alapját egy üzemsoros támogatási jogosultság megszerzésének, amit a többi velünk együtt csatlakozó országgal az EU felé elfogadásra javasolhatunk referencia idõszaknak.

Amennyiben ez nem jár sikerrel, Magyarországnak a regionalizációs módszerrel kell a támogatási jogosultságok meghatároznia.

Az EU szabályok szerint egy régió maximum 3 millió hektár szántóterületet fogadhat be.

Ebbõl következik, hogy Magyarországon minimum kettõ, vagy több régiót kell kialakítani.

A rendszer szerint az ország által kialakított régiókban, a régióknak járó támogatási összeget valamennyi gazdaság között területi alapon lehet szétosztani,  függetlenül a referencia idõszakban felvett támogatásoktól.

Az ország ökológiai régiókra történõ felosztása nem történt meg, a késõbbiekben kialakítandó régióknak nincs történelmileg indokolható, vagy igazolható támogatottsági különbsége. Az eltérõ természeti, piaci, foglalkoztatási adottságok miatt váratlan és elõkészítetlen intézkedés jelentõs feszültséget okozhat. A korai, felkészülési idõt nem biztosító bevezetés a perspektivikus termelõknél már akkor gondot okoz, amikor még nem élvezhetik az uniós- és hazai piac stabilizáló hatásait, de a támogatás az átcsoportosítások hatására jelentõsen csökken. 

A reform hatására a gazdálkodó a birtokába került összes támogatási jogosultságára akkor kapja az éves kifizetéseket, ha gazdasága rendelkezik (bérleti, vagy tulajdonjog alapján) annyi területtel, mint amennyi a támogatási jogosultsága. Mivel Magyarországon magas a bérelt mezõgazdasági területek részaránya, a jogosultság átruházásának szabályozását célszerû idõben megkezdeni.

A reform szerves része, hogy a gazdaság a támogatási jogosultságot eladhatja a terület átruházásával, vagy anélkül is. A támogatási jogosultságot csak akkor adhatja bérbe, ha az együtt jár a terület bérbeadásával.

A támogatási jogosultság átruházásának szabályait az uniós szabályok keretei között, a nemzeti szabályozás jogosult meghatározni, a nemzeti sajátosságok figyelembevételével.

A várható szabályozás mielõbbi ismerete szükséges, mert a földbérleti szerzõdések megkötésekor nagymértékben befolyásolhatja  a bérleti szerzõdés kondícióit, elsõsorban a bérleti idõszak hosszát és a díjak mértékét.

Meg kell említeni, hogy a támogatási jogosultság érvényesítése abban az esetben lesz a legegyszerûbb, ha az adott gazdaság a saját tulajdonú földjén gazdálkodik. Mivel a társas gazdálkodók ki vannak zárva a földtulajdon szerzésébõl, ez újabb megkülönböztetett hátrányt jelent, ezért lényeges kérdés, hogy a nemzeti törvénykezésben a földhasználók jogai megerõsítésre kerüljenek.

Az árutermelõk alapvetõ érdeke, hogy a lehetõ legkorábban szülessenek meg a javaslatok és döntések a kiszámítható támogatási rendszer bevezetésének idõpontjáról. Ugyanakkor célszerûnek látszik a bevezetés idõpontját 2007-2009 közötti idõszakra tenni.

2. Ágazati piacszabályozások

Az intervenciós rendszerek korlátozott mûködésén túlmenõen további hátrányt jelent a termelõk számára, hogy egyes ágazatokban a feldolgozott termék képezi az intervenció alapját és így csak közvetve lehet a termelõi árakat stabilizálni.

A legyengített piacszabályozási rendszer következményeinek hatása azért is vált nehezen elviselhetõvé, mert annak bevezetése idõben egybe esett, a 2004. évi értékesítési lehetõségek általános romlásával.

A KAP reform jövõbeli alkalmazása során számítani kell a WTO-val kötött szerzõdésekbõl és az újabb tárgyalásokból fakadó követelményekkel.

A WTO kényszeríti az exporttámogatások radikális, a magasabb vámtarifák és a termeléshez kötött belsõ támogatások lépcsõzetes csökkentését.

Gabonaágazat

Az ágazat jövedelempozíciójára a jelenleg érvényes szabályozási rendszer egyértelmûen pozitív hatású, úgy a jövedelemkiegészítõ támogatás, mint az intervenciós rendszer vonatkozásában. Az intervencióra vonatkozó alapvetõ feltételeket (ár, árnövekmény, minõségi elõírások) és a felvásárlásra vonatkozó szabályokat az EU Bizottság rendelete tartalmazza, de a tagállamok önálló felelõsséggel alakítják ki a lebonyolításra vonatkozó részletes szabályokat.

Addig, amíg nem történnek lényeges változások, a termelés növekedhet, a mindenkor érvényes intervenciós rendszer értékesítési biztonságot garantál.

A területalapú támogatások termeléstõl történõ részbeni, vagy teljes elválasztása és az intervenciós rendszer feltételeinek változása után a komparatív elõnyökkel nem rendelkezõ területeken csökkeni fog a termelés, de ezt a csökkenést meghaladja a kedvezõ adottságú területeken a termelés növekedése.

A kalászos gabonák bõ termése esetén az intervenciós idõszak kései kezdete, valamint az exporttámogatás és a raktárkapacitások hiánya, a finanszírozás megoldatlansága hátrányt jelent a magyar termelõknek.

A csatlakozási tárgyalások során nem tudtuk elérni, hogy az intervenció kezdetének idõszaka a kalászos gabonáknál augusztus 1-jén kerüljön megnyitásra, annak ellenére, hogy nemzetközileg elismert külföldi és hazai ökológusok szerint Magyarország dokumentálhatóan a déli-kontinentális európai régióhoz tartozik.

Ugyanakkor Magyarország egyedülálló a tagországok között abban, hogy tartósan 30-50 %-kal több gabonát termel, mint a belföldi szükséglete és a többletek értékesítésének egyik speciális nehézsége a tengeri kikötõktõl való távolságunk. A jelenlegi szabályozás mellett igen nagy késedelemmel tudjuk megkezdeni az exportértékesítést és kedvezõ termés esetén példátlan méretû az intervencióra történõ felajánlási kényszer.

Hosszabb távon várható a gabonaintervenció szabályozásának változása, az intervenciós alapár 5 %-os csökkentése és a havi növekmény esetleges megszüntetése. Az intervenciós ár csökkentésébõl fakadó jövedelem kiesést, a területalapú támogatás növekedése csak abban az esetben kompenzálhatja, ha a területalapú támogatás visszajut a gabonatermelõkhöz.

Uniós összehasonlításban természeti adottságaink a gabonatermelésre kedvezõek. A szántóterület 70 %-án folyik a termelés, az egyes térségek értékesítési esélyei különbözõek, attól függõen, hogy az aktuális piacoktól milyen távolságra vannak.

A viszonylagosan alacsony termelési költségek alátámasztják a magyar gabonatermelés fejlesztésének lehetõségét. Az alacsony takarmányárak javítják az abrakfogyasztó ágazatok termelési pozícióit.

A közösségi agrárpolitika csak a takarmánytermõ területek támogatásán, illetve a gabona intervenciós rendszerén keresztül szabályozza a sertés- és baromfiágazat termelését. A közösségi közvetlen és a nemzeti kiegészítõ támogatásból nem részesülnek e két ágazat termelõi. Ismereteink szerint, egyelõre a 2005. évi nemzeti költségvetésben sem áll forrás rendelkezésre ezen ágazatok felzárkóztatásához.

Amennyiben a nemzeti költségvetés nem biztosít megfelelõ forrásokat e két ágazat mûködéséhez, úgy hosszú távra is döntést hoz. Az abrakfelhasználó ágazatok visszaesése közvetlenül hat a magyar gabonapiac pozíciójára, mintegy 5-6 millió tonna gabona belföldi felhasználása bizonytalanná válik, ami újabb feszültségeket gerjeszt.

A gabonatermelõknek az abrakfogyasztó ágazatok termelésének átmeneti visszaesése azt is jelenti, hogy amennyiben nem sikerül a mindenkori belföldi humán- és ipari szükségleten felüli terméstöbbletet gazdaságos exporttal elhelyezni, akkor meg kell elégedni  az intervenció kezdetéig a mindenkori intervenciós ár diszkontált értékével.

A csatlakozás idõpontja elõtti agrárszabályozási rendszer a magyar mezõgazdaság termelési szerkezetéhez igazodott. Igaz ugyan, hogy jelentõs költségvetési erõfeszítések árán valamelyest sikerült ellensúlyozni a szélsõségesen negatív piaci hatásokat, de az állattenyésztési ágazatok leépülése nem állt meg.

A közösségi szabályozás és a támogatások jelenlegi szerkezete, az egyes ágazatok támogatottsága jelentõsen eltér a korábbi hazai gyakorlattól. Ennek következményeit nem lehet figyelmen kívül hagyni, már csak azért sem, mert a gabona és az abrakfogyasztó ágazatok részesedése a mezõgazdaság bruttó termelésébõl tartósan meghaladja az 55 %-ot.

A gabona-, húsvertikum együttes átmeneti kezelésének hiányában tovább erõsödhet a növény- és az állattenyésztési ágazatok közötti aránytalanság. Ez az exportbevételek jelentõs leépülésével és vidéken újabb foglalkoztatási, szociális problémákat okoz.

Cukorágazat

A csatlakozással önálló cukorpiac-szabályozási rendszer lépett életbe amely szántóföldi növénytermelés szabályozási rendszerétõl elkülönült. Ez a rendszer szigorú kvóta- és árszabályozáson alapul és jelentõs vámvédelemmel egészül ki.

Magyarország nemzeti „A” cukorkvótája 400 ezer tonna, ami a mérsékelten növekvõ belföldi fogyasztás kielégítését fedezi.

A bevezetéssel egyidõben a magas intézményes árak miatt, mintegy kétszeresére emelkedett a cukorrépa-termelés jövedelmezõségének színvonala.

2004-ben a hazai termelõk igénybe vehették az egyszerûsített közösségi támogatást is.

A Bizottság 2004. júniusában, 45 nappal a csatlakozás után váratlanul beterjesztett egy cukor piacszabályozásra vonatkozó tervezetet, mely szerint:

§        a cukor intézményesen támogatott árait 632 €/tonnáról 421 €/tonnára csökkentik 3 év alatt,

§        a cukorrépa legalacsonyabb árát 43,6 €/tonnáról 27, 4 €/tonnára csökkentik 3 év alatt,

§        a támogatott exportot 2,4 millió tonnáról 0,4 millió tonnára csökkentik,

§        az EU cukortermelési kvótáját 17,4 millió tonnáról 14,6 millió tonnára csökkentik 4 év alatt,

§        a különbözõ tagállamok között lehetõvé teszik a cukorkvóták átcsoportosítását,

§        az elõbbiek hatására keletkezõ termelõi jövedelem kieséseket részlegesen (60 %-ban) kompenzálják.

A váratlanul elõrehozott cukorreform-tervezet szerint a jövedelmezõség már 2005. évtõl visszaeshet és rövid idõn belül a drasztikus ár és exporttámogatás csökkentése következtében egyes térségekben megszûnhet a termelés.

Bár az elmúlt években jelentõsen nõtt a hozamszínt és a cukorkihozatal, a versenytársakhoz képest mégis lemaradásban vagyunk. A kvóták országok közötti átcsoportosításának a lehetõsége élesedõ versenyhelyzetet teremt. Az ágazat számára súlyos következményekkel jár, ha az Unió csökkenti vámvédelmét, mert a nádcukor és izocukor elõállítása tartósan olcsóbb. Az uniós vámok drasztikus csökkentése esetén még az sem lehet reális célkitûzés, hogy a belföldi szükségletet Magyarországon termelt cukorból elégítsük ki.

Magyarország nem azért csatlakozott az Unióhoz, hogy egész ágazatokat számoljon fel. A reformtervezet váratlanul és ennek következtében felkészületlenül érte a gazdálkodókat és a cukoripart egyaránt.

Zöldség- gyümölcs ágazat

A hazai zöldség- és gyümölcstermesztés korábbi kedvezõ piac, támogatási és védelmi pozíciói megszûntek, ennek következtében mérséklõdött az ágazat termelése.

A zöldségágazat szereplõi az egységes rendszerre történõ áttérésig jogosultak az egyszerûsített támogatás uniós részének igénybevételére, aminek mértéke évente 5 %-kal nõ.

Néhány termék esetében (ipari paradicsom, õszibarack, körte) a termelés mennyiségéhez kötött támogatás vehetõ igénybe.

A hazai elaprózott üzemstruktúra megnehezíti a nemzetközi versenyben való részvételt. Emellett kialakulatlan a kereskedelmi és feldolgozó ipari harmonizáció, aminek következtében külpiaci forgalmazási esélyeink nagyon gyengék, ezt támasztja alá az ingadozó export és az import dinamikus növekedése. A zöldség-gyümölcs import kétharmada a csatlakozással vámmentessé vált, ráadásul egyes harmadik országokból származó import esetén is csökkent az importvédelmünk.

A csatlakozással megszûnõ védelmi korlátozások lényegében azt eredményezték, hogy az ágazat teljes mértékben a belsõ közös piac hatásainak van alávetve, azzal a hátránnyal, hogy a magyar szereplõk eszköz és tõkeellátottsága lényegesen alacsonyabb és a termelõk feldolgozói tevékenysége, kereskedelmi infrastruktúrája kiépítetlen. 

A piacszabályozás egyébként a termelõi értékesítõ szervezetek mûködtetésére és a minõségi árutermelésre épül.

A közös zöldség- és gyümölcs piacszabályozási rendszerbe történõ beilleszkedés csak a TÉSZ-eken keresztül lehetséges, hiszen ezek a szervezetek a piacszabályozás alapegységei és a termelõk, csak TÉSZ-eken keresztül juthatnak támogatásokhoz.

Az egyes termékeknél felmerülõ intervenciós mechanizmusok, csak elismert TÉSZ-eken keresztül mûködhetnek.

Szõlõ- borágazat

Az ágazat esetében alkalmazható piacszabályozási eszközök nagyon korlátozottak, árszabályozás nincs és az intervenciós beavatkozás eszközei a lepárlás-, sûrítés-, és raktározás támogatása, csak minimális hatást fejtenek ki az ágazat jövedelmi viszonyaira.

Az ültetvények nem élvezik a területalapú támogatásokat, de a csatlakozással lehetõség nyílt arra, hogy versenyképes termelõalapok megteremtése érdekében újratelepítési és korszerûsítési támogatás igényelhetõ. A támogatás akkor vehetõ igénybe, ha az fajta-, termõhely-, vagy mûvelési mód váltással jár együtt.

Az ültetvényterület 1,5 %-ára terjed ki 7000 €/ha támogatási összeg mellett.  A támogatás tagállami döntés alapján tetszõleges hektárszámon szétosztható és nemzeti forrásból kiegészíthetõ 7000 € hektáronkénti támogatási összeg erejéig.  Ez a támogatás kisebb mértékû, mint a korábban alkalmazott hazai támogatás volt. Mivel a nemzeti források évenkénti biztosítása kiszámíthatatlan, az üzemek nem tudnak megalapozott stratégiai döntést hozni a bizonytalanság miatt.

Az ágazatot világméretekben túltermelés jellemzi, a minõségi borok fogyasztásának kismértékû növekedésével szemben az asztali borok fogyasztása jelentõsen csökkent.

A hazai termelés volumene rendszeresen meghaladja a fogyasztás mennyiségét és a borhamisítás gyakorlata tovább rontja az értékesítési lehetõségeket.

Dohányágazat

A dohánytermesztés az Európai Unió szabályozása szerint speciális rendszerben támogatott ágazat.

Az önálló termeléshez kötött szabályozási és támogatási rendszere megmarad. A dohánytermelõk évi 12355 tonna kvótát kaptak termelõi szárazdohány termeléshez. Ennek elõállítása esetén 8 milliárd Ft közösségi támogatás igénybevételére lennének jogosultak a termelõk az elõállított dohány mennyisége alapján.

A dohánytermelõk ennek ismeretében készültek is a csatlakozásra, több mint 4 milliárd Ft értékû mûszaki fejlesztést valósítottak meg azért, hogy a termelés korszerû és biztonságos legyen. Az uniós támogatások fogadásának megkönnyítése érdekében megalakították a termelõi csoportokat.

Sajnálatos módon ezek az erõfeszítések az EU csatlakozás után gyakorlatilag nem jelentettek elõnyt az ágazat számára, mivel több költségvetési és felvásárlói érdek figyelembevételével hozott döntés – a felvásárlási árak 50 %-os, a dohánytermelõk támogatásának 4 %-os csökkentése, a szabályozó rendszer kihirdetésének elhúzódása – a termelõket a csatlakozás vesztesei közé sodorta.

Az EU-ban kvóta-visszavásárlási program mûködik az ágazat elhagyására kényszerült termelõk esetében. Azok, akik fel kívánnak hagyni a dohánytermeléssel, öt éven keresztül kifizetésekben részesülnek. Ebben az esetben a nemzeti garanciaküszöböt a visszavásárolt kvóta mennyiségével csökkentik. A felajánlott kvótát azonban meghirdeti, ezáltal a hatékonyabb termelõknek lehetõségük van az üzemméret növelésére.

A jövedelmezõség csökkenése következtében a termelõk 2004-ben a támogatható kvóta mintegy 85 %-ára kötöttek szerzõdést. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hazai dohányfogyasztás, mintegy egyharmada illegális importból származik.

A zöldség-gyümölcs és dohányágazatok piacszabályozásának mechanizmusai, a várható közvetlen támogatási pozícióváltozások, valamint piaci helyzetelemzések alapján megállapítható, hogy a termõföld és a humán erõforrások további hasznosítására nem nagy esély mutatkozik az ágazatokban termelés növelése tekintetében. Világos, hogy a jelenleg kertészeti termeléssel foglalkozó termelõk megélhetése is bizonytalan, a lecsökkent termelés mellett is.

Tejágazat

A csatlakozást megelõzõ két évben érvényes piacszabályozás, amelyet kvótára, irányárra és intervenciós befizetésre alapoztak, lényegében jól mûködött. A belföldi szükségleten felül elõállított tej értékesítési gondjai miatt azonban feszültség keletkezett az ipar és a termelõk között, amit a termelõk, a feldolgozók és az FVM 2004. június 30-ig kezelt.

A csatlakozással egyidõben lényeges változás következett a tejpiac szabályozásában. Az Unió váratlanul elõrehozta a tejpiaci reform bevezetését és ennek következtében nem a felkészülési idõszakban megismert mechanizmus szerint folyt a szabályozás, hanem új helyzet állt elõ. Ugyanakkor a piacszabályozás területén megszûnt a nemzeti támogatások alkalmazásának a lehetõsége. A reform keretében megszüntették a tej irányárát és döntöttek arról, hogy 2004-2007. között  a vaj intervenciós árát 25 %-kal, a tejpor intervenciós árát 2006-ig 15 %-kal csökkentik.

A csatlakozási megállapodás szerint Magyarország számára 1,947 millió tonna tejkvóta áll rendelkezésre, ami elegendõ a termelés fejlesztéséhez is. Mivel 2014/2015-ig a tejkvóta-rendszer megmarad, az egyes tagországok közötti radikális termelés átcsoportosítás nem várható.

Jelenleg az érvényes kvótánkat, mindössze 80 %-ig használjuk ki, de ennek ellenére még mindig szükség van mintegy 200 millió liter tej exportjára.                

A tejtermékek exportára alacsonyabb mint azonos termékeknél, az érvényesíthetõ belföldi értékesítési ár és a rendelkezésre álló közösségi exporttámogatás nem képes fedezni a különbözetet. Ezért is tartják a feldolgozók alacsonyan felvásárlási áraikat.

A termelés volumenének jövõbeli alakulására legnagyobb hatással az intervenciós árak csökkentésére épített feldolgozói reagálás lesz, ami térségenként eltérõ mértékû tejárakat eredményezhet.

A termelés visszaesése következtében Magyarország nettó exportõri pozíciója megszûnik és éles versenyben kell megküzdeni a belföldi piacok megtartása érdekében, ahol valószínûleg tartósan megmaradnak a hazai termelõk pozíciói a fogyasztói tej és frissen feldolgozott termékek piacain. A feldolgozottabb termékek esetében rendkívül éles versenyre kell számítani.

A szabályozás szerint meghirdethetõ intervenciós vásárlások, illetve raktározást és értékesítést elõsegítõ beavatkozások érdemi javulást nem eredményeznek a termelõk jövedelmi pozícióiban.

A szabályozási rendszer a kiesõ jövedelem 60 %-ának kompenzálására, közvetlen támogatások (közösségi, nemzeti kiegészítõ) kifizetésének lehetõségét biztosítja. Ennek mértéke 2004. évben 2-3 Ft/literre tehetõ, ami 2006-ig 7-8 Ft/literre nõhet. Ezek az összegek tartalmazzák a tejkvóta alapú támogatást, a takarmánytermõ területre jutó kiegészítõ támogatást és a vágási támogatást.

Vágómarha-ágazat

Magyarországon az elmúlt évtizedekben a húshasznú szarvasmarhatartás és a vágómarha termelés visszaesett és a tejirányú szakosodás következtében romlott a kibocsátott áru minõsége. A csatlakozással az ágazat részesévé vált egy kedvezõ piaci szabályozási rendszernek, amiben kvótával, intervenciós árral, exporttámogatással, közvetlen termelõi támogatásokkal és magas színtû importvédelemmel a korábbi jövedelmi szintet jelentõsen meghaladó, eredményes termelést lehet folytatni.

Az ágazatban megvan a termelés növelésének a lehetõsége, de korlátokat szabnak a meghatározott kvóták, amelyek a vágómarha prémium és a hústehén esetében 94 ezer és 117 ezer, a vágási prémium esetében 236 ezer, a külterjes termelést ösztönzõ prémium 212 ezer egyedszámban került meghatározásra.

A KAP reformja értelmében 2005-tõl a hatféle címen nyújtott támogatást egyetlen jogcímmé kívánják összevonni.

A vágómarha támogatások esetleges teljes összevonása és a területalapú támogatásokba történõ beolvasztása az egységes gazdaságtámogatási rendszer szabályai szerint, végzetes lenne az ágazat termelõi számára. A reform lehetõséget ad arra, hogy a támogatások egy része a termeléshez kötött legyen és ez a módszer mérsékelheti a jelenlegi támogatottsági színvonal hirtelen csökkenését.

A vágómarha piaci pozícióit az EU piacain az határozza meg, hogy az önellátottsági színt valamivel 100 % alatt van. Mindaddig, amíg a jelenlegi színtû védelmi rendszer fennmarad, stabil áron helyezhetõ el a jó minõségû vágómarha. A harmadik országok piacain való értékesítést elõsegíti a jelenleg alkalmazható exportszubvenció, de ennek rövidtávon történõ megszüntetése várható.

Sertéságazat

A magyar mezõgazdaságon belül a sertéságazat jóval nagyobb arányban részesül a termelésbõl, mint az EU-15-ök átlagában. Ezzel magyarázható, hogy a sertéságazat szabályozatlanságának következményei nálunk jóval nagyobb problémát okoznak, mint más országokban.

Az ágazat üzemi szerkezetének markáns jellegzetessége, hogy míg mintegy 400 ezer állattartó átlagosan 5 darab vágósertést állít elõ évente, ami jellemzõen önfogyasztással hasznosul, addig 650 vállalkozás átlagosan 4 ezer darab sertést állít elõ, amit 100 %-ban a hivatalos értékesítési csatornákon keresztül értékesítenek.

A tagállamok mindegyikében gyors ágazati koncentráció zajlik, a kisebb és közepes kibocsátású üzemek részarányának gyors ütemû csökkenésével és a nagyobb kibocsátású üzemek részesedésének gyors emelkedésével. Legnagyobb versenytársainknál a sertéstartó kisgazdaságok részesedése az állományból elenyészõ.

A termelés költségszerkezetébõl adódóan a takarmány ár és változása hat meghatározóan az ágazat hazai és nemzetközi versenyképességére. A hazai átlagos takarmányozási költségek (2000-2002) megegyeztek az USA költségeivel, alacsonyabbak voltak, mint az EU-15-ök sertéstartásban élenjárók költségeinél és csupán a kanadai sertéstartók költségeinél voltak magasabbak.

Ez az elõny a takarmánygabonák alacsony költséggel történõ elõállításából fakad, ami történelmi adatokkal is megerõsíthetõ és körvonalazza, hogy az ágazat hosszú távon is versenyképes. Ezt az elõnyt átmenetileg kismértékben mérsékelheti a gabona intervenciós árszintje, de ez, az Unión belüli piacokon nem okoz hátrányt.

Sajnálatos, hogy a 1990-es évek piaci átrendezõdései, a tõke- és eszközellátottsági hátrányok, a feldolgozóipari kapcsolatok korszerûtlensége és tartalékok hiányában átmenetileg nehéz helyzetben vannak a sertéstartók.

Az átmeneti idõszakban, amikor az Unión belül is folyik a piacok újraelosztása, rendkívül nagy szükség lenne arra, hogy az EU által biztosított keretek között a nemzeti támogatások kiemelten segítsék az árutermelést folytatni szándékozó, versenyre alkalmas termelõket, azért hogy megerõsödhessenek.

Baromfiágazat

A baromfitartás jelentõségét a bruttó mezõgazdasági termelésben elfoglalt mintegy 15 %-os súlya  és az exportban képviselt magas aránya mutatja. Az ágazat elõnyeit, részben a gabonatermelés adottságai segítik.

Az ágazat üzemi szerkezetének tagországokkal való összehasonlításában kitûnik, hogy az EU átlagának megfelelõ. Elõnyünk, hogy az üzemek kedvezõbb körülmények között, gyorsan tudnak reagálni a koncentráltabb, nagyobb termelés megindítására. A baromfifajok összetétele elõnyösebb, a tagországok jelentõs részéhez képest kisebb a broiler és nagyobb a pulyka, valamint a víziszárnyasok aránya.

A komparatív elõnyökkel rendelkezõ takarmánygabona termelésre alapozott baromfihús-termelés valószínû hosszabb távon versenyképes lehet az Unión belül.

Nagy kérdés azonban, hogy az Unió milyen mértékben nyitja meg piacait tengerentúlról származó baromfi elõtt (elsõsorban broiler). Amennyiben a piacnyitás gyors és teljes, hátrányba kerülünk azokkal a versenytársakkal szemben, akik a baromfi köztudottan magas fehérje igényét alacsonyabb költséggel tudják biztosítani (USA, Brazília).

Mivel az EU-15-ök érdekeltsége alacsony a baromfitermékek vámvédelme esetében, könnyen kerülhet a broiler ágazat a legélesebb Unión belüli versenyhelyzetbe. Ennek következtében a belföldi piacon szükséges friss húsellátás szintjére korlátozódhat a termelés volumene.

Mértéktartó piacnyitással esélyünk lehet az Uniós piacokon, hiszen a vágócsirke felvásárlási ára az EU-15-ök átlagától 5-10 %-kal átlagosan alacsonyabb.

Az ágazati szabályozások sikeres alkalmazásán túlmenõen több feltétel változtatására van szükség ahhoz, hogy az egyes ágazatokban termelõk pozíciói a jelenlegi helyzetükhöz képest javuljanak:

A csatlakozásra történõ felzárkóztatás és felkészülés során jelentõsen lemaradtunk a termelõi tulajdonú feldolgozó-, és kereskedelmi tevékenységet végzõ szervezetek tevékenységének kifejlesztésében. Ennek következtében még a nagyobb gazdálkodók esetében is csekély a piaci érdekérvényesítõ képesség. Sajnálatos, hogy a jogszabályok nem segítik elõ, esetenként gátolják a piacon jelentõs súllyal szereplõ termelõi együttmûködések létrehozását.

Ugyancsak jelentõs gondot okoz az, hogy a Magyarországgal határos „harmadik” országok kedvezményes kontingenseket kaptak Brüsszeltõl az EU területén történõ értékesítésre. Számukra kézenfekvõ megoldás, hogy a kedvezményeket elsõsorban Magyarországon érvényesítik.

A termelõk piaci pozícióit alapvetõen befolyásolhatja a GMO módszerrel elõállított termékek termelésének és forgalomba hozatalának a szabályozása.

A közösségi szabályozás szerint megfelelõ jelöléssel az Unióban forgalomba lehet hozni a GMO módszerrel elõállított termékeket. Az Unió a termelés szabályozását nemzeti hatáskörbe utalta.

A Bizottság ajánlása szerint a gazdálkodóknak lehetõséget kell adni arra, hogy az általuk választott terméktípust termesszék, legyen az genetikailag módosított, hagyományos, vagy organikus növény.

Valamennyi gazdálkodó számára alapvetõen fontos lenne, hogy idõben egyértelmû, világos és pontos szabályozás kerüljön meghirdetésre.

A környezetvédelmi tárca gyakorlatában érvényesíti azt az alapelvet, mely szerint jogharmonizáció szempontjából az EU szabályozástól szigorúbb irányban történõ eltérés megengedett a hazai szabályozásban. Ennek a következménye, hogy jelentõsen megnövekedtek az elõírt többletfeladatok, ami megnöveli a költségeket.

Ez egyértelmû gazdasági versenyhátrányt okoz az EU-15-ök hasonló tevékenységet folytató termelõivel szemben. Ugyanakkor az elõírt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges források sem a gazdálkodásból, sem a költségvetésbõl nem állnak rendelkezésre megfelelõ mértékben.

Az élelmiszerbiztonság követelményeinek való megfelelés területén kettõs minõségbiztosítási követelmény és intézményrendszer alakult ki (hatósági, feldolgozóipari). Azon túlmenõen, hogy a kettõs szabályozás csak zavarokat okoz és egyre nehezebb az eligazodás ebben a kérdésben, komoly többletterhet is jelent a termelõknek, feleslegesen emeli az élelmiszerek árát. Ugyanakkor megjelennek a magyar piacon olyan importból származó termékek, amelyeknek elõállítása, feldolgozása, vagy forgalomba hozatala során, a joghézagokat kihasználva megkerülték a hatósági elõírások teljesítését, kihasználták az ellenõrzés rendszerének hiányosságait, s ezekkel indokolatlan piaci elõnyre tettek szert.

3. SAPARD, AVOP, NVT és az ágazat fejlesztési lehetõségeinek alakulása 2005 – 2006-ban

         A magyar mezõgazdaság fejlesztési lehetõségeit a következõ két évben alapvetõen a SAPARD program, az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program és a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (beruházásokra fordítható) forrásai határozzák meg. Elemzésünkben bemutatjuk ezeket a programokat, s azt, hogy a MOSZ mely törekvéseinek tudott érvényt szerezni, illetve mit javasolunk e programok megváltoztatása érdekében. Összegezzük, hogy ezen programok alapján együttesen rendelkezésre álló támogatásokból milyen célú beruházások valósulhatnak meg, s mindez várhatóan milyen beruházási színvonalat eredményez.

A SAPARD elõcsatlakozási program keretében a szerzõdéskötések – igaz az agrártársadalmat megosztva és felzaklatva – már lezárultak, de a program forrásainak nagyobbik hányada 2004. évet követõen kerülhet felhasználásra.

a)     SAPARD

A kormányzat az európai csatlakozás keretében 1998-tól kezdte meg a SAPARD program elõkészítését. Az alap-program 2000-re készült el.

Az intézményhálózat létrehozása, az eljárásrend akkreditálása és a pályázati felhívások megalkotása - különbözõ huzavonák miatt - 2002-ig tartott. A pályázati felhívások - a SAPARD Hivatal uniós minõsítése után - 2002 októberében jelentek meg.

A kialakított - sokszor az EU-15-ök többségénél érvényes feltételeknél szigorúbb - feltételek megakadályozták a program elindulását, amit az is gyengített, hogy a különbözõ beruházásokhoz 2002-ben és 2003-ban még könnyen hozzájuthattak a vállalkozások tisztán nemzeti forrásokból.

A MOSZ sürgette és elérte a teljesíthetetlen feltételek kiiktatását. (pl.: 300.000 Ft/fõ adózott eredmény) Ennek következtében 2003 tavaszán könnyítették a feltételeket, enyhítették a „jövedelmezõségi” kritériumot. Még ennek hatására sem indult el a program

További javaslatokat dolgozott ki a MOSZ: a támogatás mértékének emelését illetve a támogatott tevékenységek körének a bõvítését (a géptámogatás 30-ról 40 %-ra, az épületfejlesztések támogatásának 40-rõl 50 %-ra való emelését; az állattenyésztési beruházásokon kívül a teljes növénytermesztési ágazat is a támogatások kedvezményezettjévé vált).

A 2003. évi elemi károk, a vállalkozások saját forrásának hiánya és a korlátozott hitellehetõségek azonban továbbra is akadályozták a nagyobb számú pályázat beadását. A pénzintézetek csak igen magas kamattal adtak hiteleket a beruházásokhoz, többszörös biztosíték igényével. A 2004 elejétõl induló Agrár Európa Terv hitelkonstrukcióból csak kevés termelõ tudott a SAPARD pályázataihoz forráshoz jutni, s erre is csak 2004. márciusától kerülhetett sor.

Sikerült a MOSZ-nak elérni a kormányzatnál, hogy végül azok a szövetkezetek is hozzájuthattak Agrár Európa hitelekhez, akiknél a szövetkezeti üzletrészek 25 %-nál nagyobb arányban állami tulajdonban voltak. A 2004. február 25-i Agrár-megállapodás során azt is sikerült elérnünk, hogy 30 milliárd forintos hitelkeret a gazdasági társaságok, szövetkezetek részére elkülönítésre kerüljön. Ebbõl 10 milliárd forintot a felvásárolt üzletrészek miatt hátrányos helyzetbe került szövetkezetek használhattak volna fel. [9]

2004 elején „beindultak” azon új intézkedésekre a pályázatbeadások, amelyeket az FVM 2003. júliusában hirdetett meg („falufejlesztés”, „tevékenység diverzifikáció”). Az ezekre a címekre elkülönített támogatási összeget több, mint tízszeresen meghaladó pályázattömeg került beadásra, nem utolsó sorban a  2004. év elejétõl megindult „reklámhadjárat” hatására. Pedig, mint ez nemsokára kiderült, a rendelkezésre álló források ebben az idõszakban már teljesen kimerültek, s ezen pályázatok döntõ többsége elbírálás nélkül került elutasításra.

A mezõgazdasági beruházási tevékenység címre is igen nagy számú, gépbeszerzést célzó pályázat került beadásra. A rendkívüli termelõi nyomás, a közeledõ betakarítási idõszak miatt, a Minisztérium döntése alapján a gépbeszerzési pályázatokat bírálták el elõször. Ennek köszönhetõen április hónaptól felgyorsult ezen pályázatok bírálata. (A beadott és elbírált pályázatok „telítõdési görbéit” mutatja be a 19. sz. ábra)

19. sz. ábra:

A SAPARD pályázatok beérkezése és elbírálása

Forrás: FVM; MOSZ Információs rendszer

2004. áprilisában több, mint kétszer annyi pályázatot adtak be, mint az azt megelõzõ 15 hónapban! A beérkezett pályázatok 30 %-a kapott támogatást.

A támogatott pályázatokon belül számunkra a „Mezõgazdasági vállalkozások beruházásai” cím volt a legfontosabb, ezek szerepeltek a legnagyobb számban. Ezen belül a „Gépbeszerzés” cím volt a legnagyobb arányú. Ezt az intézkedést követi a „Mezõgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése” intézkedés.

A mezõgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatása intézkedés keretében összesen 1.481 pozitív támogatási döntés született a megállapított 25,1 milliárd forint támogatási keret terhére.

A mezõgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése intézkedés keretében összesen 342 pozitív támogatási döntés született 19,5 milliárd forint támogatási keret felhasználása mellett.

A vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása intézkedés keretében összesen 630 pozitív támogatási döntés született 14,6 milliárd forint támogatás igénnyel, ami több mint háromszorosan haladta meg az e címre eredetileg szánt összeget. A többletforrást más támogatási címektõl és az NVT forrásaiból történõ átcsoportosítással tudták csak biztosítani.

A program végrehajtásában a szerzõdéskötések lezárultak, a beruházások elkezdõdtek, de a legnehezebb „rész” még hátravan. A beruházások szerzõdés szerinti megvalósítása, az elszámolások, az ellenõrzések csak most kezdõdnek, s a beruházások befejezését követõen (legkésõbb 2006 decemberétõl) a SAPARD rendelet értelmében még öt évig a monitoring kötelezettségnek eleget kell tenniük a beruházóknak.

A bürokrácia sorozatosan felesleges költségekre kényszerítette a termelõket, több „nullás” igazolást (APEH, VPOP, önkormányzat) is bekértek a pályázat beadásakor és a szerzõdéskötéskor, majd a beruházás végrehajtásának és elszámolásának idõszakában is.

Annak ellenére, hogy a SAPARD program módosítására többször is sor került, ezek a folyamatos kiigazítások, módosítások a program végéig sem vezettek teljes kiforrott rendszer létrejöttéhez. Ennek legfõbb oka az volt, hogy ez a feladat a nyelvtudás mellett összetett, szakmai, közgazdasági és számviteli jellegû ismeretekkel és nagy rutinnal rendelkezõ munkatársakat igényelt volna.

Ennek hiányában a döntések rendkívüli idõbeni elhúzódásának következményeit a termelõknek kellett (kell) viselniük.

b)    AVOP

A Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a SAPARD program folytatásaként egy jóval rugalmasabb, a termelõk számára egyszerûbb, jobb eljárásrendet ígért az AVOP keretein belül. A program kidolgozása 2003 tavaszán megkezdõdött.

A program kiegészítésre került a SAPARD keretein belül nem támogatott „Európán kívüli” gépekkel, a versenyképes gazdálkodáshoz szükséges mezõgazdasági és kertészeti ágazatokat szolgáló építési beruházásokkal. A programot sokszor át kellett dolgozni, mivel a Monitoring Bizottság által jóváhagyott verziókat az EU igen gyakran részben vagy egyáltalán nem fogadta el. Hosszas egyeztetések után még mindig nagyon sok kérdés várt tisztázásra: például a közbeszerzés szabályai; TÉSZ és BÉSZ részvétele a pályázatos rendszerben; az életképesség mérése, kritériumai a támogatás megítélése szempontjából; a támogatási mértékek alsó és felsõ határa; a támogatási arány.

A MOSZ folyamatosan részt vett a program kialakításában. Javaslatainkkal tagjaink érdekében sok módosító indítvánnyal éltünk. Ezek közül néhány csak igen megkésve  teljesült.

2004. március 30.-án kihirdetésre kerültek a pályázati felhívások. A program indítását a kormányzat május 1-jével tervezte. Az egységcsomagok csak az utolsó órában készültek el és április 30-án jelentek meg. 2004. május 1-tõl augusztus végéig gyakorlatilag csak a SAPARD pályázatok elbírálása és a szerzõdéskötés folyt az MVH Regionális Irodáiban. Ez négy hónapos késéshez vezetett, s ennek következtében gyakorlatilag „elvetélt” az AVOP 2004. évi üteme. Nagyon sok termelõ a bizonytalanság, a rossz és „fél” információk miatt be sem adta a pályázatát, vagy ha beadta, az eleve hiánypótlásra volt „ítélve”, többek között az áfa elszámolása miatt.[10]

Éppen csak elkezdték beadni a termelõk a pályázatokat, amikor új pályázati felhívásról „érkezett hír”. (Mindezek „természetesen” csak az MVH honlapján voltak elérhetõek.) A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv és az AVOP „elválasztása” érdekében módosítani kellett több intézkedést és pontosabban kellett meghatározni a jogosultsági kritériumokat.

A MOSZ több Monitoring bizottsági ülésen felszólalt az egy pályázó által igényelhetõ támogatás mértékének a növelése érdekében. Az egy pályázatra jutó támogatások összegét sikerült 60 millió forintról 90 millió forintra felemeltetni. Kifogásoltuk az állattenyésztési projekteknél a mérethatárok meghatározását, mert igen szûkös keret áll rendelkezésre az AVOP-ban erre a célra.

Az NVT késõi brüsszeli elfogadásával több beruházó is hátrányos helyzetbe került. A kedvezõtlen adottságú területek listáját ugyanis az NVT tartalmazta. A + 10 % pont többlettámogatásra csak a lista megjelenése után számíthattak a pályázók. A lista kiadása a júliusi módosításban történt meg úgy, hogy számos eddig kedvezõtlen adottságú besorolású település kimaradt belõle.

A MOSZ a problémát észlelve kifogásolta a kiadott listát. Nem értettünk egyet a meghatározás alapjául szolgáló adatbázisok kijelölésével, mivel azok alkalmazása igen sok települést kizárt a valóban kedvezõtlen adottságú települések közül. A hiba a besoroláshoz használt adatbázisok meghatározásában és valószínûleg az adatbázisok megbízhatóságában, pontosságában keresendõ; a népsûrûségi és a mezõgazdasági foglalkoztatottak számának mutatójában; a bruttó gazdasági jövedelem bázis évi mutatójában (2000. ÁMÖ) .

A MOSZ kérte az FVM-et - mint Irányító Hatóságot -, hogy a kérdést tûzze a Monitoring Bizottság napirendjére és módosítsák a listát.

2004. szeptember végéig kevés AVOP pályázat érkezett a Regionális Hivatalokhoz, mivel minden pályázó a SAPARD pályázata sikerében reménykedett. A forráshiány miatti elutasításokat kézhez véve megnövekedett az AVOP pályázatok beadásának száma. Legnagyobb érdeklõdés a „Minden agrárágazatot érintõ új erõ- és munkagépek, technológiai és informatikai berendezések beszerzésének támogatása” és a „Falufejlesztés, - megújítás a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megõrzése” intézkedések esetében volt. A nagy számú beérkezett pályázat, a szûkös források és a feldolgozás késlekedése miatt a „Falufejlesztés” intézkedést 2004. október 1., a „Gépbeszerzés” intézkedést 2004. november 5.-i dátummal az Irányító Hatóság felfüggesztette.

c) A MOSZ pályázatkészítõ tevékenysége SAPARD – AVOP

A MOSZ 2003-ban bõvítette szolgáltatásait. Tagjaink és az érdeklõdõk részére - Hírlevelünkön, honlapunkon keresztül, valamint vidéken és Budapesten több alkalommal - tájékoztatást adtunk a szabályozók változásáról, a támogatások igénybevételi lehetõségeirõl (SAPARD, AVOP, NVT).

A SAPARD program lezárásával nyertes pályázataink beruházási összértéke csaknem 2 milliárd forint. Az elnyert támogatás megközelíti a 700 millió forintot. 2004. augusztus hónaptól a forráshiány miatt elutasított SAPARD pályázatokat - két pályázónk kivételével, akik ezt nem kérték - díjmentesen „forgattuk” át AVOP-ra.

d) Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT)

Az NVT-t 2004. július 19-én hagyta ideiglenesen jóvá az uniós bizottság. Ez után az idõpont után kezdõdhetett meg – a rendkívüli módon elcsúszott határidõk miatt rohamtempóban – az intézkedésekhez tartozó FVM jogszabályok kidolgozása.

A miniszteri rendeletek sorban megjelentek, s megjelenésüket követõen kiadásra kerültek a végrehajtásukhoz szükséges közlemények, formanyomtatványok. Ez utóbbiakhoz csak az MVH honlapján lehet hozzáférni. Az NVT egyes intézkedéseire, illetve az intézkedéseken belül egyes címekre 2004-ben – a „késõi” idõpont miatt – nem lehet támogatási kérelmet beadni, ezek a konstrukciók csak 2005-tõl indulhatnak.

Az „élõ” támogatási címekre általában 2004 november végéig kell beadni a támogatási kérelmeket.

Az NVT keretén belül lehetõség nyílott az új tagállamok számára a Csatlakozási Szerzõdésben foglalt ún. átmeneti intézkedésekre: „Az Európai Unió környezetvédelmi, állatjóléti és -higiéniai követelményeinek való megfelelés elõsegítésére”, azaz beruházási tevékenység támogatására, de csak a 100-200 NAE alatti állattartó telepek esetében. Az NVT eredeti pénzügyi forrástervét a19 sz. táblázat tartalmazza.

A Terv késõi elfogadása, s a rendelet év végi megjelenése nyilvánvalóan nem teszi lehetõvé, hogy a forrásfelhasználás a fenti tervezet alapján történjen meg. A megjelölt okok miatt a Terv forrásaiból 2004-ben nem lesz felhasználás, a források 2005-2008 évek folyamán kerülnek ténylegesen folyósításra.

Az NVT kiemelt összegû forrást biztosít az „Agrár-környezetgazdálkodási” programokhoz és a „Kedvezõtlen adottságú területek” támogatására. A gazdálkodók az ezen címek alapján kérelmezett és megkapott támogatásokból többletköltségeiket fedezhetik, az elõírt többletfeladatok teljesítésével. Ezek a feladatok a gazdálkodók nagy részénél jelentõs fejlesztéseket, korszerûbb gép- és technológiai berendezések beszerzését is indukálják, növelve a mezõgazdasági vállalkozások beruházási „kényszerét”.

A MOSZ kezdeményezte a kedvezõtlen adottságú területek kijelölésére szolgáló feltételrendszer megváltoztatását, új, igazságosabb településlista kialakítását.

e) A 2005-2006. években várhatóan megvalósuló beruházási színvonal

Az AVOP, az NVT és a SAPARD támogatási források – az elõzõekben ismertetett lehetõségek szerint – meghatározzák a következõ évek beruházási színvonalát. Tisztán nemzeti forrásból finanszírozandó támogatási konstrukció indítására várhatóan nemcsak a 2005. évi költségvetési törvény, hanem várhatóan a nemzetgazdaság 2006. évi lehetõségei sem nyújtanak lehetõséget. 

Ezen feltétel mellett számba vettük és összegeztük a 2005. és 2006. évi várható beruházási színvonalat, amit a 20. sz. ábrán is bemutatunk.

20. sz. ábra

Forrás: MOSZ Információs rendszer

2004-ben a beruházási színvonal várhatóan a 2002 – 2003. évi szint mintegy 60 %-ára esik vissza. A 2005 – 2006. években a beruházási színvonal stagnál, kismértékben romlik. Ez a beruházási szint nyilvánvalóan nem teszi lehetõvé – az Unióhoz mért – mûszaki, technológiai lemaradásunk számottevõ csökkentését, a tárolókapacitások bõvítését, az állattartó telepek környezetvédelmi-, állatjóléti szintjének javítását.

A 2004. évi uniós támogatásokból kb. 30 %-ot képviselnek a fejlesztésre fordítható támogatások. Ez az arány a következõ években fokozatosan csökken. Ennek legfõbb oka az, hogy az EU 15-ök támogatásából 90 %-ot képviselnek a közvetlen jövedelemtámogatási rendszerek.

Magyarországon a vidékfejlesztés fogalmába a „megmaradt” mezõgazdaság fejlesztését, korszerûsítését, a belátható idõhorizonton belül, de legalább 2013-ig – a következõ tervezési idõszak végéig – fõ prioritásként kell kezelni.

A jelenlegi magyar mezõgazdaság tulajdonosi struktúrája, termelési szerkezete, termelõeszközeinek kapacitás és amortizálódottsági jellemzõi, a beruházási saját források hiánya és az idegen források korlátozott lehetõsége teljes mértékben lehetetlenné teszik a gyors váltást. Az uniós támogatási konstrukciók – beleértve a KAP reformját is – olyan mezõgazdasági szereplõk számára készültek, akiknek a szabályozott termékpályák és termékpiacok teljes lét-, és jövedelembiztonságot nyújtanak a termelõ, feldolgozó, értékesítõ csoportosulások révén.

Az ágazat hazai szereplõinek legnagyobb hányada most még csak ezen alapfeltételek megteremtésének fázisában van, mivel most kellene megoldania állattenyésztõ telepeinek környezetvédelmi, állathigiéniai hiányosságait, lecserélni elavult technológiai berendezéseit.

Ezt a markánsan jelentkezõ hazai igényt a KAP támogatási rendszere nem kezeli, sõt ezen folyamatok kialakulása ellen hat azzal, hogy a beruházási támogatások rovására növeli a közvetlen és egyéb támogatások forrásait. A nem fejlesztési célú támogatások „szétterítésre” kerülnek az ágazat földet használó regisztrált szereplõire. Ebbõl következõen a fejlesztési saját források, különösen az abrakfogyasztó ágazatokban egyáltalán nem biztosítottak.

4. Fennmaradó nemzeti támogatások

         2004-ben a költségvetés 105 milliárd forint forrást tartalmazott „folyó kiadások és jövedelemtámogatások” címén. Ezen összeg több mint fele, 55 milliárd forint a 2003. évi jogosultság alapján ki nem fizetett, valamint a 2003. évi, illetve a korábbi évekbõl származó vállalás alapján kifizetendõ ún. determinációs kötelezettség volt (a külön soron hozott beruházási kötelezettségeken kívül). A fennmaradó 50 milliárd forint az FVM rendeletében 2004-re meghirdetett támogatási célokat szolgálta.

Ezen célok közül a legfontosabbak: a munkáltató által foglalkoztatott létszám, az egyéni vállalkozó és foglalkoztatottja, valamint a fõfoglalkozású õstermelõ (aki megállapodás alapján társadalombiztosítási ellátást kötött) után fizetett társadalombiztosítási járulék támogatás; az állatjóléti és haszonállat-tartási szabályok okozta többletköltségekre fizetett 2000 Ft/db vágósertés és 9,50 Ft/kg vágóbaromfi támogatás; a tenyészállatok, a biológiai alapok, valamint az oktatás-, képzés- és kutatási feladatok támogatása.

         A 2005. évi költségvetés tervezete „folyó kiadások és jövedelemtámogatások” címen 107 milliárd forint forrást tartalmaz.

Óriási különbség azonban a 2004. évhez képest, hogy ennek az összegnek kellene fedeznie a 2004. évi „top-up”-ot (90 milliárd forint), valamint a beruházásokon kívüli determinációt, ami legkevesebb 25 milliárd forint. E két tényezõ összege már meghaladja a 107 milliárd forintot, tehát kétséges, hogy a területalapú támogatáson kívüli nemzeti támogatások milyen körben és milyen mértékben maradhatnak fenn.

Várható, hogy a 2004. évre tervezett támogatások, beleértve a kizárólag nemzeti támogatásokat, illetve a SAPARD, AVOP, NVT célokra szánt hazai forrásrészt, nem kerülnek teljes mértékben felhasználásra. (Ismeretes, hogy a késõn elfogadott NVT céljaira 2004-ben nem történik támogatás kifizetés, s a további évek támogatás kifizetései is bizonytalanok.) Ezekbõl a forrásokból, beleértve a jövõ évre tervezett NVT források (esetlegesen) átcsoportosítható hányadát is, valamint az ágazat részére, az Országgyûlésnek benyújtott költségvetési törvénytervezetben foglaltakat meghaladóan biztosított többletforrásokból meg kell oldani a 2005. évre a derogációval biztosított  nemzeti támogatások fenntartását. 20 sz. táblázat mutatja be a 2004. és 2005. évek agrár- és vidékfejlesztési támogatásait.

A MOSZ az Országgyûlés Mezõgazdasági Bizottságának, illetve országgyûlési képviselõk megkeresésével az ágazat 2005. évi forrásait növelõ törvénymódosítási javaslatot tett annak érdekében, hogy a jövõ évi nemzeti támogatások között fennmaradhasson a munkahelyek megõrzését elõsegítõ és az abrakfogyasztó ágazatok helyzetét javító támogatás.

Az elõzõekben bemutatott gazdálkodási körülmények és források elemzésébõl is látható az az eddigiektõl teljesen eltérõ és részben kiforratlan feltételrendszer, amelyhez történõ alkalmazkodás a termelõk számára merõben új kihívást jelent.

Rendkívüli feladat eleget tenni azoknak a követelményeknek, amelyeket a csatlakozással a magyar kormány vállalt. Ezek teljesítésére irreálisan kevés az idõ és a forrás. E vállalások egy része a hivatali, hatósági munka segítõ, szolgáltatató jellege erõsítésével teljesíthetõ, nagyobb része a termelõknél okoz tetemes többletköltségeket.

Az uniós agrárrendszer átvétele egyáltalán nem mentesíti a magyar kormányt az agrárpolitikáért viselt felelõsség alól. A termelõk alkalmazkodását segítõ, döntéseket orientáló nemzeti agrárprogram és az annak megvalósulását szolgáló eszközrendszer számbavétele nem halasztható tovább.

Ennek része kell legyen a legfontosabb kérdésekben az Unió irányító szervezeteiben képviselendõ magyar álláspont, a nemzeti teendõk megtervezése és a Nemzeti Fejlesztési Terv agrárvonatkozásainak eldöntése, a 2013-ig tartó tervezési idõszakra.

A MOSZ az állásfoglalásban megfogalmazottak szerint teszi meg javaslatait ehhez a programalkotó munkához