Termőfölddel kapcsolatos egyeztetések

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének Nagy Tamás elnök által vezetett delegációja 2013. március 19-én egyeztető tárgyalást folytatott a mező-, erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatról a  Vidékfejlesztési  Minisztériumban  Simon  Attila  István  helyettes  államtitkárral és a törvénytervezet kidolgozásában résztvevő szakértőkkel.

 

A tárgyalásról a felek az alábbi közös tájékoztatást adták ki: A készülő új törvény kapcsán a felek kifejtették, illetve megerősítették az alapvető földbirtok politikai kérdésekben álláspontjaikat. A  szaktárca  tudomásul  vette,  hogy  a  földtörvény  tervezetet  a  MOSZ  testületei,  illetve  a tagszervezetei  nem  támogatják.  Ugyanakkor a földtörvény vitatott rendelkezései közül számos kérdésben a lefolytatott nyílt vita során egyes kérdésekben közeledtek, illetve megegyeztek álláspontok.  A MOSZ által felvetett néhány szakmai jellegű javaslattal megegyezően a minisztérium egyébként is a törvényjavaslat módosítását kezdeményezi.  Ezekben a kérdésekben, ha az Országgyűlés a javaslatokat elfogadja, a megoldás találkozni fog a MOSZ álláspontjával.  Így a szaktárca – többek között – a haszonbérelhető terület nagyságához kapcsoló-dó foglalkoztatási kötelezettség elhagyását tervezi javasolni, továbbá olyan módosítást kezdeményez, amely az állattartás ösztönzésére megengedné, hogy állattartók esetében a szükséges takarmányterület biztosításaként a törvényjavaslat szerinti eredeti 1200 hektáros felső birtokméret meghaladható legyen. A módosítások között szerepel, hogy a társas vállalkozásoknak első helyen lesz haszonbérleti joga a tagjaik és tulajdonosaik által nekik bérbe adott termőföldre.

 A MOSZ kezdeményezésére szakértői egyeztetés van folyamatban a Vidékfejlesztési Minisztérium földügyi főosztályával a termőföldről szóló törvény legutóbbi módosításaiban szereplő– különösen a közös tulajdonban lévő földrészletek használati megosztására vonatkozó - rendelkezések alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről.  A törvény szerint a használati megosztásról való megállapodás a föld tulajdonosainak a kötelessége, de a nehezen értelmezhető alkalmazható szabályok szükségesség teszi, hogy a haszonbérlő gazdálkodó szervezetek – saját érdekükben is – segítséget nyújtsanak ebben. Az egyeztetések eredményéről – várhatóan útmutató kiadásával – tájékoztatni fogjuk a tagszervezeteket.