Haszonbérleti szerződés kötése a korábbi lejárata előtt

A MOSZ által szervezett Föld-ügyesek Klubjának ülésein rendszeresen felmerül a kérdés: köthető-e új haszonbérleti szerződés a korábbi lejárta előtt?

 

A kérdés azért ismétlődik újra és újra, mert a földforgalmi törvény alkalmazási gyakorlata folyamatosan változik. Ugyanazt a szöveget másként értelmezik az egyes kormányhivatalok, másként a bíróságok, de gyakori eset az is, hogy a bíróságok sincsenek egymással szinkronban. Olyan esetekről is tudunk, amikor ugyanaz a bíró ugyanolyan tényállás mellett hozott más és más ítéletet.

A kérdés azért fontos, mert ezen állhat vagy bukhat a földet használni kívánó személy elő haszonbérleti joga. Megfelelő ranghelyű elő haszonbérleti jog hiányában viszont sokszor esély sincs a föld használati jogának a megszerzésére.

A volt haszonbérlő elő haszonbérleti jogának törvényi feltételei között szerepel egy kitétel: Volt haszonbérlőnek az a természetes személy, illetve mezőgazdasági termelőszervezet minősül, aki, illetve amely a haszonbérleti ajánlat tárgyát képező földet a haszonbérleti ajánlat közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül haszonbérli vagy haszonbérelte.

Ezt a kitételt értelmezte a Kúria egy olyan perben, amelyben éppen egy MOSZ-tag által megkötött haszonbérleti szerződés jóváhagyását tagadta meg a járási hivatal azon az alapon, hogy nem minősül volt haszonbérlőnek, mivel korábbi szerződése 2015. január 1-jén megszűnt, az új szerződést pedig csak 2016. április 8-án függesztették ki, ezért nem teljesült azon feltétel, hogy az ajánlat közlését közvetlenül megelőző három évben bérelte volna a területet. A Kúria a hivatallal értett egyet és kimondta, hogy a volt haszonbérlőt csak akkor illeti meg elő haszonbérleti jog, ha még a korábbi szerződése tartama alatt, az annak lejártát követő

időre szóló újabb szerződést köt. (Kúria, Kfv.III.37.328/2016.).

Egy másik megyében egy másik MOSZ-tag haszonbérleti szerződésének jóváhagyását viszont azért tagadta meg a helyi hivatal, mert – álláspontja szerint – érvénytelen az a szerződés, amit a felek a köztük fennálló szerződés tartama alatt, a lejárat napját követő naptól kezdődő használatra kötnek. A per még folyamatban van.

Egy harmadik megyében a bíróság egyik esetben érvénytelennek minősítette a szerződést, a másik esetben – a kormányhivatal ellenére – annak jóváhagyásáról döntött.

A gyakorlat tehát kaotikus, de ebben az ügyben az Agrárminisztérium és a MOSZ azonos platformon áll:

Köthető új szerződés a korábbi lejárata előtt, sőt a volt haszonbérlő elő haszonbérleti jogának törvényi feltételei alapján kifejezetten fontos legkésőbb a lejárat napján, illetve az azt követő napon közzétenni (kifüggeszteni) az elfogadott ajánlatot.

 

z elfogadott ajánlat nem más, mint a felek által aláírt haszonbérleti szerződés, amit csak akkor lehetséges kifüggeszteni, ha azt korábban, vagyis még az előző szerződés időtartama alatt aláírták az érintettek.

Mindezek alapján továbbra is azt javasoljuk, hogy mindenki a haszonbérleti szerződések lejárata előtt kösse meg újabb szerződéseit.

 

Készítette: dr. Orosz Sándor