Horváth Gábor főtitkár előadása - Szövetkezeti Nyilt Nap /2008. május 15./ Parlament

Az előadás címe ellenére természetesen csak a mezőgazdaságban működő termelő típusú (a korábbi termelőszövetkezetek) nevében beszélhetek, amelyek az általam vezetett országos érdekképviseleti szövetség érdekkörébe tartoznak- kezdte előadását Horváth Gábor főtitkár úr.

Az elõadás címe ellenére természetesen csak a mezõgazdaságban mûködõ termelõ típusú (a korábbi termelõszövetkezetek) nevében beszélhetek, amelyek az általam vezetett országos érdekképviseleti szövetség érdekkörébe tartoznak. Ezeket azonban talán a legnagyobb mértékben érintette a 2005. év végén - hosszas elõkészítõ munka után elfogadott - és a következõ év elején közzétett 2006. évi X. törvény a szövetkezetekrõl.
Ez számunkra már szinte természetes tapasztalat. A rendszerváltás óta a szövetkezetpolitika és ebbõl következõen a szövetkezeti jogalkotás egyik legnagyobb gondja a korábbi rendszerben kiépült és erõs gazdasági-társadalmi bázissal rendelkezõ mezõgazdasági szövetkezetek beillesztése - vagy akár bekényszerítése - a megváltozott körülményekbe. Ezt éltük át az elmúlt 18 évben - ebbõl is a legnehezebb év az 1992. volt, amikor végre kellett hajtani a vagyonnevesítést és a szövetkezeti használatban lévõ földek szétosztását.
A következõ kísérlet az egységes szövetkezeti törvény újrafogalmazására 1966-ban a mûködõ és az elképzelt szövetkezeti modell összeegyeztetési problémáján bukott el. Az Orbán-Torgyán kormány viszont nem problémázott, amikor elfogadtatta  2000-ben az úgynevezett "új szövetkezetekrõl" szóló törvényt. Ez a törvény öt éves határidõt adott a termelõ szövetkezeteknek a hozzá való alkalmazkodásra - gyakorlatilag a saját felszámolásukra vagy gazdasági társasággá való átalakulásukra.

Ilyen elõzmények után nagyon reméljük, sõt bízunk benne, hogy az új szövetkezeti törvény elfogadása után egy tartós konszolidációs idõszak következik az általunk képviselt szövetkezetek életében. Bár meg kell mondani, hogy az indulásnál ez nem úgy nézett ki. A jogalkotók elsõ nekifutásra folytatni akarták a korábbi gyakorlatot,  összeillesztés helyett a betörést, a megszûnést vagy menekülést kínálták alternatívának. A törvény elsõ koncepciója még egyértelmûen azt deklarálta, hogy a termelõ típusú szövetkezetek nem illeszthetõek be ebbe a koncepcióba, különösen az 1992 óta létezõ szövetkezeti üzletrészek miatt.
Érthetõ, hogy az érintett három szövetkezeti ágazat ezt nem tudta elfogadni. A MOSZ testületei elítélték azt a szemléletet, ami különbséget tett a szövetkezetek között. A nemzetközi szövetkezeti mozgalom 1971 óta nem csak befogadta a magyar - és a többi volt szocialista országban mûködõ, a nemzetközi szövetkezeti elveknek megfelelõ - termelõ típusú szövetkezeteket, de esetenként példaként is állította ezek szociális, kulturális tevékenységét, a vidéki közösség fenntartásában vállalt szerepét.

A korábbiakhoz képest ezúttal az alapvetõ különbség az volt, hogy ezúttal sikerült - kemény és hosszú egyeztetésekkel - kompromisszumra jutni a jogalkotás során. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ebben meghatározó szerepe volt a MOSZ-nak, mint    leginkább érintett érdekképviseletnek. A mezõgazdasági szövetkezetekben az üzletrész élõ intézmény maradt, különösen azután, hogy az állam általi - politikai indíttatású - felvásárlás nagy várakozásokat keltett a tulajdonosok körében. A törvényalkotók szándékát az üzletrész "eltüntetésére" külön bonyolította az állami tulajdonban lévõ, igen jelentõs - hatvan milliárd névértéket meghaladó - üzletrészek kezelése. Erre számos javaslat sõt kormányhatározat született, amit azonban nem hajtottak végre és ezt a törvény kialakításával párhuzamosan illetve annak keretében kellett elrendezni.

Az "elrendezés" az elsõ tervezet szerint a szövetkezeti vagyon széthordását jelentette volna. Ezzel értelemszerûen nem érthettünk egyet, hiszen a probléma megoldása nem lehetett a szövetkezetek megszüntetése. Ellenkezõleg: olyan megoldást kellett találni, ami a tulajdonosi jogok és érdekek tiszteletben tartása mellett a szövetkezetek további mûködését is biztosítja, sõt, lehetõséget ad a megerõsödésükre, hosszú távú mûködésükre.

Közbevetõleg fel kell hívni a figyelmet arra, hogy amikor látszólag csak egy mûködési formán és egyéni érdekeken vitatkoztunk, valójában a magyar mezõgazdaság mûködõképessége is kockára került. Egy újabb, a kilencvenes évek elején kikényszerített átalakulást nem éltek volna túl a szövetkezetek és ezzel a mezõgazdasági árutermelést biztosító üzemek fele szûnt volna meg. A MOSZ-nak, mind gazdasági, munkáltatói érdekképviseletnek ezt is szem elõtt kellett tartania és ennek fontosságát megértetni a sokszor beszûkült látókörû partnerekkel!

Az elfogadható kompromisszumot végül az üzletrészek befektetõi (illetve külsõ - nem tag - tulajdonosok esetében az "átalakított" befektetõi) részjeggyé való átváltása és a velük való rendelkezés szabályozása jelentette. A tulajdonosok tagi viszonyának megszûnése esetén hozzájuthatnak az így kialakított részjegyükhöz, de a szövetkezet közgyûlése eldönthette, hogy a kifizetésre milyen ütemezésben, mennyi idõ alatt kerüljön sor. A törvény végül nyolc évben határolta be ezt az idõt, ami megint egy kis kompromisszum volt az általunk javasolt tíz évhez képest.
Igen fontos megállapodás volt, hogy a mûködõ szövetkezetek széthordásával szemben végül éppen az ellenkezõjét írta elõ a törvény: a hatályba lépéséig létrehozott közös vagyont a szövetkezet lekötött tartalékába kellett helyezni. Ez biztosítja a mûködés stabilitását, míg a vagyon növelésében való érdekeltséget az jelenti, hogy a jövõben a tagi viszony megszûnése esetén nem csak a teljesített vagyoni hozzájárulással kell elszámolni, de a rá esõ vagyonnövekménnyel is.

A leginkább "látványos" intézkedés az állami tulajdonban lévõ szövetkezeti üzletrészek ingyenes visszaadása volt. Ez több mint háromszáz szövetkezetet érintett, aki közül csak néhány tucatnyi nem élt a visszafogadás lehetõségével. Az állam ezzel a lépéssel a szövetkezeti közösségeket kívánta erõsíteni, ezért - érthetõ módon és velünk egyetértésben - a szövetkezeteknek az így visszakapott üzletrészek névértékét fel nem osztható vagyonként a szövetkezet közösségi alapjába kellett helyezniük.

A törvény elõírta, hogy a mûködõ szövetkezeteknek alapszabályukat az új törvény elõírásaihoz kellett igazítaniuk. Az üzletrésszel érintett szövetkezeteknek ezen túl - illetve idõben ezt megelõzõen - végre kellett hajtaniuk az üzletrészekkel kapcsolatos rendelkezéseket is. Mindez azonban együtt sem jelentett aránytalan terhet a számukra, különösen annak a tudatában, hogy ezt követõen már remélhetõen nem lesznek kitéve újabb megkülönböztetéseknek vagy átalakulási kényszereknek és a törvény nem csak jogilag, de politikailag is biztosítja a konszolidációjukat.

Persze azért a törvény végrehajtása nem volt zökkenõ nélküli. Meglehetõsen sok új fogalommal kellett megismerkedni, aminek az értelmezése és alkalmazása okozott nehézségeket. Azt is el kell ismerni, hogy a jogalkotás hiányosságai mellett ebben jelentõs szerepe volt azoknak a megállapodásoknak, menet közbeni változtatásoknak, amelyeket éppen mi kértünk és értünk el. Ezek beillesztése a már kialakított koncepcióba és szöveg környezetbe nem mindig sikerült probléma nélkül.

Az érdekképviselet szerepe természetesen nem fejezõdött be a törvény kialakításában való intenzív részvétellel. A szövetkezetek számára a legtöbb gondot az üzletrészekkel kapcsolatos rendelkezések értelmezése jelentette, amihez csak tõlünk kaphattak segítséget. Elég ha azt mondom, hogy a MOSZ az tagjai számára kiadott Hírlevélben hét részletben tett közzé útmutatót az alapszabály módosítására, az átmeneti rendelkezések végrehajtására. Ennek segítségével a mi tagszervezeteink sikeresen végrehajtották a törvényhez való alkalmazkodást.

A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy az értelmezésben nem várt gondok is felmerültek. Számunkra értelemszerû volt, hogy a szövetkezeti üzletrész - ami a szövetkezet jegyzett tõkéjének része volt - befektetõi részjeggyé alakítása után ez is a jegyezett tõke része marad. Az útmutatásnak megfelelõen a szövetkezetek ezt így szerepeltették az alapszabályukban, amit a cégbíróságok is tudomásul vettek. Kivéve egyet, a Hajdu-Bihar megyei bíróságot, amelyik ragaszkodott a törvény betûjéhez, ami szerint a jegyzett tõke csak a részjegytõke. Hogy érthetõ legyen, idézem a törvényt: "A szövetkezet vagyona a szövetkezet saját tõkéje, amely magában foglalja a részjegytõkét (jegyzett tõkét), a jegyzett, de be nem fizetett tõkét". stb.
Ez a törvény vezette be a befektetõi tag intézményét és ezzel a befektetõi részjegyet valamint ez írta elõ az üzletrészek befektetõi részjeggyé alakítását. Igaz, hogy ezt a vagyon meghatározásánál nem részletezte, de ez nem csak értelemszerû, de más jogszabályokból is levezethetõ. Ám az érintett bíró az útmutatónkra hivatkozó tagszervezetinkkel közölte, hogy számára ez nem jogforrás - ami egyébként igaz - és elutasította az alapszabályuk módosítását. A szövetkezetek érthetõen nem tehettek mást, mint tudomásul vették ezt - ami egyébként jelentõsen érinti a hitelképességüket és számviteli gondot is okoz nekik. Így most az a helyzet állt elõ, hogy az ország tizennyolc megyéjében más a szövetkezeti jegyezett tõke fogalma mint Hajdu-Bihar megyében!
Természetesen mód lenne arra, hogy az érintett szövetkezetek valamelyike megtámadja a bírói végzést és elérje a megváltoztatását, de erre - talán érthetõen - egyikük sem vállalkozott.

Az átmenet lezárása után jelenleg a legnagyobb gondot a szövetkezeteknek és ebbõl következõen az érdekképviseletnek is a közösségi alap elõírások szerinti mûködtetése jelenti. ebben sajátos helyzetben vagyunk, mivel az üzletrészek visszaadásával a tagjaink nagyobb részénél jelentõs nagyságú közösségi alapot tartanak nyílván - még ha esetenként nincs is mögötte tényleges vagyoni fedezet.
Álláspontunk szerint az állami visszaadás célja a szövetkezeti stabilizálás volt, ezért nem lenne elfogadható, ha az anyagilag jobb helyzetben lévõ szövetkezetek ezt indokolatlanul gyorsan felélnék. Ezért a MOSZ Országos Szövetkezeti Választmánya ajánlást adott ki a tagszövetkezeteknek, amiben azt javasolja, hogy évente az alapban rendelkezésre álló összegnek legfeljebb a húsz százaléka kerüljön felhasználásra. A MOSZ az alap felhasználásáról szóló közgyûlési határozat tervezetekre  - amit a törvény szerint véleményezésre megküldenek az országos szövetségnek - az ajánlásnak megfelelõen nyilatkozik. Ez esetenként értetlenséget vagy visszautasítást vált ki, de a többség egyetért az önkorlátozás szükségességével. Más kérdés, hogy a közösségi alapra vonatkozó végrehajtási rendeletet általában bírálják, mivel az véleményük szerint indokolatlanul korlátozza a közgyûlés döntési lehetõségeit. Különösen érthetetlennek tartják a jogszabályban elõírt "egyenlõsdit", ami ellentmond a közösségek értékelésének.

Ez nem kívánja a szövetkezeti törvény módosítását.
Javasoljuk megfontolásra a jogalkotóknak  a  közösségi alap mûködését szabályozó rendelet átvizsgálását olyan igénnyel, hogy a felmerült alkalmazási bizonytalanságok megszûnjenek.

Az elõadásom címe szerint - és a szándékom szerint is - a feladatom a termelõ típusú szövetkezetek jövõképérõl is szólni - már amennyiben erre hivatottak vagyunk. Azt már mondtam, hogy a mûködõ szövetkezetek konszolidációt várnak, várhatnak a törvényhez való alkalmazkodásuk után.
Más kérdés, hogy mennyire lesznek képesek gazdaságilag versenyben maradni a szövetkezeti adottságok mellett. A szövetkezeti tagszervezeteink helyzetét elemezve, nem teljesen pozitív a kép. Eredménynek neveztem az üzletrészbõl alakított befektetõi részjeggyel kapcsolatos szabályozást, de ez a rosszabb változathoz képest igaz csak. Tudomásul kell vennünk, hogy a szövetkezeti tagság egyre jobban elöregszik és a természetes fogyás, az öröklés miatt fogy a szövetkezeti vagyon. A kifizetés elhúzása a törvény adta lehetõségen belül csak lassítja ezt a folyamatot, de meg nem állíthatja.
Az elöregedés - mivel a szövetkezeti tagság "életfogytig" tart  és nem függ az aktív közremûködéstõl a szövetkezeti életben - mûködési problémákat is okoz. Egyre nagyobb gond a szövetkezeti közgyûlések megtartása, határozatképességének biztosítása a törvény szerint.
Változás ezen csak akkor lenne, ha a szövetkezet ismét vonzó lenne és megújulna a tagsága. Ehhez azonban támogató szövetkezetpolitikára lenne szükség, ami megfordítaná a jelenlegi kedvezõtlen folyamatokat.
Mit mutatnak a számok?
A KSH adatai szerint a bejegyzett gazdálkodó szervezetek, vagyis a társas vállalkozások száma Magyarországon az utóbbi 10 évben, ezen belül a legutóbbi évben is nõtt.

Ezen belül azonban van 2 típus, amelyre nem ez a tendencia jellemzõ, hanem fordított, számuk évrõl-évre csökken.
A két típus egyike az állami vállalatok, ez rendben is van.
A másik forma azonban a szövetkezet, ahol több a megszûnés, mint az alakulás, ezen belül is a mezõgazdasági szövetkezetek száma, az elmúlt 10 évben megfelezõdött és az utolsó évben is csökkent. Tudjuk persze azt is, hogy az utóbbi néhány évben megszûnt szövetkezet többsége az "üldöztetése" elõl részleges átalakulásba menekülõ szövetkezetek formai megszûnése, gazdasági értelembe õk már korábban szûntek meg.

Egy másik összefüggését vizsgálva:

Az agrár ágazatba sorolt társas vállalkozások száma, korrigálva a BT-kel, mintegy 8 ezer. Ebbõl a szövetkezetek száma kereken számolva csak 1 ezer. Ebbõl is látszik, hogy nem a szövetkezet a kedvelt társas vállalkozási forma és a cégbírósági adatok szerint a havi megszûnések  jellemzõek.

Természetesen új szövetkezetek is alakulnak. Az agrár szabályozásban ösztönzés is van a közösségi szervezetek létrehozására. Elemezve például a termelõi csoportok cégforma szerinti struktúráját azt látjuk, hogy 2008 elején az elismert 244 termelõi csoportból ezek 2/3-a szövetkezet és csak 1/3-a KFT.
Jelentõs a túlsúlya a szövetkezeteknek, azonban itt inkább az a kérdés, hogy helyes-e a KFT-t közösségi szervezetnek kezelni és ugyanolyan támogatásban részesíteni mint a szövetkezetet. Perspektívában gondolkodó szövetkezet-politikus szerint, nem. Dehát itt nem ez a legnagyobb probléma, hanem az,hogy a kettõnek együtt sincs érdemi szerepe, súlya a piacon. Ez azonban nem az én témám

A magyar szövetkezetet  körülvevõ jogi és közgazdasági instrumentumok legfõbb problémája, hogy a szövetkezet eredményes gazdálkodásához szükséges közösségi, gazdasági háttér megteremtése , mondjuk ki világosan, a közös vagyon helyett az egyén, a szövetkezeti tag közös vagyonból való részesedését tekintik elsõdlegesnek. Ami azért nem rendben lévõ dolog mert ezzel párhuzamosan a szövetkezeti közös vagyon képzéséhez nem ad ösztönzést a közgazdasági szabályozás.

A MOSZ javaslata szerint  a mezõgazdasági szövetkezetek - bizonyosan  az a többi szövetkezetnél is aktuális - mûködését, verseny-hátrányuk leküzdését segíteni, a szervezõdést ösztönözni úgy kellene, hogy a szövetkezet, a realizált eredmény felhalmozására  fordított részét idõlegesen társasági adómentessé kellene tenni.
A szövetkezetben nyilván kellene tartani az adókedvezménybõl keletkezett vagyon-növekményt. Tehát társasági-adó mentességet javasolunk a teljes felhalmozásra, azonban a kilépõ szövetkezeti taggal való elszámoláskor, õt nem illetné meg az adóból keletkezett vagyon, hanem az ezzel arányos részt az államnak kellene visszafizetni, ugyanazon feltételekkel ahogyan a taggal való elszámolás történik. Ez lényegében egy halasztott társasági adó, amely akkor esedékes, amikor a szövetkezeti taggal számolunk el. Így az adókedvezménybõl realizált vagyon-részt visszakapja az állam. Úgy is felfogható, hogy ez az adó-rész kamat nélküli tõkejuttatás, de csak a szövetkezeti eredménybõl képezhetõ.

Erre a változtatásra sürgõsen szükség lenne, mert ma a tagok nem érdekeltek a szövetkezetben eredmény realizálásra. Az egyéni érdeken kívül azért sem, mert a személyi jövedelemadóban bevételeik után jelentõs kedvezményeket élveznek. Leegyszerûsítve, ennek a javaslatnak az elfogadásával az állam semmit nem vesztene, a szövetkezetek gazdasági súlya pedig erõsödne, a tagok pedig a szövetkezet hosszabb idejû mûködtetésében válnának érdekeltté, hisz a vagyon-hozadékát õk kapják közvetlenül vagy majd kilépéskor.

Tapasztalataikat és mondanivalómat összefoglalva:

1./ 2006. évi X. törvény adta jogi keret nem akadálya egy szövetkezeti konszolidációnak a mezõgazdasági szövetkezeti körben. Mûködési problémák vannak, ezek többségére a gyakorlat, a belsõ mechanizmusban /önszabályozással/megoldást fogunk találni. Kifejezetten  nem értenék egyet a szövetkezeti törvénybe ágazati típusú részlet szabályok megjelenésével.

2./ A közösségi alap szabályai és a gyakorlat tapasztalataink összevetése azonban célul kitûzhetõ feladatot, ez a szövetkezetek igényeként fogalmazódik meg. Az áttekintés módszeréül javaslom a szövetkezeti képviseletet és Miniszterelnök Hivatal közös szakmai munkáját. Ez bevált  már a törvény végsõ formája kialakításánál is.

3./ A mezõgazdasági szövetkezetekre kényszerített 15 éves vesszõfutás okozta károk /ezt az állam okozta/ ebben a körben már nem hozhatók helyre. Ennek következményei még évekig negatívan fognak hatni. Ennek legproblematikusabb megjelenési formája, hogy az idõs tagok ragaszkodása mellett új szövetkezeti tagok igen szerény mértékben léptek be, aminek egyenes következménye a taglétszám csökkenés, valamint a vagyonkiosztás.

4./ Az agrár területen különösen kívánatos szövetkezeti /de legyen világos én szövetkezetekrõl beszélek/ szervezõdést felpezsdíteni. A mérteket versenyképessé növelni azonban elengedhetetlen  a közgazdasági eszközökkel való rásegítés. Ennek lehetséges útjaként javaslom a szövetkezeti felhalmozás halasztott társasági-adós konstrukciójának  befogadását.

Köszönöm figyelmüket

Horváth Gábor