Tájékoztató mezőgazdasági nyugdíjas szövetkezet alakulásáról

A szövetkezeti törvény 2017. július 1-el hatályba lépett módosítása lehetővé tette közérdekű nyugdíjas szövetkezetek alakítását, amelyek rendkívül kedvező adózási és járulékfizetési feltételekkel teszik lehetővé öregségi nyugdíjban részesülők foglalkoztatását.

A törvény alapján számos gazdasági ágazatban alakultak ilyen szövetkezetek a munkaerő problémák megoldására. A MOSZ elnöksége is foglalkozott ezzel és szükségesnek tartotta, hogy az érdekképviselet kezdeményezze és segítse a tagszervezetek igényeit kielégítő szövetkezet alakulását. Ennek alapján a MOSZ szakmai és adminisztratív közreműködésével 2017 novemberében megalakult az „Agrár” Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet, amelynek a cégbejegyzése megtörtént.

A szövetkezet célkitűzései teljes mértékben megfelelnek a kormány által meghirdetett, a nyugdíjas szövetkezetre vonatkozó szabályokban rögzített követelményeknek és elérni kívánt céloknak. A szövetkezet célja, hogy segítse a nyugdíjasok élettapasztalatainak, szakmai ismereteinek hasznosítását, az elmúlt évtizedekben a vidéki gazdaságban aktív emberek közösségbe szervezését, nem utolsó sorban a szövetkezet keretében történő foglalkoztatásuk eredményeként elért jövedelmekkel a személyes és a családjuk életszínvonalának megőrzését, emelését.

A nyugdíjas szövetkezetről szóló jogszabályok elsősorban a nyugdíjas munkavállalóknak biztosít kedvezményeket, de a foglalkoztatók számára is nyújtanak előnyöket.

Az „Agrár” nyugdíjas szövetkezet adminisztratív teendőit – a tagszervezetek érdekeit szem előtt tartva - átmenetileg a MOSZ ügyintéző szervezete látja el. A szövetkezet 2018. február 1-jétől már foglalkoztatja a tagként belépett nyugdíjasokat.

A szövetkezet várja a munkavállaló nyugdíjasok jelentkezését és tagként való belépését, másrészt azoknak a tagszervezeteknek, más munkaadóknak az érdeklődését, amelyek a jogszabályi feltételek mellett foglalkoztatnák a nyugdíjas tagokat. A szövetkezet nevéből és a támogató szervezet profiljából is következik, hogy elsősorban a mezőgazdasághoz kapcsolódó, a vidéki nyugdíjasok foglalkoztatására készülünk.

A szövetkezet működéséről, a tagság és a foglalkoztatás feltételeiről részletes információt ad Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára a (06-1) 224-7402 telefonszámon és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.