Háttéranyag „A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) nem vesz részt az Agrárkamarai választásnak nevezett választási színjátékban” címmel tartott sajtótájékoztatóhoz

 

2013. január 11-én az Agrárkamara ideiglenes elnöksége közzétette a választások lebonyolításáról szóló határozatát, amely:

 

- széles körben kizárja a szakmai szervezeteket az önálló részvétel lehetőségéből,

- azt sem teszi lehetővé, hogy a választásra jogosult szervezetek (közöttük a MOSZ) jogállami keretek között részt vegyen a választásokon.

 

Az Agrárkamaráról szóló törvény, szemben az Ipari és Kereskedelmi Kamaráról szóló törvénnyel az agrárgazdaság szereplőinek teljes körére kötelező tagságot ír elő. Az Ipari és Kereskedelmi Kamaráról szóló törvény részletesen és egyértelműen előírja a választási eljárás szabályait, szemben az Agrárkamaráról szóló törvénnyel, amely ezt az un. ideiglenes kamarai elnökség hatáskörébe utalta.

 

A MOSZ ugyan azon kevés agrár-érdekképviseleti szervezet körébe tartozik, amely az un. „zárt-listás” választáson elvileg jelölt listákat állíthat, de az eljárási szabályok olyanok, melyek keretében ezt nem teheti meg.

 

Ezt nem teszik lehetővé az ideiglenes elnökség határozatában lévő határidők:

 

- Január 11-én jelent meg az ideiglenes elnökség határozata,

- január 21-ig a jelölt-állító szervezeteknek le kell adniuk a zárt-jelölő listát,

- ugyanakkor, a kamarai tag személyesen csak január 18-tól tekintheti meg kizárólag Budapesten, az Agrárkamara székhelyén, hogy szerepel-e a kamarai jegyzékben, miközben

- csak január 25-ig kap hivatalos értesítést a tag arról, hogy szerepel-e a kamarai nyilvántartásban, azaz választó és választható.

 

A kamarai tagnyilvántartás titkos, azt sem a MOSZ, sem más lista-állításra jogosult szervezet nem tekintheti meg. A listát megyénként a MOSZ-nak hat munkanap alatt kellene összeállítani és leadnia 1230 jelölt nevét úgy, hogy mindannyiuktól az elfogadó nyilatkozatot be kell kérnie. Ez lehetetlen.

 

 

 

Ha a zárt-listán olyan jelöltek szerepelnek, akik nincsenek a kamarai jegyzékben akkor a teljes megyei lista érvénytelen.

 

Olyan listát kell összeállítani a törvényi előírások szerint, ami „gazdasági súllyal arányos és kiegyensúlyozott” részvételt biztosít. Ez azt feltételezi, hogy a lista állítónak a rendelkezésére álló hat munkanap alatt megegyezésre kellene jutnia többek között az élelmiszeriparral, az agrárkereskedelemmel.

 

A választások ellenőrzésére kizárólag az ideiglenes elnökség által kinevezett választási bizottság jogosult, a jelölt állító szervezet nem. Így arról sem győződhet meg, hogy a listájára hány szavazat érkezett, mi lett a választások eredménye.

 

Az ideiglenes elnökség határozata kimondja, hogy a jelölő szervezet által állított listát az Átmeneti Elnökség hagyja jóvá. Arra nézve nincs szabály, hogy e jóváhagyásnak mik a feltételei, a jóváhagyás elutasítására jogorvoslat nincs.

 

 

 

A MOSZ ilyen körülmények között nem látja biztosítottnak, hogy részt vegyen a választásokon, ugyanakkor elengedhetetlennek tartja, hogy az agrárgazdasági termelésben meghatározó súllyal résztvevő tagjai a kamarán belül megfelelő és arányos képviselettel bírjanak. Ezért a MOSZ él jogorvoslatai és tiltakozási lehetőségével. Ennek keretében:

 

- Az ideiglenes elnökség határozatának megjelenését követően a MOSZ levélben hívta fel - a választási szabályzat jóváhagyására a törvény által feljogosított - Vidékfejlesztési Minisztert arra, hogy a szabályzatot vonja vissza.

 

- Levélben kéri a Köztársasági Elnök úr közbenjárását a törvényi felhatalmazás kereteit túllépő és a jogállamisággal ellentétes szabályozás megsemmisítésére és a minden agrárgazdaságban érintett vállalkozás képviseletét biztosító választási szabályok feltételének megteremtésére.

 

- Vizsgáljuk a további jogorvoslati lehetőségeket.

 

A MOSZ további lépéseiről a médián keresztül folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt és az érintetteket.

 

 

Budapest, 2013. január 18.

                                                                           MOSZ Sajtóosztály

További bővebb felvilágosítás:

 

Dr. Máhr András főtitkárhelyettes

06-1-312-0525

06-30-9-527-920