A kormány mellőzi a mezőgazdaságot

A Fidesz választási programjában még kiemelt szerepet szánt a mezőgazdaságnak az egy millió új munkahely megteremtésében.  Mára azonban nem csak az érdekegyeztetésből zárta ki az ágazatot, hanem kihagyta abból a kedvezményezett körből is, ahol az állam átvállalja a minimálbér és garantált bérminimum emelés által okozott többlet bérköltség és az arra eső járulékköltség kifizetését.

 

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) romjain létrejött úgynevezett Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) pénteken úgy állapodott meg, hogy az 5,2 %-os minimálbér és garantál bérminimum emelés által okozott többlet bérköltséget, és az arra eső járulékköltséget félévig átvállalja a nehéz helyzetben lévő ágazatoknál, mint például a kereskedelem, vendéglátás vagy az élelmiszeripar.  A mezőgazdaságot kihagyták ebből a körből annak ellenére, hogy a termékpályán belül itt képződik a nyereség legkisebb hányada (2-5%) amellett, hogy az előállítás költségének döntő részét a termelők viselik.

A mezőgazdaság GDP termelése az egész országot sújtó rendkívüli mértékű aszály következtében 21 százalékkal csökkent, leginkább érintve a munkaigényes ágazatokat, mint a kertészet és az állattenyésztés. Súlyosbítja a problémát, hogy a megnövekedett takarmány árak miatt az állattenyésztésben az átvételi árak még az önköltséget sem fedezik. Sőt a húsipari csődök kapcsán a termelők még ehhez a nyomott árhoz is csak késve vagy egyáltalán nem jutnak hozzá. (A bejelentett csődök kapcsán több milliárd forintra tehető azon számlák értéke, ami örökre elveszett). 

A mezőgazdaság mellőzése 20 ezer ember bérét érinti egy olyan ágazatban, ahol a havi bér csupán a nemzetgazdasági átlag 72%-át teszi ki. A diszkriminatív intézkedés további vidéki munkahelyek megszűnésével fog járni.

A fentiek alapján a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tiltakozik az ellen, hogy a mezőgazdaságot kihagyták a kedvezményezett körből. A gazdálkodók számára ez a megállapodás elfogadhatatlan. A Földművelésügyi és Érdekegyeztetési Tanácsot (FÖVÉT) a kormányváltás óta nem hívták össze, az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény hatályon kívül helyezésével pedig megszűntek a termékpálya bizottságok. A diszkriminatív megállapodás jól mutatja, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában sincs képviselete a mezőgazdaságnak.

 

Budapest, 2012. december 18.

 

MOSZ Sajtó