Az agrárkamara közel duplájára emeli a tagdíját, tovább hajtva ezzel az élelmiszer inflációt!

Elfogadhatatlan, hogy miközben a mezőgazdasági termelőket sosem látott mértékű aszály, forint gyengülés, energia és egyéb  költségnövekedés sújtja,  az Agrárkamara most is csak a zsebére gondol.

 

Egy ilyen súlyos helyzetben nemhogy segítséget nyújtana, hanem szép csendben, közel duplájára emelte a kötelező kamarai tagdíjat. Felháborítónak tartjuk, hogy a döntésről a tagokat meg sem kérdezték arról csupán ők is utólag értesültek. 

A drasztikus tagdíjemelés a hazai élelmiszerelőállítás minden szektorát érinti. Nem elég tehát, hogy a lakosságot Európában a legnagyobb mértékben sújtja az élelmiszer árinfláció, az agrárkamara még további indokolatlan költségnöveléssel is súlyosbítja a helyzetet.

Miniszterelnök úr is többször hangsúlyozta, hogy nem adóemeléssel kell a válságot kezelni, már pedig ez gyakorlatilag adóemelés.

Az Agrárkamara, ahelyett, hogy a gazdálkodók megsarcolásán fáradozna  inkább fejezze be a rongyrázást és kezdje magán a megszorítást. Bízunk benne, hogy az Országgyűlés ebben a rendkívüli helyzetben nem fogja támogatni a tagdíj emeléshez szükséges  törvénymódosítást!