Sajtóközlemény - A MOSZ VII. Kongresszusának javaslatai

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) november 28-án tartotta VII. Kongresszusát. A szövetség átfogó helyzetértékelést készített az agrárágazat helyzetéről, megállapítva, hogy a magyar mezőgazdaság egyre inkább lemarad a versenytársaitól, egyre kevésbé képes megfelelni az új kihívásoknak.

A hazai agrárpolitika felelőssége, hogy olyan, az árutermelő gazdaságok jelentős részét sújtó földszabályozást, diszkriminatív adó- és támogatáspolitikát alkalmaz, ami rontja a versenyképességüket, akadályozza a fejlődésüket.

A Kongresszus megfogalmazta az ágazat, ezen keresztül a vidék, a falu leszakadásának megállítását szolgáló javaslatait.

Megállapította, hogy a jelenlegi földszabályozás alapvető gátja a felzárkózásnak. A jelenlegi szabályok folyamatosan szétzilálják a földhasználatot, korlátozzák a tényleges földművelők földtulajdonszerzését. Az osztatlan közös tulajdonok tervezett kimérése tovább aprózza a területeket, ellehetetleníti a táblák művelését, megvalósítása újabb 30 évre éli fel lehetőségeinket. A földszabályozás átalakításával biztosítani kell a jogi személyiségű agrárvállalkozások földtulajdon-szerzését, a föld tényleges használóját kell helyzetbe hozni az előhaszonbérleti rangsorban. Lehetővé kell tenni, hogy a mezőgazdasági termelőszervezet tulajdonosa és munkavállalója korlátozások nélkül adhassa bérbe a földjét a gazdaságának és ugyanúgy válhasson földművessé, mint az őstermelők. Az osztatlan közös tulajdon kimérése során kert esetén legalább 3 hektárt, szántó esetén legalább 5 hektárt, gyep esetén legalább 10 hektárt meghaladó terület legyen bejegyezhető. Kimérésre akkor kerüljön sor, ha a földtulajdonos saját maga művelte birtokot alakít ki.

Nem folytatható tovább az az agrárpolitika, amely szembe állítja az ágazat szereplőit. Az új KAP magyar stratégiai tervét a versenyképességi szempontokat figyelembe véve kell megalkotni. Meg kell szüntetni az árutermelők közötti a diszkriminációkat.

A termelőknek és a mezőgazdaság egészének mérhetetlen károkat okozó vidékfejlesztési program végrehajtásában elkövetett hibák tanulságait le kell vonni, felelőseit meg kell nevezni, az 50-es évekre emlékeztető 80-20%-os szabályt el kell törölni.

A 2021 utáni KAP keretében a capping során érvényesíteni kell a 100%-os munkabér kompenzációt, meg kell őrizni a termeléshez kötött támogatásokat, a pályázatok elbírálásánál a föld minőségét is figyelembe kell venni. Az intézményrendszert működőképessé kell tenni. A sikertelen vidékfejlesztési pályázati rendszert át kell alakítani, a költségvetésnek legalább az Uniós átlagnak megfelelő társfinanszírozást kell biztosítania, valamint be kell vezetni a jövedelemstabilizációs rendszert.

A jövő egyik kulcskérdése a környezetvédelmi és termelési szempontok megfelelő összehangolása. A környezeti fenntarthatóság mellett tekintettel kell lenni a gazdasági és szociális fenntarthatóság szempontjaira is. OIyan szabályozásra van szükség, amely egyaránt figyelembe veszi a környezeti állapot megóvását és a növekvő élelmiszerszükséglet kielégítésének igényét. A Kongresszus visszautasítja azt az egyre terjedő megközelítést, amely elsődlegesen a mezőgazdaságot próbálja felelőssé tenni a környezeti és klíma helyzet romlásáért.

Határozott lépésekre van szükség a termelők kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében. Miközben mind az input anyag beszállítói, mind a feldolgozói oldal koncentrálódik, a termelői oldal meghatározó szereplői kényszerből darabokra bomlanak. Erősíteni kell a termelői összefogásokat, helyzetbe kell hozni a termelői csoportokat. Meg kell teremteni a termelői, szövetkezeti keretben működő élelmiszerfeldolgozók létrehozásának feltételeit. Az alulról jövő – nem pedig a felülről diktált – integrációs kezdeményezéséket kell támogatni.

Az agrárbürokrácia - kiemelten a föld szabályozás és a vidékfejlesztés területén – az elmúlt években drasztikusan nőtt. Ezt vissza kell vágni. Első lépésként kötelezően elő kell írni, hogy se a hatóság se a köztestület ne követelhessen meg olyan adatokat és információkat, ami az államigazgatásban fellelhető.

A Kongresszuson az Agrárminisztérium felelős vezetője együttműködési szándékát fejezte ki a megfogalmazott javaslatok megvitatására, az ágazat helyzetét jobbító intézkedések meghozatalára. A MOSZ - a Kongresszus által lefektetett alapelvek mentén - nyitott az együttműködésre.

Budapest, 2019. december 04.

További felvilágosítást ad:           

Horváth Gábor                     06-30-9-994-250

Dr. Máhr András                 06-30-9-527-920

Oláh Endre                           06-1-224-7087