MVH a levesben, pénz az ablakban

A termelők hét hónapja várják, hogy megkapják végre a nekik megítélt 2016-os agrártámogatásaikat. Sok ezren mindezidáig egy fillért sem kaptak.  Ígéretet viszont annál többet.

Rajtuk kívül több mint százezer olyan termelő van, akik kaptak ugyan valamennyi támogatást, de messze nem annyit, mint amire jogosultak lennének.

A támogatási előlegek kifizetése 2016 októberében – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – rendben megkezdődött és év végéig nem is volt komolyabb fennakadás, időarányosan jól teljesültek az utalások.

Ezt követően azonban, a zökkenőmentesnek beharangozott 2017-es átállás – az agrártámogatások kifizetése a Magyar Államkincstárhoz került – első két hónapjában egyáltalán nem, márciusban is csak akadozva érkezett támogatás a termelőkhöz. Sokan vannak, akik idén még egyetlen forintot sem kaptak, holott az elmúlt években áprilisra a termelők nagy része gyakorlatilag már majdnem minden neki járó támogatáshoz hozzájutott.

Most még mintegy 150 milliárd forint parkol a Kincstárnál. Különösen nagy a lemaradás a zöldítési támogatás kifizetésében, a MOSZ tagszervezeteinek visszajelzései alapján sok esetben a megítélt támogatás 50-60%-át sem kapták meg a termelők. Egyes termeléshez kötött támogatások utalása el sem kezdődött és 2017-ben agrár környezetgazdálkodási (AKG) kifizetés sem volt.

Pedig nagy szükség lenne erre a pénzre, a mezőgazdasági munkák javában zajlanak, folyik a vetés előkészítés, a vetés, a műtrágyázás, a növényvédelem, amelyek finanszírozására sok esetben a mindezidáig meg nem kapott támogatás lett volna a fedezet.

A termelők azt az ígéretet kapták, hogy nem lesznek fennakadások a kifizetésekben, a gyakorlat azonban mást mutat. A termelők nem „hivatali” fejjel gondolkodnak – június 30-ig van idő a kifizetésre -, nekik most kell kifizetniük a gázolajat és a növényvédőszert.

Ideje lenne nem csak szavakban gazdabarátnak lenni, hanem tettekben is. Itt az ideje megnevezni, hogy kik a felelősek a kialakult helyzetért.

Budapest, 2017. április 05.

                                                                                                          Dr. Máhr András

Paragi Márton          06-1-224-7085                                          06-30-9-527-920

Oláh Endre               06-1-224-0823