Gabonapiaci információk - 2013. október

  • Nyomtatás

Hazánkban az őszi vetésű kalászosok idei betakarítási eredményei meghaladták mind a tavalyi, mind az elmúlt öt év átlagát. Az őszi búza termése 28%-kal, az őszi árpa 27%-kal haladta meg az előző év eredményét.

 

Tavaszi árpából azonban a tavaszi időjárás miatti kisebb vetésterület miatt közel 30%-kal kevesebb terményt takarítottak be. Az őszi káposztarepce jól teljesített, 14%-kal nagyobb területről közel 28%-kal termett több az előző évhez képest. A kukorica tavalyi rendkívül gyenge terméseredményét az idei évben még az aszály ellenére is sikerül felülmúlni. 38%-os betakarítási állapot alapján 44%-kal több termést várnak idén a tavalyhoz képest, azonban valós képet akkor kapunk, ha az elmúlt 5 év eredményéhez viszonyítunk, ekkor ugyanis már 6% körüli elmaradást mutatnak a számok. A napraforgó 85%-os betakarítottsága mellett 15%-kal több termény várható az előző évhez képest, és az öt éves átlagot is 17%-kal múlhatja felül az idei évi termés. 

 

A kukorica alacsonyabb terméseredménye a hazai ellátást nem veszélyezteti, annak főként az export visszaesésére lesz hatása. A hazai szükséglet vetőmaggal együtt 4,5 millió tonna körül alakul, melyből az ipari célú felhasználás 1,5 millió tonnát, az őrlés nagyjából 170 ezer tonnát, a takarmánycélú felhasználás - az ár függvényében - 2,3-3 millió tonnát tesz ki. A búza hazai szükséglete ipari felhasználással és vetőmaggal együtt mintegy 2,5 millió tonna, melyből 700 ezer-1,2 millió tonna a takarmány célú felhasználás. Az e feletti búzamennyiség képezi az export árualapot.

 

A cikk teljes terjedelmében elérhető tagjaink számára a MOSZ Hírlevel  2013. évi 6. számában. További információért forduljon a MOSZ szakértőihez.

  

Budapest, 2013. október 18.

 

Készítette: Csordás Katalin

06 1 224 0824