Tájékoztató a Közraktározásról szóló törvény módosításáról

A kilencvenes évektől 2007-ig a közraktár-hitelezés az agrár forgóeszköz hitelezésében meghatározó jelentőséggel bírt, azóta ugyanakkor rendkívüli mértékben visszaszorult: a közraktárak száma megfeleződött, az ügyfélszám pedig a 2007. évi szint közel 20 százalékára esett vissza.

 A közraktározott termékek közel 95 százalékát agrárgazdasági termékek, mintegy 80 százalékát pedig a búza, a kukorica és az olajos magvak teszik ki még napjainkban is, azonban a közraktár-hitelállomány napjainkra a korábbi évek töredékére, mintegy 70 milliárd forint alá zuhant.

 

A MOSZ mindig is fontosnak tartott egy hatékonyan működő közraktári rendszert, mivel az amellett, hogy segíti a mezőgazdasági termelők likviditásának javítását, azáltal, hogy lehetővé teszi, hogy a termelő ne betakarításkor, kényszerből, hanem a számára legjobb időben, megfelelő piaci körülmények közepette értékesítse terményét, növeli a mezőgazdaságból élők jövedelmét, biztonságát. Mivel véleményünk szerint az eredményes, a termelők érdekeit szolgáló közraktári rendszert a csak hatékony működését feltételeit megteremtő, s a visszaélések számát minimalizáló törvényi háttér biztosíthatja, a MOSZ már évek óta szorgalmazta a közraktári törvény módosítását.

 

A cikk teljes terjedelmében elérhető tagjaink számára a MOSZ Hírlevel  2013.évi 4. számában. További információért forduljon a MOSZ szakértőihez.


Budapest, 2013. június 10.

Paragi Márton

1/224-7085