Gabonapiac információk - június

Hazai helyzet

A tavaszi vetések lényegében befejeződtek. A vetések helyzetén javított a május második felében érkezett csapadék. A kukorica 1,26 millió ha-on, a tavaszi árpa 103 ezer ha-on, a zab 53 ezer ha-on, a napraforgó 617 ezer ha-on, a szója 36 ezer ha-on, a cukorrépa pedig 17 ezer hektáron került elvetésre. Kukoricát (+3%) és Napraforgót (+20%) a szokásosnál nagyobb területen vetettek, ami azzal magyarázható, hogy az őszi vetési időszakban jelentkező erős szárazság miatt az ősszel elvetett állományok egy részét (főként repcénél) tavaszi vetésű növényekkel pótolták.

 

Az első hazai hivatalos termésbecsléseket május végén (őszi árpa) és június elején (őszi búza) készíti el a Nemzeti és Élelmiszerbiztonsági Hivatal. Valószínűsíthető, hogy az eddigi időjárási viszonyok alapján jelentős kiesés lesz repcéből, az őszi vetésű gabonák eredményei pedig átlag alattiak lesznek. A kukorica és napraforgó optimális időjárás esetén az elvárt termést hozhatja 2012-ben.

 

Az Integrált Vízháztartási Tájékoztató szerint a június az átlagosnál kissé melegebb és kissé szárazabb, a július az átlagosnál kissé melegebb és átlagosan csapadékos lesz.

 

Nemzetközi kitekintés

 

             Az Európai Bizottság jelentése szerint a hazaihoz hasonló helyzet alakult ki Európa több régiójában, melyek közül Lengyelország, Németország, Franciaország északkeleti része, valamint Bulgária és Románia érintett. Ezen kívül az ibériai-félszigeten (Portugália és Spanyolország nagy része) alakult ki a már szokásosnak mondható aszály, amely a többi említett régiótól eltérően fagykárokkal nem párosult.

 

A cikk teljes terjedelmében elérhető tagjaink számára a MOSZ Hírlevel  5. számában. További információért forduljon a MOSZ szakértőihez.


Budapest, 2012. június 7.


Készítette: Csordás Katalin

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

1/224-0824