Törvénymódosítás a mezőgazdasági kutak engedélyezéséről

A nemrég benyújtott törvényjavaslat szerint vízhasználó ezután nem csak vízjogi engedéllyel rendelkező lehet. A javaslat elfogadásával, amennyiben az alábbi tényezők együttesen fennállnak, akkor nem szükséges vízjogi engedély a mezőgazdasági célú kúthoz, ha:

 

 

  • a kutat a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele nélkül, továbbá a hatósági nyilvántartásban szereplő talaj vagy talajvíz szennyezéssel nem érintett területen létesítik,
  • a kút talpmélysége az 50 métert nem haladja meg és az első vízzáró réteget nem éri el,
  • a kúthoz kapcsolódó öntözőrendszer kizárólag a létesítő, üzemeltető művelése alatt álló területek öntözését szolgálja,
  • felszíni vízkivételi lehetőség az érintett területek vonatkozásában nem vagy - a megvalósítás műszaki költségeihez képest - aránytalanul nagy költség mellett áll rendelkezésre, és
  • a kutat a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló kormányrendelet szerint a hatósági nyilvántartásba a létesítő, üzemeltető bejelentette, továbbá a víz mennyiségének mérését biztosító digitális kútvízmérővel felszerelte.

Jelenleg, ha a mezőgazdasági célú kutat engedély nélkül létesítették, vagy az engedélytől eltérően létesítették, akkor az üzemeltetési engedély kiadása megtagadható, illetve az engedély utólag megadható, de ebben az esetben egyidejűleg vízgazdálkodási bírság megfizetését kellett előírni. E javaslat szerint viszont abban az esetben, ha az NFK-hoz 2023. dec. 31.-ig bejelentik a mezőgazdasági célú kutat és kútvízmérő órával felszerelik, akkor nem kell bírságot fizetni. Az engedély akkor lép érvénybe, ha a hivatal a kézhezvételtől számított 60 napon belül azt visszaigazolja. A bejelentett – vízjogi engedélyt nem igénylő – kútnak a felhasznált, lekötött vízmennyisége után a vízhasználónak vízkészletjárulék-fizetési kötelezettsége van.

A javaslat hatálybalépési ideje 2021. január 1.

Készítette: Csősz Tibor