Az EU-s közvetlen és nemzeti támogatások várható alakulása 2019-ben

Az igények tükrében - az árfolyamhatás kockázata mellett – viszonylag nagy pontossággal megbecsülhetőek a 2019. évi fajlagos támogatási összegek.

Az itt közzétett, várható támogatási összegek a fent leírtak miatt ugyanakkor egyes jogcímeknél akár érdemben is módosulhatnak, így csak tervezési célokra használhatóak. A támogatások forint összege 320 HUF/EUR árfolyamon került kalkulálásra.

 

Területalapú támogatás - alaptámogatás, zöld komponens

Az alaptámogatás és zöldítés összegében 2019-ban nem várható változás, a támogatás keretösszegében minimális csökkenés következik be 2018-hez képest és a támogatásra bejelentett hektárszámban sem várható érdemi változás.

Alaptámogatás összege: ~ 45-46.000 Ft/ha

Zöldítés összege: ~ 26.000 Ft/ha

Az alaptámogatás egy adott évre nyújtható maximális összege továbbra is 176 000 euró, vagyis e fölött teljes egészében elvonásra kerül az alaptámogatás. Ha az alaptámogatás összege meghaladja a 150 000 eurót, akkor a 150 000 eurót meghaladó rész 5%-al csökkentésre kerül.  

A zöldítés feltételeiben 2019-ben érdemi változás nem várható, ugyanakkor a 10/2019 (IV.1.) AM rendelet tartalmaz néhány pontosítást, például az ökológiai másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés bejelentésével kapcsolatban is.

Termeléshez kötött támogatások

Az egyes jogcímekhez rendelt keretösszegek - 9/2015(III.13.) FM rendelet 1. melléklet -  idén gyakorlatilag megegyeznek a 2018. évi keretösszegekkel, ebből fakadóan - az euróban meghatározott - fajlagos támogatás összege csak attól függ, hogy idén mekkora területtel, vagy állatlétszámmal jelentkeznek be a termelők az adott jogcímre.

Az elmúlt évek támogatásigénylési adatai alapján folytatódhat az anyatehén és hízott bika állomány növekedése, tejhasznú tehenek és anyajuhok számában érdemi változás nem várható. A cukorrépa és a szemes fehérje növények területe 2018-ban jelentősen csökkent, a fehérjenövényeket érintően ennek hátterében a zöldítési szabályok tavaly év eleji változásai állnak, 2019-ben további jelentős területcsökkenés nem várható.

A szálas fehérjenövény támogatásra bejelentett terület folyamatosan emelkedett, a 2015. évi 121.000 hektárról 2018-re 180.000 hektárra nőtt, további érdemi területbővülés már nem várható.

A termeléshez kötött támogatások pontos fajlagos összegei nem kerülnek meghirdetésre, a 2017-os és 2018-es összegek a Földművelésügyi Minisztérium által közzétett adatok alapján kerültek megadásra.

Termeléshez kötött támogatási jogcímek

fajlagos összege

                                                                                                                Ft/ha, Ft/egyed

 

2017

2018*

2019**

Anyajuh

7.480

8.030

 7.500-8.000

Anyatehén

45.513

45.921

44-46.000

Hízottbika

18.224

16.657

15-17.000

Tejhasznú tehén

103.000

105.108

101-105.000

Rizs

226.513

228.392

220-230.000

Cukorrépa

143.319

171.685

150-180.000

Zöldségnövény

83.516

94.605

85-95.000

Ipari zöldségnövény

59.432

63.992

55-65.000

Ipari olajnövény

72.284

77.049

70-80.000

Intenzív gyümölcs

122.952

132.333

120-130.000

Extenzív gyümölcs

73.013

74.551

70-75.000

Szemes fehérjetakarmány

51.435

65.160

60-65.000

Szálas fehérjetakarmány

23.735

24.270

22-25.000

*még nem végleges számok  **MOSZ kalkuláció

 

Átmeneti nemzeti támogatások (ÁNT)

Az átmeneti nemzeti támogatások (volt top-up) folyósítására 2019-ben is lesz lehetőség, az EU döntése értelmében ez a támogatási forma 2020-ig tartható fenn. (Az Agrárminisztérium a jogcím 2020 utáni folytatását, fokozatos kivezetését szeretné elérni az Európai Bizottságnál.) Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően csak azok az ágazatok részesülhetnek átmeneti nemzeti támogatásban, amelyekre 2013-ban is folyósításra került ilyen támogatás. Maximális összege az adott ágazat számára jóváhagyott keretösszeg meghatározott százaléka lehet. (2019-ben ez 55 %.) Azon ágazatok esetén, ahol a tényleges kifizetés eddig elmaradt a lehetséges maximális összegtől nem feltétlenül csökken az ÁNT összege 2018-hoz képest.

A 2017. és 2018. évre feltüntetett összegek a vonatkozó rendeletekben közzétett maximális összegeknek felelnek meg.

 

Átmeneti nemzeti támogatások alakulása

 

2017

2018

2019*

Tejtámogatás (Ft/bázisjogosultság)

5,87

5,69

5 - 5,5

Anyatehéntartás támogatása (Ft/egyed)

23.979

23.110

21 - 23.000

Hízottbika tartás támogatása (Ft/bázisjogosultság)

30.000

30.000

28 - 30.000

Extenzifikációs szarvasmarhatartás (Ft/bázisjogosultság)

30.000

30.000

28 - 30.000

Anyajuhtartás támogatása (Ft/egyed)

18,6

19,46**

17 - 19

Kedv. ad. területeken anyajuh tám. (Ft/bázisjogosultság)

2.243

2.837

2300- 2700

*MOSZ kalkuláció  *** 12,97 Ft/egyed ha juhtejet vagy juhtejterméket értékesít

 

Notifikált nemzeti támogatások

A tavalyi év végén két jelentős támogatási jogcím notifikációja is lejárt. A sertés állatjóléti támogatást – részben megváltozott feltételekkel – sikerült tavaly decemberben meghirdetni, ugyanakkor a baromfi állatjóléti támogatás notifikációja elhúzódott, csak 2019. április elsején jelent meg az új rendelet, ami egyben azt is jelenti, hogy az első negyedévre a baromfitartók nem igényelhettek állatjóléti támogatást.

  • Sertés állatjóléti támogatás (sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatás)

A támogatás a 39/2018 (XII.13.)  AM rendelet alapján vehető igénybe. A támogatási kérelmeket 2018. december 15-31. között kellett benyújtani, az első kifizetési kérelmet a 2019. április utolsó napjáig kell benyújtani. (A pontos feltételekről elektronikus hírlevélben adtunk tájékoztatást, illetve a MOSZ honlap állattenyésztési menüpontjában is elérhetőek az ezzel kapcsolatos információk.)

A fény és ivóvíz minőségű víz biztosításáért igénybe vehető támogatás de minimis támogatássá vált - eddig a termelők ezen két jogcímen vették igénybe a teljes sertés állatjóléti támogatás harmadát – így ez jelentős támogatás kiesését fog okozni a meghatározó sertéstartóknál. (A de minimis keretében három egymást követő pénzügyi év vonatkozásában - bármely jogcímen - igénybe vett támogatás összege jelenleg nem haladhatja meg a 15.000 eurót. Ez az összeghatár hamarosan 25.000 euróra  nőhet.)

A fajlagos - állategységenkénti - támogatási összegekben érdemi változás nem következett be, de alapjaiban változott meg az egyes feltételek teljesítésnek igazolása, illetve ellenőrzése. Ez a kezelő állatorvosoktól a sertéságazati területi felelősök kezébe kerül.

A kötelezettségvállalások folytatásának előírt időtartama az eddigi 5 évről 1 évre csökkent.

Az igénybe vehető támogatás 2019. évi keretösszege legfeljebb 8,5 milliárd forint

Mezőgazdasági csekély összegű támogatás - fény és ivóvíz minőségű víz biztosítása - 2019-re vonatkozóan legfeljebb 2 milliárd forint összegig állapítható meg.

A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2019. május 31-én hatályát veszti. (A 140/2007. FVM rendelet alapján lehívható támogatás keretösszegét 9,144 milliárd forintról 10,6 milliárd forintra emelték, hogy minden jogos igény fedezete meglegyen.)

  • Tenyészkoca állatjóléti támogatás

A 7/2015. FM rendelet alapján igénybe vehető tenyészkoca állatjóléti támogatásra minden támogatási évben külön támogatási kérelmet kell benyújtani, így a 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó támogatási évre vonatkozóan 2019. március 16-31. között kell benyújtani támogatási kérelmet. (Erre elektronikus Hírlevélben hívtuk fel az érintettek figyelmét.) Ennek elmulasztása esetén a termelő nem vehet igénybe támogatást.

A támogatás keretösszege továbbra is 8,62 milliárd forint. Az egyes kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó fajlagos támogatási összegek nem változtak.

A jogcím notifikációja 2021. január 31-én jár le, így idén nem várható fennakadás a támogatás kifizetésében.

  • Baromfi állatjóléti támogatás

A 11/2019 (IV.1.) AM rendelet alapján igénybe vehető új baromfi állatjóléti támogatás 4 tevékenység: a takarmány nem kívánatos anyagtartalma mentességének biztosítása, a kíméletes állatmozgatás és szállítás biztosítása,  megfelelő épület-mikroklíma biztosítása, a csökkentett nyersfehérje tartalmú takarmány használata esetén biztosítja a „normál” támogatási szabályok szerinti állatjóléti támogatás igénybevételét.

A mechanikai sérülések megelőzése, illetve a takarmányozáshoz ivóvíz-minőségű víz biztosítása esetén „de minimis” támogatás vehető igénybe. Ez – hasonlóan a sertéságazathoz - jelentős támogatás kiesését fog okozni a meghatározó termelőknél.

A támogatás keretösszege (a fentebb részletezett 4 tevékenység vonatkozásában) 12,175 milliárd forint, a támogatási kérelmeket 2019. április 15-ig kell benyújtani. A támogatás fajlagos, valamint negyedévekre lebontott összegei is változtak.

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítás révén a támogatási keretösszeg 12,6 milliárd forintról 14,75 milliárd forintra emelkedett, ami a pecsenyeliba, növendék liba, fiatal liba, hízott liba, pecsenyekacsa, növendék kacsa, hízott kacsa után igénybe vehető 2018. évi támogatás I. és IV. negyedéves támogatási kertösszegének a megemeléséből fakad.

  • Étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása

A 38/2016.(VI.6.) FM rendelet alapján fizetett támogatás tárgyévi keretösszege 1,5 milliárd forint.  A jogcím notifikációja 2021. 11. 01-én jár le, így 2019-ben a nem várható fennakadás a támogatás kifizetésében.

  • Egyes állatbetegségek megelőzésének és leküzdésének támogatása 

A 148/2007. FVM rendelet alapján fizetett támogatás 2019. évi keretösszege 10,5 milliárd forintról 12 milliárd forintra emelkedett.

Ebből 2,5 milliárd forintot a baromfi ágazatban, 8 milliárd forintot egyéb állattenyésztési ágazatokban, 1,5 milliárd forintot pedig vemhes üszők állategészségügyi szolgáltatásaira, gyógykezelésére és immunizálására lehet fordítani.

  • Állati hulla elszállításának és ártalmatlanításának támogatása

Az 56/2008. FVM rendelet alapján lehívható támogatás 2019. évi keretösszege 4,5 milliárd forintra emelkedett. Az igénybevétel feltételeiben nincs eltérés az előző évhez képest.

Tejágazati támogatások

A tejágazati támogatások jogcímeiben és összegeiben érdemi változás nem várható, összességében a tejtermelők által igénybe vehető támogatások nagysága 25 Ft/tejkilogramm körül alakulhat.

Tejágazati támogatások alakulása

 

2017

2018

2019*

Átmeneti nemzeti tejtámogatás (Ft/történelmi bázisjogosultság)

5,87

5,69

5,4

Termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás (Ft/tehén, Ft/tej kg)

103.000Ft/tehén 11-13 Ft/kg

105.000Ft/tehén 11-13 Ft/kg

101-103.000 Ft/tehén

11-13 Ft/ tej kg

Tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás (Ft/tej kg)

5 - 7

5 - 7

5-7

Egyéb (egyes állatbetegségek, állati hulla)    ( Ft/tej kg)

2

2

2-3

Kivételes alkalmazkodási támogatás (Ft/tej kg)

3,5

-

-

Összes támogatás (Ft/tej kg)

27,5 – 32

24-26

23-27

Forrás: FM, VM rendeletek, tervezetek *MOSZ kalkuláció

Oláh Endre