Vidékfejlesztési Program – Konzultációs Fórum

Tagjaink számára kiemelt fontosságú a Vidékfejlesztési Program keretében támogatott projektjeik sikeres megvalósítása. A hosszú (1-1,5 éves) bírálatot követően az elmúlt hónapokban végre megérkeztek a támogatói okiratok. Ezek értelmezése (pl. mi került elutasításra), valamint a megvalósítás szervezése és az esedékes első kifizetések benyújtása sokakban számos kérdést vet fel.

 

 

Ebben kívántunk segítséget nyújtani az újonnan indított – a már jól működő Föld-ügyesek Klubjához hasonló - kifejezetten a gyakorlati kérdésekre koncentráló - Konzultációs Fórum indításával. A március elsején megtartott rendezvényen az Irányító Hatóság vezetői és a Magyar Államkincstár illetékese válaszolt a kérdésekre. A Konzultációs Főrum nyitó előadását a Miniszterelnökség Agrár- Vidékfejlesztésért Felelős államtitkárságáról dr. Mezei Dávid helyettes államtitkár úr tartotta. Az előadásában részletesen kitért a VP előrehaladására, a hamarosan várható döntésekre és a nyertes projektek végrehajtásával kapcsolatos szabályokra. Kiemelten foglalkozott a szükséges változásvezetések benyújtásával, illetve a gazdálkodók módosítási lehetőségeivel. Előadását követően a felmerült számtalan kérdés megválaszolásában segítségére volt Nagy Attila az EMVA Stratégiai Főosztály vezetője, valamint a MÁK részéről Lelkes Miklós a Vidékfejlesztési Támogatások Főosztályának a vezetője. Az előadás és az azt követő konzultáció sokak számára tartalmazott igen hasznos információkat és a résztvevők felmerült kérdéseikre megkapták a válaszokat.

Helyettes államtitkár úr előadása itt érhető el:

A kérdezők több támogatási felhívással kapcsolatosan is kérdeztek. Így nagy számban hangzottak el kérdések az:

  • Állattartó Telepek Korszerűsítése (ÁTK) - Szarvasmarha-, Baromfi- és a Sertéstelepek korszerűsítése
  • Élelmiszeripari beruházások (Bor és Mezőgazdasági termékek feldolgozása)
  • Kertészet korszerűsítése – Ültetvénytelepítés; Hűtőház; Kertészeti gépbeszerzés)
  • Öntözésfejlesztés
  • Mezőgazdasági tevékenység diverzifikációja
  • Szárítók, kisméretű terménytárolók

Bár nem beruházási támogatások, de a Szaktanácsadás és a Termelői csoportok támogatásával kapcsolatban is kérdezhettek a résztvevők.

Több általános kérdés a projektek módosításával és a közbeszerzéssel kapcsolatos volt. Így számos kérdés arra vonatkozott, hogy meddig, milyen feltételekkel lehet a projekteken változtatni, illetve hogyan, milyen formában kell azokat bejelenteni. Számos esetben elhangzott, hogy bizonyos változtatások esetében nincs szükség külön változásvezetési kérelmet indítani. Erre vonatkozóan tájékoztatás kapható a Széchenyi2020 oldalán, valamint a www.palyazat.gov.hu oldalon található anyagokban.

Elhangzott az is, hogy január elsejétől a megyei Kormányhivatalok Agrár- vidékfejlesztést támogató Főosztályai vették át a beruházási pályázatok ügyintézését. Tőlük kérhető részletes információ mind a projektekre, mind az eljárási szabályokra vonatkozóan.

A pályázatok esetében általában előírás a monitoring adatszolgáltatás, mellyel kapcsolatos kérdésre azt a választ kaptuk, hogy folyamatban vannak az ehhez szükséges tájékoztatók összeállítása. Az Irányító Hatóság az elkövetkező időszakban fogja ezeket megjelentetni és az érintettek így ennek a kötelezettségüknek is eleget tehetnek majd az első félévben.

Várhatóan 1-2 havonta újabb konzultációs fórumot szervezünk a felmerült kérdések megválaszolására, a pályázók tapasztalatainak megbeszélésére.

Budapest, 2018. március 1.                                                               Vári Attila