Parasztvakítás! Törvénysértő agrárkamarai választások. A MOSZ az ügyészséghez és a bírósághoz fordul

Nem számít, hányan mennek el szavazni, nem számít azok véleménye, akik másképp gondolják és nem számít az sem, hogy az eljárás a hatályos törvényi előírásoknak sem felel meg. Az agrárkamarai tagok két hét múlva egy ilyen választáson lesznek kénytelenek szavazni.

Törvény írja elő, hogy közgyűlés(ek)en kell megválasztani a kamarai küldötteket, az Agrárkamara azonban nem tart megyei közgyűléseket, hanem e helyett választási színjátékot rendez.

Miért lényeges ez?

Leginkább azért, mert a közgyűlés az egyetlen olyan fórum, ahol a tagok elmondhatnák a véleményüket a Kamara működéséről, itt kellene elszámolnia a Kamarának arról, hogy mire használta fel a tagok sok milliárdos tagdíjbefizetését, itt kellene beszámolnia arról, hogy mit  tett – vagy éppen nem tett – a tagságáért. E helyett – törvénytelenül – rendeznek egy úgynevezett választást, ahol a tagságnak esélye sincs arra, hogy kérdezni, tájékozódni tudjon.

Olyan választást, ahol nincs érvényességi küszöb, így akár a tagok elenyésző kisebbségének (az előző választáson a tagság mindössze 3%-a szavazott) az akarata határozhatja meg, hogy ki irányítsa az Agrárkamarát. A szavazatok jó része ráadásul eltűnik a süllyesztőben, mivel - a sajátos választási szabályoknak köszönhetően - a „győztes mindent visz” elv érvényesül, ami azt jelenti, hogy csak a győztes listáról lehet küldötté - azaz a tagság képviselőjévé – válni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vesztes listára szavazók, legyenek akármennyien, szerezzék meg akár a szavazatok 49%-át is, képviselet nélkül maradnak, ők egy embert sem delegálhatnak az Agrárkamarába. Ilyen kirekesztő eljárás még a politikai választásoknál sincs.

Az Agrárkamara köztestületként működik, és mint ilyen, az lenne a feladata, hogy az agrárgazdaság összes érintettjét képviselje. A választási rendszere erre esélyt sem ad.

Mi több, az elégedetlenektől, a kamara jelenlegi rendszerét elutasítóktól gyakorlatilag megvonták a szavazati jogot. A Kamara és a MAGOSZ elnökének javaslatára olyan törvénymódosításra került sor, amely révén ott, ahol csak egy lista van, nem lehet nemmel szavazni. Így egyetlen egy támogató szavazattal is meg lehet nyerni a megyei választást. Ez azt is jelenti, hogy adott esetben hiába lennének többen azok, akik nem támogatják a megyei listát, egész egyszerűen lehetőségük sincs kifejezni a véleményüket.

Szégyen, hogy ilyen körülmények között kell ma szavaznia a hazai agrártársadalomnak. Szégyen, hogy ennyit érdemel a 350.000 agrárkamarai tag.

A MOSZ minden fórumon és minden eszközzel fellép a törvénysértő és kirekesztő feltételek ellen és tovább küzd az önkéntes kamarai tagság bevezetésért.

Ez hozná el ugyanis a választás igazi szabadságát.

Budapest, 2017. október 17.

                                                                                              MOSZ Sajtó

további felvilágosítás:

Dr. Máhr András

06-30-9-527-920

dr. Orosz Sándor

06-30-210-1133